Zúzda

Leült mellém a szeptember, átkarolta a vállam és lejjebb húzta combomon a kis szoknyámat. Akkor hát csapjunk bele, súgta a fülembe és szeretettel jól hátba vágott. Telerakta a zsebemet új kihívásokkal, a hasfalamon átdugta az öklét és megcsavarta a beleimet egy kicsit, hogy érezzem a törődést, azt a bizsergő izgalmat, amely végigmegy a nyelőcsövemtől kezdve, nem is, már a számban kezdődik a meleg nyállal, amikor nagyot nyelek, aztán lecsúszik a gyomromig ez a forrongó izgalom, érezhető pulzálásra bírva a mellizmaimat és a hasizmokat, hogy mielőtt belépek oda, erőt merítve kifújom a levegőt és benyomom egy kicsit ujjaimmal a köldököm alatt a húst, ahol a legjobban lüktet, mintha ezzel enyhíthetnék valamit rajta, hogy aztán a következő pillanatban ne féljek már semmitől, csak érezzem azt a bugyborékoló boldogságot, amikor jöttömre feláll a teremben 38 égetnivalóan rossz kamaszgyerek és tudom, hogy hiába nem tanítottam 21 éve ezt a tárgyat, amit utálnak ezek a szakmunkástanuló kölykök és nagy ívben szarnak rá, és kész harci tárral akarnak kicsinálni, valamiért én most akkor is nagyon, de nagyon szeretem őket, és nem baj, ha nem ülnek egész órán, mint az angyalok, de csillogó szemmel versengenek, ki tudja előbb, amit kérdezek, és már nem az egész osztály, csak egy-két csibész kóstolgat, és az első feszítő buborék a gyomromban akkor pattan szét megkönnyebbülten, amikor együtt nevetünk egy beszóláson, és tudom, hogy nyertem. És nyertek ők is. Gyere csak, szeptember, ülj ide mellém nyugodtan!

Néha valaki

Néha valaki játszik. Olyankor kinyitom az ablakot, könnyed etűdöket sír át az eső valahonnan. Nekitámasztom arcom a rácsnak és beszívom a zenét. Talán egy nő zongorázik. Talán egy idős úr.
Néha valaki nevet. Olyankor oldalra fordítom a fejem és látom a másik ülésen a lányt, ahogy előredől és felnéz a fiúra. Arcán nevetőrózsák. Talán járnak. Talán munkatársak.
Néha valaki siet. Olyankor még jobban lelassítom a lépteimet és örülök, hogy nem szippantott be a rohanás. Talán megérkezem. Talán máshová.
Néha valaki rám néz. Olyankor mosolygok. Talán visszamosolyognak. Talán csodálkoznak.
Néha valaki szeret. Olyankor az időre tapasztom a fülem, és hallgatom, amint illó szavakat suttognak. Talán egyszer. Talán.

Ki legyen?

Akkor most kivel randizzak? A magánnyomozóval vagy a híres zenekar dobosával? A nyomozó aranyosabb és szolid. A dobos meg teli van életenergiával.

Ennyi!

Amúgy Lencsi jól leoltotta Tamást. Szombat reggel, amikor készülődtünk elmenni a hétvégére, épp akkor jött haza Lencsi a sátorozásból. Tamás odalépett hozzá és bemutatkozott. Erre ő:

- Ne fáradj! Mire megjegyezném anya új pasijának a nevét, már ki is rúgja őket.

Miért pont én?

Lencsinek volt igaza, amikor azt mondta másfél héttel ezelőtt, hogy ez a pasi nagyon gáz. Pedig akkor még csak naponta 7-szer hívott, mellette elárasztott az SMS-eivel és facebookos üzeneteivel. Aztán a találkozásunk előtti  utolsó négy napban gyakorlatilag egyfolytában a fülemen volt a telefon, csekély 11-12 hívással... Még ekkor sem volt elegem belőle, kíváncsian vártam, milyen lesz újra találkozni vele. Azon mondjuk mosolyogtam, sőt kezdtem kényelmetlenül érezni magam, hogy mennyire fantáziátlan a bókolásban és szédítésben, de ezt akkor még betudtam annak, hogy alig töltöttünk el együtt időt, nem ismer, ezért nem tud személyre szabottan udvarolni, vagy azt gondolja, hogy nekem is az kell, mint sok nőnek, azaz az elárasztásos módszer (te vagy a leggyönyörűbb, nem tudok aludni miattad, köszönöm, hogy létezel, soha nem hiányzott még így senki - ezeket naponta tízszer)

Az együtt töltött három és fél nap pont elég volt, hogy nagyon gyorsan rájöjjek, mennyire taszít Tamás. Az apróságoktól kezdve, hogy pl. nyitott szájjal rágógumizik, vagy ahogyan eszik (gusztustalanul - pl. tenyerébe öntött hántolt napraforgót és betuszkolta a szájába, miközben a szotyi potyogott szerteszéjjel, meg ott fityegett utána is az ajkán, NEEEEE), ahogyan folyamatosan nyomta nekem az idióta szövegeket, amiket a kevésbé szofisztikált féfiak szoktak lökni az olyan nőknek, akik elájulnak a szóvirágoktól (pl. hogy mindig ilyen feleségre vágyott, meg hogy értem bármit megtenne, meg hogy én vagyok az egész kempingben a legszebb nő, soha senki nem volt még ilyen fontos neki etc.), mindezt felváltva azzal, hogy állandóan azt duruzsolta a fülembe, hogy mit csinálna velem a legszívesebben - ami tök jó, ha kölcsönös ez az állandósult gerjedelem, de én néha szerettem volna csak úgy pihenni, napozni, úszkálni stb., szóval lazulni és nem azt hallgatni, hogyan szippantaná be a csiklómat vagy mit csinálna a puncimmal. Elérkeztem arra a pontra, hogy életemben először elkezdtem undorodni a szextől :)  És mindig, de mindig rajtam volt valahol a keze vagy a szája - ami engem zavar társaságban. A szex maga is taszító volt vele, kb. nulla szexuális kultúra, ami az órákig tartó őrült tempójú reszelésben merül ki, és hogy állandóan erőltetni akarta az anált, mindeközben csurgott rám szó szerint róla az izzadság, és sehol nem tudtam úgy hozzáérni, megfogni, megsimogatni, hogy ne csúszott volna el a kezem és ne ráztam volna le egy-egy érintés után a kezemről a vizet, vagy egyszerűen csak odaragadtam hozzá... a feje, arca szex közben, komolyan, olyan ijesztő volt, hogy most is borzadállyal gondolok vissza, és csak egyetlen szó ugrik be róla: sakál. De a legvállalhatatlanabb, hogy amikor elélvez, akkor 1 percig folyamatosan ÜVÖLT. Én is elég hangos vagyok, de ez egyszerűen... kizárt dolog, hogy egy lakáson belül lehessen vele úgy szexelni, hogy bárhol egy másik szobában van valaki, mert ez még a lépcsőházi folyosóra is kihallatszik.

(Miközben írom a posztot, most meg már kifejezetten szerelmes üzeneteket küldözget telefonon, levélben és posztol az facebookjára -  nagyon gyorsan véget kell vetnem ennek).

Egész hétvégén azért egyebeket is megtudtam  tőle róla a fenti kizáró tényezőkön kívül. Az még annyira nem is zavarna, mennyi nője volt, nekem is volt sok pasim. De eleve nem bírom azokat a férfiakat, akik úgy állítják be, hogy előttem minden nőjük szar volt, meg nem szerette őket, a nők sem őt, meg senki nem volt még ilyen kedves vele, meg anyám kínja. Ez gusztustalanabb, mint a szex közben a sakál arc. És megtudtam azt is, milyen prominens emberek az ő jó haverjai, vagy hogy milyen híres emberekkel volt jó kapcsolatban és mekkorákat söröztek vagy vadásztak együtt. Pont leszarom. Meg azt is, hogy milyen modellekkel meg színésznőkkel élt együtt, mert ő akkora májer.

Ja, és a kicsinyes embereket sem bírom. Általában azok ilyenek, akiknek bőven van mit a tejbe aprítaniuk. Igazán nem vagyok egy királylány, és mindig is ragaszkodtam hozzá, hogy ha a partneremmel elmegyek valahová, akkor én fizessem a szállás rám eső részét, és én is fizetek egy-két sört vagy akármit, nemcsak a férfi. De Tamás még egy pohár kólára sem hívott meg, azért ez nagy szarrágás (és nem csóró a pasi, ellenkezőleg: 168 négyzetméteres kalyibában tengődik és tízszer annyit keres, mint én...)

Szóval sok kis dologból gyorsan összeállt a kép, hogy nekem nem kell az ürge. Most már csak az a feladat, hogy ezt kíméletesen és mielőbb a tudomására hozzam, mivel ő meg kurva jól érezte magát és el van ájulva, főleg mert tapasztalta, hogy nagyon kellenék másnak is, és ettől még jobban rám gerjedt. Mindezek mellett volt egy olyan halvány gyanúm, hogy abszolút nem én voltam itt, akire rá van kattanva, hanem egyszerűen most pont én vagyok, akire ráömlesztheti magát. Mert a nagy ostroma mögött egészen világosan kirajzolódott számomra, hogy ez egy teljesen kommersz udvarlás, én sehol nem voltam benne, csak pont kéznél voltam.

Szerencsére a hétvégém még így is isteni volt, a barátaimmal együtt lehettem ismét, rengeteget táncoltam, napoztam (már tejcsokinál is szebb barna vagyok). Azt sajnálom picit, hogy konkrétan két srác is csak az én kedvemért jött el erre a hétvégére a rendezvényre, akikkel így nyilván nem tudtam foglalkozni, sem beszélgetni, mivel nem is csapódtak oda a társaságunkhoz, amikor meglátták, hogy Tamással vagyok. De azért amikor jöttük-mentünk és összefutottam ismerősökkel (kb. 5-600 emberről beszélünk....), akkor mindig hangsúlyoztam a bemutatásnál, hogy Tamás nem a párom, csak aspiráns. Ő ezt jó poénnak vette, azt hitte, csak viccelek és milyen jófej vagyok, hogy ilyen lazán nyomom.

Szóval ebből a kapcsolatból sem lesz semmi, de nem vagyok lelombozva, mert sejthető volt, hogy nem az én színvonalam lesz a pasi. Tiszta gáz a facebookos fala is, semmi, de egyetlen saját kiírás vagy gondolat sincs rajta, hanem csakis ezek a most divatos, nagyon gáz nyálas képek, alatta valami bölcselet vagy szép mondás (barátságról, szerelemről), csodálatos idézetek, viccesnek gondolt feliratos képek, napiszar.com-os akármik.

De hogy én miért vonzom be az utóbbi időben az idiótákat?

Vállalhatatlan

Ennyire gáz pasim még sosem volt, és most sem lesz.

Érdekes

Nem mondhatnám, hogy nem kapkodom a fejem. Próbálom követni a saját életem történéseit. Érdekes, hogy inkább szereplőnek érzem magam, mint valós résztvevőnek. De azért el vagyok bódulva.

A kellemes nyári kaland Tamással igen gyorsan valami másba kezdett átváltani. Naponta rengeteget beszélünk, négyszer-ötször is hív telefonon, a legrövidebb hívása is negyed óra, közben leveleket is küld, üzeneteket SMS-ben, facebookon... Próbálom tartani vele a ritmust, jólesik ez a figyelem, ez a rajongás, és persze én is vágyom rá. Csak... Csak nekem olyan kevés volt az a két nap vele, azok a pillanatok, órák abban a pár napban, hogy most a szavak, melyekkel kitöltjük a távolságot és a hiányt, kezdenek túlságosan csak szavakká és kevéssé válni számomra.

Nyári kalandot akartam csupán, és nem is vagyok biztos benne, hogy Tamás őrült rohama nem több ennél, csak neki ez van a repertoárjában. Vagy pedig tényleg ennyire lenyűgöztem. Majd hétvégén kiderül, együtt töltünk négy napot. Mindenképpen pozitívum, hogy az én baráti társaságom rendezvényét választotta a kedvemért a következő hétvégére, pedig ugyanakkor az ő egyesületében is nagy rendezvény lesz, és eddig ezt a már hagyományos eseményt mindig velük töltötte...

Amennyire el tudtam engedni magam múltkor vele, és súlytalanul élveztem az együtt töltött időt, most annyira nem tudok feloldódni, mert ésszerűtlen, hogy valaki egy futó találkozás után ennyire ragaszkodjon hozzám.

Az viszont előrelépés, hogy nem érzem terhesnek az áradozásait, a szüntelen telefonjait, SMS-eit, és ez már jó jel. (A családom bezzeg már ki van akadva: "már megint a Tamás??" - sóhajtoznak). Azt sem állíthatom, hogy röpködök tőle; az óvatosságom rettentő sokat fékez rajtam. És szerintem most ez a legokosabb, amit tehetek, még ha nem is tudatos, hanem ösztönös a visszafogottságom. Amiben nem fogom majd vissza magam, ha találkozunk, az a testiség. Az érzelmek várhatnak...

Hiszen még nem is ismerem. A sok beszélgetés dacára sem. Azért persze már nagyon szimpatikus, nagyon jófejnek tűnik. Eleve számomra csodálatos, ha valaki - főleg apaként - egyedül felnevel több gyereket. Neki pedig már van két felnőtt gyereke, akikkel egyedül maradt, amikor azok kicsik voltak. A harmadik gyereke még kicsi, ő viszont az anyjánál nevelkedik. Amit látok, tapasztaltam, hogy Tamás a kislánnyal is sok időt tölt és lenyűgöző a türelme, a nyugalma, ahogyan bánik vele.

Mindezek mellett kicsit frusztrál a társadalmi réteg, ahonnan jön. Ő maga is jómódú, és mind a három volt felesége ugyancsak gazdag családból származott. Én egyszerű közalkalmazottként túlságosan is messze vagyok attól a jóléttől, amelyben Tamás él. Szerencsére eddig nem került felszínre olyan tulajdonsága, amelyből az derülne ki, hogy felvágós vagy nagyzolós lenne, vagy kérkedne a vagyonával, lehetőségeivel. De egy kicsit azért nyomaszt.

Nyári kaland

Ott térdelt előttem az iszapban, a víz a maga jellegzetes éjszakai balatoni hangjával csapdosta a vádlimat. Körülöttem mindenfelé csak csend, nádas, csillagok, a szabadság boldogsága, és a kemping megválasztott szépséghercege éppen lágyan beszívta a klitoriszomat.

Előző nap este a lehető legjobb érzékkel szúrtam ki magamnak Tamást, aki a tízéves kislányával a másnap esti buli technikáját szerelgélte a társalgóban. Bemutatkoztam nekik, és azonnal elhatároztam, hogy nekem ez a pasi kell. Tamás műsorvezető volt még pár éve a Danubiusnál, már a hangja is bugyilerohasztó. És szerencsére az én korosztályom. Nem foglalkoztam vele többet, elvégre a férfi dolga a folytatás. Valószínűleg én is megtetszettem neki, mert másnap egyfolytában a társaságomat kereste, de mindig csak rövid ideig váltottunk pár szót. Délután megválasztották szépséghercegnek, ami csak fokozta a derűmet és a vonzódásomat. Aztán az esti buliban már nem foglalkoztunk mással, csak a tánccal és egymással. Több mint hat órán át zúztam a kemény rockos számokra, szó szerint mindenféle pihenő nélkül, pont az én ízlésemnek való listát állított össze, egy-két lassú szám beiktatásával, ami törvényszerűen hozta magával a fizikai vonzódás elmélyülését.

Fél három körül már csupán két pár ténfergett rajtunk kívül a teremben, és mondtam Tominak, hogy szerintem rekesszük be a bulit. Berekesztettük és lementünk a stégre... Leültünk a padra és végre rendesen csókolózhattunk. Gyorsan ledobtam magamról a kis sortomat meg a bugyimat és lovaglóülésben elhelyezkedtem rajta. Tamás nagyon bepörgött ettől, be kellett fognom a száját, hogy ne keltsünk feltűnést. Mégis csak egy kemping és a csend kellős közepén voltunk... Az első menet után még az ölében maradtam és azonnal folytattuk is, amíg el nem zsibbadt a lábam. Akkor lekászálódtam róla és mondtam, hogy menjünk a lépcsőhöz. A közepén, már a vízben megálltunk, belekapaszkodtam a korlátba és élveztem, ahogy hátulról átölel és belém csúszik... Nem maradtunk így sokáig, mert észrevettem, hogy elemlámpájával körözve közeledik a kemping biztonsági őre... bementünk a Balatonba, jó sokat kellett menni és még mindig csak térdig ért a már jó hűvös víz. Tamás könyörgött, hogy hadd csókolgassa meg a puncimat. Nem akartam, mert este óta megállás nélkül táncoltam, szanaszéjjel izzadtam magam, meg ugye a nyalakodás nem a kedvenc műfajom. De olyan édes volt, ahogy ott álltunk a Balcsi közepén, szemüvegén megcsillant a holdfény, hogy végül beleegyeztem... Csak a hangulat kedvéért. Végtére is nem olyan gyakran esik meg velem, hogy egy szépségverseny győztese térdel előttem a Balatonban, ráadásul még egy hullócsillagot is láttam közben, tiszta giccs... Aztán már fáztam és visszamentünk a stégre, ahol csak ölelt erősen. Végül hajnali négy körül elmentünk aludni, ő a sátrába a kislányához, én az ágyikómba, egy haverral közösen kivett szobába. Már bántam, hogy mégsem a sátrammal mentem a hétvégére...

Másnap, vasárnap háromórányi alvás után keltem és nagyon jól éreztem magam. Élveztem azt, hogy független nő vagyok, hogy jó volt megölelni egy férfit és nem undorodtam tőle. Csak feküdtem kint a napon és mosolyogtam és régen éreztem már magam ennyire jól. Aztán jött Tamás és a kislánya, leültek mellém beszélgetni, és Tomi csak nézett, olyan tekintettel, hogy nem is kellett mondania semmit, de nem is tudott, egész nap nem tudtunk két percet kettesben beszélgetni, mert mindig ott volt velünk Fanni is. Nem bántam, mert legalább kontrollt jelentett a kislány és még így sem eleget. Kimentünk a Balatonra a gumicsónakkal, én feküdtem benne, ők meg tologattak és locsoltak, Tamás simogatta a lábam és csak nézett rám, én meg mosolyogtam, mert jó volt lebegni. Még sosem gumicsónakoztam nyílt vízen, el nem tudtam képzelni, mi jó lehet ebben, pedig az volt. Közben dumáltunk, főleg a kislánnyal, meséltem neki egy csomó mindenről, Tamás ájuldozó tekintettel figyelt. Fannika nehezményezte, hogy én miért nem neveztem be a szépségversenybe, ezen jót nevettem. A kislány teljes komolysággal mondta, hogy pedig szerinte kaptam volna különdíjat. Tamás csak bólogatott, szerinte első díjat, de nyilván ő elfogult ebben a kérdésben, mert a megszerzésemre irányuló törekvéseit nagyon átitatta a nők meghódításának sztereotíp módszere, de hát végül nálam is bevált, bármennyire is tiltakozom, hogy más vagyok a többi nőnél. Végül beleugrottam a vízbe, mert már nagyon szédültem. Fannival szemből belekapaszkodtunk a csónakba és dumáltunk, Tamás meg mögém került és átölelt és... éreztem, hogy nagyon fel van izgulva, és a következő pillanatban már bennem is volt. Iszonyú jó érzés hullámzott végig rajtam, közben fegyelmezni kellett magam és folytattam a társalgást a kislánnyal. Tamás a nyakamba hajtotta a fejét és csak ölelt és mozgott bennem lassan, én meg már annyira kapaszkodtam a csónakba, hogy azt hittem, kiszakítom... A víz nekem éppen csak derékig ért, nem mentünk beljebb Fanni miatt. Körülöttünk tele volt a víz strandolókkal, nem lehetett ezt folytatni, féltem, hogy észreveszik és kitiltanak bennünket. Úgyhogy egy idő után hátrasúgtam, hogy ezt most hagyjuk abba, mert nagy baj lesz.

Utána ártalmatlanul lubickoltunk, csak néztük egymást némán, miközben Fanni csicsergett hozzánk. Gyakorlatilag estig a vízben voltunk, egyszer jöttünk csak ki ebédelni, aztán vissza. Tamás egész nap le sem vette rólam a szemét, ott hasaltunk rá egymással szemben a kis gumicsónakra és néztük egymást. Én azért néztem őt, mert jó volt a tekintetét magamon érezni, jó volt, hogy végre nem undorodom egy pasitól sem fizikailag, sem mentálisan, jó érzés volt, hogy gyönyörű nyári nap van, gondtalanul lebeghetek a vízben, súlytalanul mosolyoghatok egy helyes pasira és semmi bajom a világon. A problémák elhalványultak, ott és akkor nem izgatott semmi más.

Aztán el kellett búcsúzni, mert teljesen más irányban mentünk haza, és természetesen Tamás nem Pesten lakik, hanem 160 kilométerre tőlem. De jó kis nyári kaland volt, gondoltam még vasárnap este is. A távolság majd felissza az iránta érzett sóvárgásomat, és ez így van jól. Szerintem az is marad, egy kellemes nyári kaland, annak dacára, hogy Tamás eléggé belém gabalyodott, legalábbis ez jön le abból, ahányszor telefonál, meg szerelmes versidézeteket küldözget és azt fontolgatja, hogy áthelyezteti magát Pestre (középvezető egy multinál). Én nem rohannék ennyire előre. Érzelmileg nem jelent még annyira sokat, ennél már józanabbul kezelem ezeket a dolgokat. Ráadásul ugye szkeptikus is vagyok, ahányszor egy férfi ilyen hamar ennyire odáig van értem, mert a fele esetben nem igaz, a másik felében meg valami más gyík van. Egyelőre én csak jól érzem így magam, kell nekem egy kis idő, és főleg kell egy rendes randevú, hogy tudjam, milyen is igazából a szex vele...

Tök jó

Tök jó most nekem. Ma ölelkeztem a széllel meztelenül, csodálatos érzés volt.

Tegnap itt aludt nálam Marci, második volt férjem. Anyukájával jöttek fel Pestre, mert második exanyósom utazott innen Vas megyébe, és ma este 10-kor jött vissza, és mentek haza az ország másik csücskébe. Így praktikusabb volt, hogy Marci itt aludt. Néztük együtt a Borgiákat, összebújva. Nagyon jó volt. Megérinteni őt, érezni az érintését, az illatát, a szeretetét. Szex semmi nem volt. Én szerettem volna, de Marcinak több esze van, ez kétségtelen. Aztán hajnalig beszélgettünk egymást ölelve, aludtam két órát, és reggel korán keltem.

Este, amikor elköszönt, hosszan álltunk a konyhában összeölelkezve, semmi szexuális töltet, csupán barátian, és úgy belénk hasított, mindkettőnkbe, hogy milyen szar már, hogy annyira jó egy csomó mindenben egymással, és mégsem tudunk együtt élni. Azt mondta, menjünk ki külföldre dolgozni, és ott vegyünk egy kurva nagy házat, ahol elvonulhatunk egymástól, mégis együtt vagyunk. Néha annyira tudom utálni, hogy ennyire nem áll a valóság talaján. (Tuti rögtön olyan gazdag májerek lennénk külföldön, hogy baszott nagy házban lakhatnánk...) Nem baj, így könnyebb volt kituszkolnom az ajtón, mert már kezdtem nagyon elérzékenyülni és fájni, hiszen azért szeretem őt. Le kellene már szakadnom róla érzelmileg. Ja, meg azon röhögtünk szanaszéjjel, hogy mondta, ha akarna sem tudna becsajozni, mert mit mondhatna a nőnek? "48 éves vagyok, az anyámnál lakom egy vidéki kisvárosban, nős vagyok, de külön élek a feleségemtől. Szerinted hányan buknának erre?"

Szóval két órát aludtam, reggel korán keltem, mert egy haverommal mentem nudista strandra. Már kezdek szép tejcsoki lenni. Vadul fújt a meleg szél, ölelkeztem vele (nem a pasival), úsztam a hideg vízben, ittam egy liter sört, szuper volt. Sajnos a haverom 58 éves, nekem nem pálya, bár helyes meg aranyos, és azt hiszem, bejövök neki, mert meghívott mindenre és egész nap társalgott velem, és amikor visszahozott Pestre (ő egy közeli településen lakik),azt mondta, máskor is szívesen elkísér. Jó volt - részemről - kötetlenül csak úgy beszélgetni, nem mint férfival, hanem mint haverral. Sajnos pont úgy feküdt mellettem, hogy többnyire takarásban volt egy másik pasi, olyan harmincas, nekem bejövős testalkattal és fejstruktúrával, aki folyton arrafelé nézett, ahol feküdtem. Aztán ő délután el is ment.

Egy órára rá jött egy levél a társkeresős email-címemre az okostelefonomra valami Dávidtól: "Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak a levelemmel. Meg szeretném kérdezni, hogy voltál ma kint X-ben? Mintha téged láttalak volna, én is kint voltam.Nagyon jó idő volt. Még a loveboxról volt meg ez a címed."

Fogalmam sem volt, ki küldhette, mert volt ott kb. 10 szóló pasi a strandon... De kurvára jólesett a májamnak, hogy valaki felismert egy sima arcképről, és meg is jegyzett... Aztán elkezdtem vele levelezni, most is folyamatosan mennek a mailek oda-vissza, pedig már elmúlt éjfél. Kiderült, hogy ő volt a takarásban lévő helyes fickó és azon a társkeresőn (ahol nem vagyok aktív már kb. 3 hónapja), nem is írt nekem, mivel hogy fiatalabb, mint amit megadtam kritériumot, de szimpi volt neki, hogy naturista partnert keresek és kiírta a mailcímemet. Ennyi, most egyelőre dumálunk, helyes srác, 35 éves, a rendvédelmi szerveknél dolgozik, de ez titok. Lehet hogy kezdek majd vele valamit, ha mást nem, ilyen szabadidőpartnernek, hogy együtt mászkálni ide-oda, meg strandolni, ha már ennyire tetszem neki... Esetleg szexelni, amikor már nagyon nem bírok magammal. (Már nagyon nem bírok magammal.)

Közben egy másik tag a tágabb baráti társaságomból is elkezdett érdeklődni irányomban, ő ráadásul pont a korosztályom, kicsit idősebb, 45 éves, olyan kis magának való, csendes, nem nagyon tud lázba hozni. Bár már láttunk cserebogarat, ugye. Jövő hétvégén egy társaságban leszünk egy kempingben, ahová az én kedvemért jön el (de nem alszunk egy sátorban vagy ilyesmi), majd meglátom, milyen vele közelebbről dumálni, táncolni, de ha akkor is meghalok az unalomtól, akkor hanyagolom.

Mindenesetre most, hogy nem erőlködöm és nem keresek senkit, hanem csak úgy elvagyok, sokkal jobb minden, nincs semminek súlya, és pont leszarom, hogy mi lesz. Oké, valami jó szex azért már jöhetne.

Nyugi van

Amikor Robit likvidáltam, rögtön megkönnyebbültem. Elmúlt az a nyomasztó érzés, mely az ismerkedésünk, találkozásaink közben nehezedett rám. Aztán leveleztem még pár pasival, de újra azonnal letepert a letargia. Rájöttem, hogy azért, mert most abszolút nem vagyok érdekelt semmiféle kapcsolatban. Úgyhogy felfüggesztettem minden kommunikációt az "udvarlóimmal" és most nagyon jól érzem magam. Csak a szex hiányzik... De az nagyon.

Közben egy tuti jó hétvégét töltöttem a barátaimmal az egyik kedvenc kempingemben, ahová egy fiatal sráccal mentem, haveri alapon csak (mondjuk ezt neki nem árultam el). Először úgy volt, hogy Robival megyek ide, de mivel őt kirúgtam, az utolsó pillanatban szükségem volt egy sofőrre, és gyorsan írtam Daninak, akivel már hónapok óta más csatornán levelezgettünk, de mindig halogattam a találkozást. Mivel a srác folyton mellettem volt, meg csak velem táncolt az esti buliban is, mindenki azt hitte, a pasim. Rohadtul nem érdekelt, ki mit gondolt, vagy ha igen, akkor olyan értelemben, hogy hadd találgassanak csak, mit eszik rajtam egy 29 éves fiú. És habár egy picinke sátorban aludtunk, és éreztem, milyen nagy neki... nem volt szex, mert egyrészt valamiért elveszítettem a fiatal férfiak iránti szexuális késztetésemet, másrészt annyira pici volt a sátor, hogy feküdni is alig lehetett benne, nemhogy virgonckodni. Én meg elég mozgékony vagyok szex közben... Szerintem életemben először mondtam nemet egy helyes, izmos pasinak, akivel együtt aludtam meztelenül és egész éjjel nekem nyomódott a szépséges meredező szerszámja... Danit sajnáltam, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem tudok ilyen szűk helyen, nagyon feszélyez, hogy csöndben kell lenni a többiek miatt (körben karnyújtásnyira minden barátom másik sátrakban), de majd kárpótolom. Basszer, még sosem hitegettem férfit, miért most kezdtem el hazudozni? Amúgy ha elmúlik a férfiundorom, lehet hogy mégis megtartom szeretőnek, mert komolyabbat egyelőre úgysem akarok. De nem, ez nem jó, a fiatal srácokkal nem tudok olyan felszabadult lenni szex közben, mint egy negyvenessel.

Pasifronton tehát most pihenek - pihennék, ha hagynák, ezért jobbára csak röhögök már. Bámulatos, hogy most, amikor nem érdekelnek, megtalálnak mindenhol. Van olyan, aki még talán be is jönne, ha nem irtóznék mentálisan a férfiaktól. De a többi része valami hihetetlen fazon. És a facebookon írnak rám, tök ismeretlenül. Az egyik, nem tréfálok, valami cirkuszos pasi. Ilyen karakterről utoljára talán Karinthynál olvastam. Azt hittem, kihalt ez a faj. A másik egy yacht- és moteltulajdonos az Adrián, és minden szívbaj nélkül meghívott magához egy hétre. Finoman céloztam rá, hogy nem is ismerem: "Ha egyszer összefutunk X-ben, akkor beszélgethetünk". Erre megbántódott, hogy nem tetszik nekem. Kénytelen voltam határozottabb hangnemet megütni és megírtam neki, hogy "Nem tudom, hogy tetszenél-e, mert csak homályos fotóid vannak fent. Ezenkívül abszolút nem is ismerlek és közös ismerősünk sincs, akinél leinformálhatnálak. Jövő héten lent leszek X-ben. Ha összefutunk, szívesen beszélgetek veled és majd meglátom, elfogadom-e a meghívásodat. De vadidegen férfiakhoz nem megyek el egy hétre külföldre, ez egy vicc".

Elkezdtem múltkor kigyűjtögetni a társkeresőn a legidiótább férfi nickneveket 40 és 56 év között, hadd röhögjünk együtt, de beleuntam, annyira elszomorított az a színvonal. Csak ízelítőül: "Maci keresi Nyusziját", "Puncikarbantartó", "Megértő Lélek", "Pinanyaló". A kedvenceim azok a negyvenes-ötvenesek, akik valamilyen fiúnak nevezik magukat (Mókusfiú, Mackófiú, Rafiboy, Vidám Srác, Motoros Fiú). Egyébként a nők sem különbek, minden harmadik negyvenes nő vagy tündérke, angyalka, démon, boszi, vagy álom, boldogság, cica, lady, édes stb. elő-, utótagú névvel illeti magát.

Ma este meg ülök a trolimegállóban, várom a közlekedési eszközt, hogy mennék vásárolni, erre lefékez mellettem egy nagy piros merdzsó, ömlik ki belőle valami Váradi Roma Café-szerű zeneféleség és kiszól nekem a kigyúrt fazon valamit vigyorogva, hogy elvihet-e. És néz. És vár. Várjál, bazmeg. Nem tudom, mi vonzó lehetett bennem, amikor már két napja meg kellett volna mosnom a hajamat, és azért halogatom, mert pont most kell festeni is, és ahhoz ki kell zsírosítani. Éppen hajfestékért mentem egyébként. Igen, este 10-kor, mert azt reméltem, hogy addigra nem lesz olyan hőség. De simán megdöglöttem a trikómban meg a forrónadrágomban. Na, most ez a pacák mennyire lehetett igényes, ha gondolkodás nélkül felszedett volna egy vadidegen lepukkant nőt a buszmegállóból? Borzasztó. Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha papucsban lettem volna.

A kedvenceim ma a kéményseprők voltak. Manapság már nem olyan szilveszteri kártyanaptáron mosolygós kéményseprők járnak ám. És nem sepernek kéményt. Még keféjük sincs... Amíg az egyik vésővel és kalapáccsal kiszabadította a kéményajtót, ami a legutóbbi csempézéskor múltkor le lett festve, ezért beragadt, a másik a papírokat töltögette a kezével, miközben a mellbimbóimat nézte a szemével. A hőségre való tekintettel nem vagyok hajlandó ugyanis melltartót venni.

Imádom, hogy független vagyok. Imádom a nyugalmat a lakásban. Nem veszekedtem ezer éve senkivel. Nem is sírtam már mióta. Kivéve a megható történéseket átélve, de az más.

Rename

Amikor vasárnap este Lencsi megtudta, mi történt, a kezébe vette a telefonomat, és megkérdezte, hogy kitörölje-e Robit a névjegyzékből. Dehogyis! Ha véletlenül fel merészelne hívni, akkor tudjam, ki az. Erre a kislányom azt mondta, hogy akkor átírja a nevét, ő is ezt szokta.

Azóta, ha kezdek elszomorodni, mindig kinyitom az üzenetek mappát, és kis időre elfelejtem, mennyire hánynom kell, mert akkorát vigyorgok, amikor meglátom a küldő nevét: "Csicska faszfej"

A kis hamis

Olálá. Az élet szépen megoldotta a problémáimat. Alig jöttem el ma este Robitól, ő máris két nővel is sajnáltatja magát a társkeresőn, hogy milyen egyedül van, és mennyire elege van ebből. Meg hogy "Hiányzik az oldalbordám és nem tudok meglenni nélküle!!Nélküled" - írta levélben az egyiknek, akivel már egy hete szépen ellevelezget, rajong a hátam mögött. Legalábbis Robi azt hiszi. És készséggel találkozik vele egy kellemes kis estére. Ejnye, hát mégis csak jó ötlet volt csapdát állítani, még ha piszkos dolog is. Mire jók a barátnők, akik ugyancsak regisztrálva vannak ott.... Hogy mérges vagyok-e? Abszolút nem. Csak kicsit szúr a gyomrom, hogy igazából akkor ki a jó francban bízhatok meg ezek után? Az már nem is izgat, hogyan magyarázom meg a barátaimnak, hogy le fogom szedni a facebookon a kapcsolati állapotomat. Ki nem szarja le. Minden csoda három napig tart.

Pasit nem akarok látni mostanában, az tuti.

Na, felhívtam és mézesmázosan a következőket mondtam neki: "Szia édes. Ki vagy rúgva. Azért jó volt veled. Puszi, szia". És letettem.

Agyramenés

Azt hiszem, egy kicsit elhamarkodott volt felvállalni ezt a kapcsolatot. Még csak tizenhat órája tartózkodom a házában, de már az agyamra megy. Mindent háromszor kell elmondani neki, mire felfogja. Vagy még akkor sem. Például, hogy dolgozom, kábé még kétnapi munkám van a regénnyel. Erre háromórányi munka után ideáll a hátam mögé és kérdezi, hogy végeztem már? Mehetünk sétálni? Nem, édesem, még folyamatosan dolgozom. De hát látom, hogy már kevés van hátra! - jegyzi meg. Mert ő olyan sok fordítást csinált már (még Office-a sincs, sőt azt sem tudja, mi az...), hogy jobban tudja, mennyi idő nekem még X oldal. És ha nem pattanok fel, hogy vele foglalkozzam, akkor meg van sértődve, hogy a munkám fontosabb... És még pár ilyen apróság.

Tegnap kicsit bosszúsan értem a találkozási pontra, mert 25 percet kellett várnom a villamosra, amivel 24 megállót zötyögtem, 40 percen keresztül, és elfelejtettem ásványvizet tenni a táskámba, ki voltam tikkadva. Kérdezte, mi a bajom, mondtam, hogy csak feszült vagyok, mert sokat kellett állni a megállóban és szomjas vagyok. De csak nem indította be a kocsit, hanem kérdezi, hogy menjünk-e sétálni. Ne menjünk, édes, hanem menjünk haza hozzád, mert szomjas vagyok. De nem mentünk, hanem megálltunk valahol giroszt venni, éppen elfogyott a rizs, várni kellett, ezért addig elmentünk tojást venni, aztán visszamentünk a giroszoshoz, álltunk a negyven fokban még húsz percet, mert addigra meg pont sokan kerültek elénk a sorban. Kicsit nem volt jókedvem, és Robi firtatta, hogy mi a bajom. Megnyugtattam, hogy semmi, csak szomjas vagyok és szeretnék már nyugiban kiülni az udvarán, vacsorázni és inni egy ásványvizet.

De még útban hazafelé kétszer megkérdezte, mi a bajom, mert csendben ültem csak, és addigra már úgy felhúztam az agyam, hogy ötödször elmondtam neki, hogy ugyanaz, mint az előbb, szakadjunk le a témáról. Erre azt mondja, hogy milyen dühös vagyok. Nem voltam dühös, ha dühös vagyok, akkor nem ülök nyugiban és nem iszom csendben az ásványvizemet. De hiába hívtam fel erre a tényre figyelmét, ragaszkodott hozzá, hogy dühös vagyok (csendben ültem és néztem ki a fejemből....). Ismét megkértem, hogy ne rugózzunk ezen, lazítsunk el, és akkor mindjárt rendben lesz minden, nem leszek már szomjas, élvezem a természet hangjait, csak ilyenkor szeretek csendben lenni, amíg el nem múlik a feszültségem, de ha hússzor rákérdez mégis, akkor már nekem is sok. De akarta tudni, mi a bajom, és elismételtem, hogy 25 percet kellett állnom a kurva melegben, és sokáig döcögött a villamos, mire beért a végállomásra, és utána még autókáztunk hozzá, meg előtte vártunk a kajára. Egy koszos, lepattant helyen, de ezt már megtartottam magamnak. Erre azt mondta emelt hangon, hogy nehogy ne bírjak már ki 40 perc utazást, amikor neki kocsival fél óra elmenni hozzám.... És ha így hisztizek, inkább máskor eljön értem kocsival. Azt hittem, lerúgom a székről (addigra már tényleg dühös voltam). De visszafogtam magam és halkan csak annyit mondtam, hogy nem a 40 perc utazás volt sok, hanem az egész együtt, hogy annyit kellett várni, de eddigre már én is untam, hogy századszor mondom el, és jogosan háborodik fel, hogy hisztizek 40 perc villamosozástól :))))))) Már majdnem röhögtem. Aztán még éjjelig legalább háromszor vagy négyszer visszatért a témára, hogy én hű, de milyen dühös voltam és ilyenkor hogy be van szarva tőlem. Megpróbáltam neki elmagyarázni az ingerült és a dühös fogalmak közötti különbséget, mindannyiszor az mondta, hogy oké, érti, de aztán megint újból előrángatta a témát. Akkor már annyira ki voltam akadva, hogy majdnem felálltam és hazamentem. De inkább ráhagytam, és azon gondolkoztam, hogy fogok én ebből kimászni úgy, hogy ne csináljak hülyét magamból az összes barátom előtt, akik már úgy tudják, hogy ő a párom.

Aztán még éjjel kiakasztottuk egymást a bölcsességekről alkotott ellentétes véleményünkkel. Ő szeret ilyen bölcs idézeteket mondogatni, írogatni, én pedig mondtam, hogy nekem az ilyesmi nem fekszik, mert szerintem minden élethelyzet más, az adott szituáció és a benne résztvevők viselkedése, személyisége határozza meg, hogyan kell, lehet cselekedni, ezért a bölcsességek nem igazán követhető életmutatások. Erre rohadtul kiakadt, hogy nincs igazam. Mondtam szelíden, hogy ez nem olyan, hogy valakinek igaza lenne, vagy nem, hanem egyszerűen én nem szeretem a bölcsességeket. Ja, az egész úgy kezdődött, hogy valamit sérelmezett, hogy mit hogyan csinálok, és beidéztem neki az egyik kedvenc bölcsességét: "Gondolj arra, hogy ha valakinek valami gondja van veled, az az ő gondja." Rá akartam mutatni, hogy ez akkor rá is igaz, ha velem baja van, az az ő baja. Igazából én ezt abszolút nem így gondolom, egy kurva nagy marhaság, és így akartam finoman az orra alá dörgölni, hogy ezek a bölcseletek csak jól hangzó frázisok. De rohadtul berágott, hogy én mindent kiforgatok, úgy alakítom a beszélgetést, ahogy nekem tetszik....... :) Én meg ráhagytam, mert addigra már totál szarul éreztem magam, eljutottam arra a pontra, hogy beláttam, abszolút más az értékrendünk és a felfogásunk, de főleg a fogalmi rendszerünk.

Azért nem olyan vészes, mert számításba kell vennem, hogy én is most totál feszült idegállapotban vagyok és mindenre érzékeny. Ettől függetlenül a pasi az agyamra megy.

Nem is tudok rajta kiigazodni. Mert vegyük a szexet. Állandóan bújik hozzám, simogat, csókolgat, ami szuper. Ettől rögtön feláll a farka, és elkezdünk szexelni, ami még jobb. Hú, nagyon jó! Aztán pihenünk és kezdődik elölről. És el van ájulva magától, meg tőlem, hogy milyen szűk vagyok, ez őrjítő (amúgy nem, teljesen átlagos vagyok), és hogy vele még sosem volt ilyen, nem ismer magára, hogy folyton kíván és ennyiszer feláll neki. De utána meg panaszkodik, hogy nem hagyom pihenni. Én!! Vagy hogy megint felhúztam! Én! Amikor ő matat rajtam folyton, taperol, csókolgat, simogat, ölelget. Mit tehetek én arról, hogy bejövök neki ennyire? Reggel fél ötkor is arra ébredtem, hogy megkívánt és bár szívesebben aludtam volna, mert ma dolgoznom kell, hajlottam én is egy kis mókára. Aztán megint aludtunk, és amikor újra felébredtünk hétkor, én bújtam oda hozzá, csak úgy, jó reggelt öleléssel, erre mondja, hogy ő nem bír ám ennyit, de aztán amikor arrébb akartam gurulni, megcsókolt és ismét ettől tettre kész lett és nem engedett el, hanem újra... Megint kicsit később a kávémmal odaültem mellé, hogy most már megyek dolgozni, milyen kár, hogy dolgoznom kell, mert egész nap csak... Erre totál kiakadt, hogy milyen pasijaim voltak nekem, akik állandóan csak tudtak? Biztos a fiatal fiúkhoz vagyok hozzászokva, és ő öreg már ehhez és már fáj a heréje. Jól van, nyugi, csitítottam, én csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy szívesebben lennék veled, mint a laptop mellett. Amúgy is ő hősködött, hogy ő bármennyit bír, és amikor mondtam neki (még múlt héten), hogy majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább, torka szakadtából hahotázott. Szóval most a kis kiakadása után mondtam neki, hogy OK., nem akarom én őt kizsigerelni, majd akkor szeretkezünk, amikor neki jó, már készen áll rá, nem akarok én ebből problémát, és nem akarom, hogy fájdalmai legyenek. Erre magához húzott, hogy jól van na, elkezdett simogatni, megfogta a fenekem és hörgött egyet, hogy nem igaz már... ugyanis megint állt neki. Ránéztem kérdőn, hogy akkor most szabad vagy nem szabad... Nyilván megint szexeltünk, és isten bizony nem én izgattam fel... De ebből megint az lesz, hogy én nem hagyom békén. Le is ment az alagsorba aludni, mert ott hűvös van, én itt fent dolgozom már 9 óra óta, ő még alszik. Illetve az előbb feljött, hogy hallja, hogy motoszkálok (vizet melegítettem a 3in1-hez), biztos unatkozom. Nem unatkozom, dehogy, dolgozom, tudod!

Szóval meg kell egymást jobban ismerni, kipuhatolni, kinek mi mit jelent, főleg a fogalmi jelentések, mert ezekből irtó nagy félreértések lehetnek és ilyen súrlódások.

Mindenesetre, amikor szexelünk, akkor imádom őt, de amikor nem, akkor nagyon nehezen viselem a közelségét, a dolgait, hogy állandóan rajtam csüng, és ez nem jó jel.

Most kelt fel, és négy perc alatt háromszor kérdezte meg, hogy haladok.

Nyiff

Spoiler! Lelkizés jön, aki nem bírja, nézzen be később.

Lencsi ballagásáról kijövet hangosan létszámellenőrzést tartottam: 1 tesó, 2 tesó, 3 tesó, első volt férj, második volt férj, első anyós, második anyós... Sógorom meg is jegyezte nevetve, hogy tudok élni, minden ballagásra plusz egy volt férj. Míra jövőre ballag a gimiből, na, addig nem akarok még egy harmadik exférjet. Ja, az is vicces volt, amikor mindkét exanyósom itt ült a szobámban, és mindegyiket anyukának szólítottam :) Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindegyik anyósom csodálatos ember.

Én meg annyira fel voltam pörögve egész nap az előkészületektől, meg hogy minden rendben legyen, még öt percre sem ültem le reggel óta. És amikor megjött az első volt férjem, a másodikkal éppen a konyhában beszélgettem, és be akartam mutatni őket egymásnak: "Ti ismeritek már egymást?" Mindketten két másodpercig elhűlten néztek rám, aztán szakadtak a nevetéstől, de folyt a könnyük is. Hát kb. 10 éve ismerik egymást, és évente többször is találkoztak eddig is... Na, ennyire hülye és zaklatott voltam, hogy a két exemet most akartam összeismertetni. Már csak Robi hiányzott a brancsból, de őt még nem akartam ekkora családi összejövetelre elhívni, ízléstelen is lett volna Marcival, és az anyukájával szemben is, akit nagyon megviselt, hogy szétmentünk. Most is annyira megölelt és a könnyeivel küszködött, hogy nem vagyunk már együtt a fiával, és azt mondta, reméli, hogy még, majd lesz ez másképp...

És én is sajnálom. Minden héten találkozom Marcival, amikor jön fel Pestre, és most is, hogy itt voltak, együtt a családommal, nagyon fájt a szívem, hogy nem tudunk mi együtt létezni. Kár értünk! Marci nagyon különleges, csodálatos ember, kár hogy nem lehet vele együtt élni (anyukája ezt ugyanúgy tudja és "megsínyli"). Na, mindegy, és természetesen valószínűleg én is eléggé nehéz természet vagyok a lobbanékonyságommal. Marcival most már mindig is ilyen meghitt és szeretetteljes lesz a kapcsolatunk, és jó megölelni, összeölelkezni találkozáskor, búcsúzáskor, meg csak úgy beszélgetés közben. Nem szexuális célzattal, hanem barátként, illetve nem is barátként, annál ez több, olyan két emberként, akik nagyon szeretik egymást, rettentő sok mindent megcsináltak és végigcsináltak együtt, ismerik a másik minden ezredmilliméternyi mozdulatait... soha senki nem fog olyan közel kerülni hozzám, mint Marci. Most már például a válásunkon is tudunk viccelődni, ez elég pikáns, viszont nagyon szívmelengető érzés, hogy annyira egymásban tudunk létezni lelkileg, érzelmileg. Késő este aztán fel is hívott, miután visszaértek vidékre, mert aggódott értem, látta, milyen hajszolt vagyok, elég sokat fogytam, és azt mondta, hogy olyan jó nő vagyok, ne rontsam el (azzal, hogy nem eszem rendesen és cigizek). Igaza van teljesen - múltkori fotómon, pont Robival, valami iszonyú vékony a karom, még én is elborzadok, ha nézem.

Nem tudom, most miért érzékenyültem el ennyire. Talán, mert Robinál nem érzek ilyen jellegű lelki kapcsolódást. Talán túl korán jött ez az egész... Azt hiszem, nem nagyon rokkannék bele, ha most mégsem jönne össze vele. Mindamellett Robi fantasztikus ember, fizikailag, külsőre nagyon bejön nekem, a pozitív életszemlélete kifejezetten üdítő most számomra és közelít az enyémhez, a dolgossága, tenni akarása és tenni tudása pedig minden tiszteletemet kivívja. De... De nem tudom, valami hiányzik. Lehet hogy semmi, illetve nem belőle hiányzik, hanem nekem kell most egy kicsit ellazítanom és hagyni, hogy hadd szeressen, és akkor majd én is feloldódom és tudom őt szeretni. Igen, az hiányzik, hogy tudjak úgy szeretni, mint Marcit és B. mint Bajnokot. Az hiányzik, hogy úgy megborzongjon a mellkasom, vér toluljon a fülembe, vigyorogjak, mint egy idióta, amikor meglátom, hogy sms-t küldött, vagy üzenetet írt, vagy telefonon hív, szóval ha csak megjelenik az a karaktersorozat bármilyen kijelzőmön, hogy "Robi", vagy meglátom jönni felém... De egyelőre semmi.

Ma is beszaladt szolgálat után hozzám, de csak egy órát "engedélyeztem" neki a társaságomban eltölteni, mert nagyon kell dolgoznom, és inkább most húzok bele, hogy holnap este elmehessek hozzá, nála maradjak reggelig és együtt aludhassunk el. Ez az ő kívánsága, én most abszolút nem vágyom ilyesmikre. De azért jólesett, hogy itt volt a mosolygós természetével, azzal az édes odafigyelésével és beszélgettünk kicsit, meg csókolóztunk sokat. Rádumált, hogy vigyem a munkámat magammal holnap, és vasárnap dolgozzam ott nála a fordításon, és ő is elfoglalja magát, csinálja a kerítést, meg füvet nyír, ilyesmi.

Mivel továbbra is lehangolt vagyok, Robi még mindig azt hiszi, hogy egy szelíd, halk szavú teremtéssel hozta össze a sors. De az is lehet különben, hogy pont azért vagyok olyan nyugodt vele, mert nem érzem a tétjét a dolognak, és nem igazán izgat, hogy mi lesz, illetve jó hatással van rám, jólesik Robi derűje és rajongása. Már azt is elintézte, hogy júliusban szabit kapjon azon a héten, amikor megyek Lencsivel kempingezni a barátaim közé, és ő is jön velünk.

Status quo

Nincs mit tenni, akárhogy nézem, Robit kénytelen vagyok a megosztott első helyre tenni Marci és B. mint Bajnok mellé. Mindjárt megsajnálom magam :) Na, jó, az első helyen csak akkor maradhat, ha ez a minőség legalább fél évig ilyen lesz. Marcival még tíz év után is csúcs volt... És ezért övé az abszolút 1. hely.

Szóval nem találok szavakat, annyira csodálatos volt. Én azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni, mármint a szexet. Most sem volt kedvem elmenni a randira, főleg így meló után. Igaz, ma nagyon korán végeztem, és már déli fél 12-kor találkoztunk. De totál fenntartásokkal néztem a dolgok elébe. Mit mondjak, ekkora meglepetésben még talán sosem volt részem szexileg. És ami ennél is hízelgőbb, hogy ő még jobban meglepődött tőlem :)

Ja, az külön jó pont Robinak, hogy vett nekem ribizlilevet vagy mit, mert hogy az jó az alacsony vérnyomásra :)) (mert nekem nagyon az van, és ezt megjegyezte). Aztán este eljött velem és Mírával a Tescóba nagybevásárolni, segített hazahozni a cuccokat (kocsival). És totál elaléltam, mert minden polc előtt megállt és megcsókolt, vagy csak megölelgetett, vagy magához húzott és nyünnyögött valamit sugárzó tekintettel.

És Robi facebookja: "Kapcsolatban, párja: Manéla" :)

Hm

Robi inaktiválta magát a társkeresőn.

Kezdek feloldódni

A Blahán találkoztunk szombat délután, a hosszú szárú gladiátorsarumban mentem és a kis kockás rakott minimben, meg piros trikóban. Benyomtunk egy jeges fagyit a Mekiben, a hangulatom is kábé olyan fagyos volt. Szegény Robit nagyon sajnáltam, hogy annyira érdektelenül viselkedtem. Sajnos már éreztem a kezdődő migrént is, és a nyomasztó, fülledt meleg, a belváros hektikája csak olaj volt a tűzre. Ráadásul rohadtul semmi kedvem nem volt randizni, beszélgetni, nagyon szar volt a hangulatom és ezt nem is titkoltam.

De Robi nagyon édes volt, olyan aranyos pofákat tud vágni, hogy muszáj megesnie a szívnek rajta. Aztán négy óra körül elindultunk a borderes talira egy közeli sörözőbe. Robi nem szólt semmit, hogy elcipelem a barátaim közé, mármint nem volt kifogása ellene, sőt nagyon készségesnek mutatkozott. Útközben rohadtul imponált neki, hogy megnéztek az emberek, büszkén kihúzta magát és meg-megszorongatta a kezem, amikor pl. egy csapat fiatal fiú elismerően füttyögött az egyik teraszétteremből. Robi verbálisan is kifejezésre juttatta, hogy ez neki mennyire megdobja a hiúságát. Kezdtem is feloldódni.

A sörözőben már ott voltak a többiek, majdnem mindenki, és bemutattam Robit, hogy ő a "barátjelöltem". Szerintem tök jót eldumáltunk, röhögcséltünk, időnként felmentünk az utcaszintre cigizni. Amikor első alkalommal tettük ezt, Robit lent hagytam az asztalnál beszélgetni a nem dohányosokkal. Fent cigi közben pedig mondták a csajok, Teja is, hogy Robi kurva jó pasi :) Hát szerintem is! Mindenesetre a véleményük sokat számít nekem, és kezdtem feloldódni. Mariann még azt is megjegyezte, hogy tényleg totál rám figyel Robi, minden mozdulatával, meg ahogy néz rám!! Hát ez jó hír :) Fetisa is le volt döbbenve: "Tényleg nem a cicidet nézi. És az még oké, de másét sem!!" Szóval feldobtak a lányok egy kicsit, azért az jó érzés, ha leszbi nőcik szerint jó a pasi :)

Az ismét tetszett, hogy Robi nem szólt meg a cigiért, sőt amikor legközelebb mentek fel a csajok, mondta, hogy tartsak velük nyugodtan. Igazság szerint én nem akartam túl sokat dohányozni, mert eleve kezdődött a migrénem, meg hát azért nem dohányzó randipartner mellett igyekszem nem cigizni a randi alatt, vagy csak minimálisan. De Robi még fel is jött aztán, odaállt a hátam mögé és hátulról átölelt, ez annyira kurva jó érzés volt, így beszélgettünk ott a csajokkal, elfoglalva a járdát. A következő bagószünetnél Robi is kért egyet, elég vicces volt a kezében a vékony cigim. A talin Robi szinte végig csak ült ott mellettem csendben, szorongatta a kezem a pad alatt, vagy simogatta a karomat, nem is sztorizott vagy ilyesmi. Amikor Pisti valami apropóból elmondott egy Majakovszkij-verset, akkor csatlakozott hozzá nagy lelkesen egy sorral, kicsit ledöbbentem! És lecsapott a vikinges könyvre, amit Teja hozott vissza nekem, hogy majd ugye adok neki is kölcsön könyveket, hogy fejlődjön...

Később elbúcsúztunk, olyan hat körül talán, és elindultunk Csepelre. Nekem addigra már kurvára migrénem volt. Majdnem telehánytam a kocsit, nem tudtam megszólalni. Erre fel mit csinált Robi? Na, mit?? Levitt kocsival a Dunapartra, leültetett egy padra, a hátam mögé állt és huszonöt percen keresztül masszírozta a fejemet, miközben én félhalott állapotban és üveges tekintettel bámultam a Dunát meg a vadkacsákat. Nem tudom, hogy a masszírozástól vagy a víz, a fák megnyugtató látványától lettem-e jobban, vagy a ténytől, hogy valaki ennyire gondoskodik rólam, mindenesetre tompult az érgörcs, és utasítottam Robit, hogy most már üljön le mellém a padra. Annyira kócos voltam a fejmasszázstól, hogy kb. úgy nézhettem ki, mint egy idióta, aki most szökött meg a pszichiátriáról. Totál leszartam. Kezdtem feloldódni.

Egymást átölelve bámultuk tovább a Dunát és a vadkacsákat. Közben valamiről dumált, de őszintén szólva, fogalmam sincs, miről. Simogatta a kezem, aztán meg is csókolt, amiből nagyon gyorsan csókolózás lett. Ott szorongattam azokat a kurva széles és izmos vállait, és nem akartam elhinni, hogy tényleg én ülök ott a padon egy aranyos és mégis jó pasival. Időnként abbahagytuk a csókolózást és néztük tovább a Dunát, Robi beszélt valamiről. Annyira édesen tud az arcával nyomatékosítani, hogy kezdtem elcsöpögni a vonzódástól, ezért gyorsan elrendeltem, hogy kezdjen esni az eső.

Az eső elől a közeli étterembe sétáltunk, már amúgy is éhesek voltunk. Nagyon ízléses, kulturált hely volt, a fedett teraszra ültünk ki. Mivel bazi szélesek voltak az asztalok, nem egymással szemben, hanem egymás mellé ültünk le, de Robi rögtön felém fordult és a kezemet szorongatta. Többször is csak úgy néztünk egymás szemébe percekig, némán. Komolyan, ha ezt filmen látom, röhögök... Így is majdnem röhögtem, mert eszembe jutott, hogy ennek biztos kurva szívás lesz a vége. Robi iszonyú aranyos volt, egyszerűen nem értem, miért. Olyan rajongó tekintettel nézett rám, hogy szinte éreztem, ahogy beszippant magába a lénye. Egy dugásért nem kellene ennyi és ilyen energiát befektetni, ráadásul nagyon is ösztönösnek és őszintének tűntek a mozdulatai, az arcjátéka, meg minden. Tökre tetszett, hogy pl. ahogy ült ott felém fordulva, én egyszer csak megfogtam a jobb kezemmel az ő jobb karját és odahajtottam a fejem a vállára. De még le sem hajtottam a fejem, ő már fordult is el úgy, hogy nekem a lehető legkényelmesebb fekvés essen a vállán, és odafészkelődött hozzám. Hát ezt már tényleg nem hiszem el, hogy ennyire, ilyen félmozdulatból érezte, tudta, mit szeretnék, és még örömmel játszótárs is volt benne. Szóval kezdtem feloldódni.

Egyszer becsúsztattam az inge ujja alá a kezemet a vastag karjára, erre befeszítette a bicepszét. Jaj, csak ezt ne! Mondtam, hogy ez nem szép látvány egy nőnek, de kérte, hogy fogjam meg, hát a kedvéért megtapogattam a kősziklákat. De nekem jobban tetszik egy férfi kar úgy natúre, és nemigen vagyok oda az ilyen macsós megnyilvánulásokért, hogy izmot ugrasztani. Kétségtelenül kurva izmos, és szereti is ezt mutogatni, ez nekem nem annyira bejövős. Mesélt történeteket olyan helyzetekről, amikor a puszta megjelenésével meghunyászkodásra késztetett egy háromfős társaságot, akik meg akarták verni a barátját. Ezen egy cseppet sem csodálkoztam, már ahogy elmutogatta azt a mozdulatot, hogy lendült a banda felé, hát abban annyi erő volt, hogy én is beszartam volna. Csak vajon mennyire lehet agresszív a hétköznapokban? A lobbanékony természete nem keveri-e zűrös helyzetekbe, és nem üt-e túl hirtelen, ha felbosszantják? Rákérdeztem, de azt mondta, hogy már régen verekedett, és igyekszik csillapítani az indulatain, már nem olyan hirtelen. Nem igazán nyugodtam meg!

Egyszerűen nem is tudom összeegyeztetni a macsós megnyilvánulásait azzal az ábrándos rajongással, ahogyan velem foglalkozik. Bármit mondtam, azonnal katonásan engedelmeskedett és a kedvemben járt, zokszó nélkül, készségesen, mégsem pitizve vagy papucs módon.

Amikor kihozták a vacsorát, kérte, hogy hadd üljön szembe velem az asztalhoz, amíg eszik. Így messze került tőlem, de legalább láthattam. És szép látvány volt. Olyan élvezettel evett, olyan elragadtatással, ahogyan csókol is, és szemernyi kétségem sincs felőle, hogy igazat mondott, amikor azt állította csütörtökön, hogy abszolút nem aggódik, hogy majd gond lenne a szexszel, ha eljutunk addig. Csak néztem és totál vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt nagyon jól éreztem magam, fürödtem a figyelmében, a szeretetteljes tekintetében, a gondoskodó, szerető mozdulataiban, élveztem a gyönyörű látványt, amelyet nyújtott ő maga, istenem,egy igazi, férfias férfi, akiből majd kirobban a tesztoszteron, hátborzongató... Másrészt végtelenül szomorú lettem, hogy sajnos kurvára nagy szívás lesz vele, mert tuti beleszeretek, és ha ő nem, akkor mi lesz? Nem akarok SOHA TÖBBET annyi fájdalmat, mint amiket átéltem B mint Bajnokkal és Marcival.

Robi viszont nem hülye, és ahogy így evés közben néha rajta maradt a tekintetem, egyszer csak azt mondta: "én is". Hát tudod, inkább nem kérdeztem meg, mit ő is :)

Vacsora után visszaült mellém, kicsit még beszélgettünk, jobban mondva ő beszélt, mert én olyan fáradt voltam, hogy meg sem tudtam mukkanni. Mondott mindenféléket, hogy milyen szuper, hogy ennyire szelíd vagyok - itt azért megjegyeztem, hogy abszolúte nem, csak kimerült -, és hogy mennyire kell ez neki, ez a tekintet, ahogy ránézek... és a megnyugtató hangom. Meg abból a kevésből, amit magamról elmondtam, meg a megjelenésemből látszik, mennyire temperamentumos vagyok, és húh, ebből mi lesz, ha két ilyen lendületes ember összejön... Mármint milyen jó lesz. Az én ízlésemnek egy kicsit túl sokat beszél arról, hogy mi lesz velünk, meg hogy ő mennyire komolyan gondolja, én inkább hagynám, hogy történjenek a dolgok, aztán meglátjuk, mi lesz. És szerinte az is milyen klassz, hogy olyan sokat tud tőlem tanulni, mert milyen okos vagyok, és az is fontos neki, hogy ilyen hiper-szuper kategóriás nő vagyok, mármint kinézetre - itt azért szerényen elmosolyodtam, mert ez nyilván túlzás, de azért nem tiltakoztam, gondoljon, amit akar :) És hogy nem tudja ezt elhinni, túl szép, hogy igaz legyen. Hát, Robi, tudnék erről mesélni.... De nem meséltem.

Olyan tíz óra körül visszamentünk a kocsijához, a kavicsos út közepén megálltunk csókolózni, miközben legalább 500 béka giccsesen kuruttyolt a hátunk mögött. Ezúttal valamivel hevesebbre sikeredett a smárolás, és Robi belehörögte a fülembe, hogy menjünk el egy kicsit hozzá. Na, hát rögtön ki is bontakoztam az ölelésből, és megróttam, hogy ne legyen már hülye. Erre megint olyan édes pofákat vágva bocsánatot kért. Kicsit nem lehet szexelni, csak nagyon, rohadtul, és majd ha úgy jön ki a lépés, ki is szipolyozom, az hétszentség. Most migrénem volt, kimerült voltam, nyűgös is, ráadásul úgy éreztem, hogy annyira jó volt ez a nap, hogy szeretném ezt az érzést, ezeket a pillanatokat, ízeket, grimaszokat, tekinteteket egy kicsit ízlelgetni magamban, mielőtt továbblépünk.

Beletörődött, de azért egyikünk sem tudta megállni, hogy ne ölelkezzünk, csókolózzunk még egy kicsit, pedig már esett az eső is. Végül már csak hozzábújva álltam ott, csak úgy, hogy szívjam magamba a lényét, az érzést, hogy most jó vele, és elfelejtsem a fenntartásaimat, hogy nem is akarok szeretni, nem szabad, nem akarok!! És ekkor Robi azt mondta rekedten: "Pedig szeretni fogsz. És én is téged."

Faszomba már, hogy az embernek egy nyugodt kételkedő szabad gondolata sem lehet :)

Lehangolva

Ma du. kettőtől egész nap és este Robival leszek, és nekem ABSZOLÚT semmi kedvem az egészhez. Egyszerűen nem értem.

Annyira temperamentumos a pasi, annyira már azt tervezgeti, mi lesz velünk, és nekem ez most túl gyors, túl hirtelen, túl sok, túl fárasztó. Pedig Robi nagyon tetszik, ezzel nincs gond. Én, aki egyébként olyan energikus és pörgős vagyok, és mindig mások táplálkoznak a derűmből és erőmből, most legszívesebben csak egyedül lennék, jó nagy csenddel körülvéve.

Milyen randi lesz ez így, hogy ennyire le vagyok hangolva?

Leltár

Gondoltam, egy kicsit áttekintem magamban, milyen pasikkal is volt, lett volna lehetőségem az utóbbi időben összejönni. Adódott néhány randi, tényleg nem sok, mert annyira nincs kedvem ehhez az egészhez. Rohadt fárasztó.

Em ugye jó megjelenésű, 2 méter magas, helyes, aranyos pasi volt. Csak sajnos a nyomozati állás szerint szélhámos. De legalább löketet adott februárban, hogy szakítsak a férjemmel és véget érjen az a szörnyű állapot, amely eluralkodott már a házasságomban. Most Marcival nagyon jó a kapcsolatunk, gyengéd érzelmekkel viseltetünk egymást iránt, és bármikor eltöltenék vele szívesen egy kis időt, társaságban, ágyban, ha úgy adódik. Jobb lett nekünk így, hogy nem élünk együtt. Hiányzik nagyon. Marci rettentő jófej, és életem legjobb szexuális partnere volt, a minőséget tekintve. Mint a blogból kiderült, a mennyiséggel volt gond, de azzal nagyon.

Aztán ott volt Ater, a paleolit pasi, akinek az életmódja és a mentalitása hátborzongatóan rideg, érzéketlen. Legnagyobb sajnálatomra. Mivel az egyetlen alkalom, amikor szexeltem vele, az kurva jó volt, kb. életem harmadik legjobb szeretkezése. A második legjobb B. mint Bajnok, szerelmem, aki Marci mellett volt a pasim a zűrös időkben, és akihez majdnem feleségül mentem, de Marcit választottam. Illetve nem is tudnék dönteni, hogy melyikükkel volt jobb a szex, Marcival vagy Bajnokkal, legyen inkább megosztott első hely. Visszatérve Aterre, magas, vékony, de izmos férfi, nem az esetem ez a testalkat, de benne rémesen vonzott valami, mármint testileg. Kajakozik, biciklizik, szóval az állóképessége remek. Helyes arc, amelynek összképén rettentő sokat ront a félhosszú haj, melyet hiúságból hord, hogy leplezze homloktáji kopaszodását. Pedig ha nem takargatná, sokkal helyesebb lenne, mert szép, férfias vonásai vannak, a szája pedig egyenesen érzéki. Ater  viszont nem perspektíva, mert tökéletesen ridegen hagyják az érzelmek, annak dacára, hogy nagyon bejöttem neki és tudott erről áradozni, de kb. olyan lecsengése volt nálam, mintha egy szoborról tartott volna műelemzést. Rejtély számomra a pasi, akit nem akarok, akartam boncolgatni, mert a szex jó lett volna még vele, de agybajt kaptam volna a tőzegfűtési elemzéseitől. Azt is éreztem viszont, hogy sajnos lehet hogy túlságosan kötődnék hozzá... Mert valóban érzéketlen, viszont volt benne valami megkapó, amikor mégis vette a poénjaimat vagy ő viccelődött, szóval mintha oldódott volna fel, és kezdtem érezni, hogy a józan eszem ellenére mégis akarnék együtt lenni vele. Viszont semmiképpen sem akartam, nem akarok belebonyolódni olyan férfiba, akivel tutira összeegyeztethetetlen az életvitelünk. Elég volt ilyenből egy Marci és tíz év lecke.

Az elmúlt hetekben randiztam kétszer Dezsővel, az egyetemi tanárral, akivel a kolléganőm akart összeboronálni. Külsőleg abszolút nem vagyunk egy súlycsoportban, szóval olyan nyomorékul néz ki. Tokás áll, sötét haj, elhízott, slampos megjelenés. Fogalmam sincs, miért randiztam vele, talán esélyt akartam adni, hogy hátha. El nem tudtam képzelni, hogy tudnám megcsókolni, olyan igénytelenül nézett ki, grrr. Amúgy aranyos volt, élénk, fel volt villanyozódva tőlem, amit nem csodálok, mert egy szűk fehér gatyában mentem az első randira és a kedvenc halványlila pólómban, ami szép cicit csinál (nem dekoltált). A hapi viszont komplett idióta. Lehet hogy azért, mert még mindig gyászolja a feleségét, ő meg túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, nem tudom. Már eleve az első randi úgy volt, hogy elhívott szombat estére egy szambás házibuliba. Már indultam volna itthonról a Moszkvára, a dögi kis táncikálós ruhámban, amikor Dezső felhívott, hogy nagyon szégyelli magát, de a házigazda most mondta neki, hogy ez most kivételesen zárt körű buli, mert egyik barátjukat búcsúztatják, aki visszamegy Kairóba. És egy meglepetés buli, nem szeretnének idegeneket. Kicsit lepetéztem, de hát úrinő vagyok és nagyvonalúan nem haragudtam. Azt mondta Dezső, hogy a buli előtt igyunk meg együtt valamit, mert mindenképpen szeretne velem találkozni. Jó, hát akkor gyorsan átöltöztem a fehér gatyámba. A Moszkván ültünk le a tetőteraszon, végül is jót dumáltunk, mondjuk kiakadtam, hogy a bal nadrágszára zsírpecsétes volt, és nem volt nála semmi. Mármint nem vitt semmit a buliba. OK., ez nem rám tartozik. Pár nap múlva megbeszéltük, hogy suli után nem megyek haza, hanem összefutunk a Vígszínháznál, mert ő fotóz valamit másodállásban, és van ott egy jó kis étterem, a barátjáé, ebédeljünk együtt. Oda is mentem, rácsörögtem, hogy itt vagyok, most leszálljak a Jászainál, vagy ne, mert azt beszéltük meg, hogy majd menet közben kiderül, ki hogy végez a munkájával. Persze, szálljak le, tíz perc múlva ott lesz.

Jön is Dezső, széles csíkos lebegő pólóban, hózentrógliban... Törölgette a száját, éppen rágott valamit. Számomra érthetetlen módon előadta, hogy a barátját is fotózza most, akit elhagyott a nője,és akar profi fotókat most a face-re, és közben az éttermet is fényképezi egy prospektushoz, és kölcsönadta a hiper-szuper fotófelszerelését a nem tudom kinek, és közben meghívták őket ebédre. Abszolút nem vágtam le az egészből semmit, csak azt, hogy negyed óra múlva tudna jönni, haragszom-e? Javasolta, hogy üljek be itt a környéken egy étterembe, mindjárt jön utánam, és mutogatta, hogy ott az állványok után van egy olcsó magyaros étterem. Hát én majdnem hazamentem. Jó hát mégsem mentem haza, mert ilyen birkatürelmű vagyok. Helyet foglaltam a Vígszínház közelében lévő olasz étteremben, mert nem vettem észre, hogy olasz étterem, mert ugye fordítva volt a molinó, én meg csak a piros-fehér-zöldet érzékeltem. Utálom az olasz kaját. Mi a faszt csináljak? Már kikértem a gyömbéremet, mire elém tették az étlapot, és rájöttem, hogy olasz étteremben vagyok és ká drága hely, mármint az én fizetésemhez. Elmenjek és mégse rendeljek? Nem lett volna ciki, meg amúgy is leszarom, de már rohadt éhes voltam, ugye nem ebédeltem, mert arra számítottam, hogy Dezsővel kajálunk. Le is voltam rohadva a nagy hőségtől. Mindegy, kiválasztottam egy olyan ételt, amelynek az árában benne volt a köret is, bár utálom a száraz kajákat, ez is valami csirkemell-tekercs volt. Fogalmam sem volt, hogy akkor most ez hogy lesz, ki fog fizetni, hiszen elvileg Dezső hívott meg ebédelni, de Dezső a barátjával ebédel abban az étteremben, ahová engem akart vinni. Akkor nem is esett le, mekkora tahó. Na, mindegy. Tíz perc múlva jött a hózentróglis egyetemi tanár a barátjával. Leültek, jön a pincér is, de hát ők nem kérnek semmit, Dezső nagyot fújtat, veregeti a nagy hasát, hogy ő most ette tele magát. Anyádat. Inni sem kérnek, köszönik, mert kaptak egy csomó koktélt a fotózáshoz, és azt mind meg is itták. Apádat. A barátja aztán elköszönt, nekem kihozták a kajámat, Dezső dumált, én hallgattam. Végül is jót beszélgettünk, bár az piszkosul nem tetszett, amikor diktatórikusan közölte, mennyire rosszul gondolkozom, hogy a 17 éves Míra lányomnak nincs jogsija. Mert nem baj, hogy nincs kocsink, de sose lehet tudni, mert az ő barátjának a lánya is milyen jó hogy lejogsizott, mert aztán lett a Volvójuk, és most tud vezetni. Abszolút nem válaszoltam semmi, mit mondhatnék egy ilyen korlátolt embernek, aki nem fogja fel, hogy egyedül nevelem a két kislányomat, tanári fizetésből, gyerektartás nulla, és nem tudok egy értelmetlen százezres kiadást megengedni magamnak a kislányom jogsijára, amikor még kocsink sincs. Itt fogalmazódott meg bennem először az a jelző, hogy idióta.

Mondtam neki, hogy szerintem menjünk, kikérte a számlát, pincérnő kihozta, letette elé, erre Dezső nagy nehezen, ilyen kínos húzóckodással nyúlna a zsebébe, na ez nekem már sok volt és elvettem előle a blokkos tárcát, és mondtam, hogy hagyjad, úgyis csak én ettem. Hagyta. Füstölt az orrom, a fülem a dühtől, 3200 forintot kellett fizetnem. Magamtól kurva élet, hogy nem ülök be egy étterembe, főleg nem olaszba, mert rohadtul le vagyok égve anyagilag. Simán kajálhattam volna egy kifőzdében. Ő hívott meg ebédelni, helyette a barátjával ebédelt, engem előreküldött egy étterembe, ahol aztán ő semmit nem fogyasztott.

Ennyi kábé elég volt nekem Dezsőből, még ha jópasi lett volna, ez már akkor is sok lett volna. Elköszönéskor mondta, hogy pénteken elmehetnénk valahová, persze, majd hívjál, hagytam rá. Másnap telefonál este, boldog névnapot kívánni. Kérdezte, nem hív-e rosszkor. Mondom, nem, itthon vagyok már. Erre beleharsogja a telefonba, hogy HOGYHOGY nem egy kocsmában ünneplek a barátaimmal??!! Hát nem szoktunk a barátaimmal névnapozni, feleltem meglepetten. PEDIG AZT KELL! - jelenti ki határozottan. Erre szó szerint belém fagyott a levegő meg a szó, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy emberek ne értenék meg, amit mondok. Hogy nem szoktunk a barátaimmal piálni névnapon, nem értem, mi ezen olyan felfoghatatlan. Jó sokáig kínos csend, mert ugye én nem reagáltam abszolút semmit a köcsögnek, mire hebegve-habogva jó estét kívánt, éreztem a hangján, hogy totál ki van akadva, amiért nem bulizok a névnapomon. Hál istennek aztán pénteken nem jelentkezett, sem azóta, én meg csak úgy elgondolkodtam, hogy lehet egy egyetemi tanár ilyen igénytelen paraszt.

Ja, még előtte volt egy fiatal srác, aki csak szexre kellett, mert már majdnem becsavarodtam. Ígéretesnek tűnt András, jó kis ruganyos test, istenem, hát még csak alig múlt harminc. Jól is nézett ki, kulturált, finom megjelenés, olyan igazi úrifiú. Doktori fokozat, valami ügyvéd. Hallottam olyan pletykákat, hogy a zsidó fiúknak nagy farkuk van, és kétlem, hogy ez általánosan igaz lenne, de neki mindenesetre hál istennek tényleg az volt. Éppen egy kellemes meleg tavaszi napon mentünk el hozzá, a Rózsadombra, Bimbó utcai szerény kis budai hegyekre nyíló kilátású hajlékába, ahol meztelenül cigiztünk a hatalmas teraszon és élveztük a panorámát. Nem volt rossz vele, de olyan nagyon jó sem volt, azt hiszem, ott döntöttem el, hogy nem igazán fogok többet fiatal srácokkal szexelni, mert valami hiányzik nekem, fogalmam sincs, hogy mi. András keresett még utána, de inkább nemet mondtam, főleg mert közben Aterrel is szexeltem, ami kurva jó volt, és rájöttem, hogy nekem a szexben a negyvenes pasik jönnek be igazán.

Ja, és március elején randiztam a jegesmacival, kellemes, tehetős úriember, picit fiatalabb nálam, hat évvel. Később elhívott wellnessezni is egy vidéki wellnesshotelbe, ott is töltöttük az éjszakát, de nem volt semmi érdekes. A pasi nagyon aranyos, nagyon intelligens, meg minden, de kicsit tohonya, és nem is bírta állóképességgel a dolgot, és én ugyan szeretek magam is aktív lenni, de az azért lelohasztó, ha a másik tíz perc után már szuszog, izzad és nem a kéjtől, hanem a fizikai megerőltetéstől. Jegesmaci ennek dacára jó haverom maradt, szex, meg ilyen társas dolgok kizárva, viszont ajánlott fel állást a cégénél, amelyet erősen fontolgatok még mindig, hogy elfogadom...

Most vasárnap randiztam a tatai kutyás pasival, akiről írtam a napokban, nem ismétlem magam. Sajnálom, mert nagyon bejött nekem külsőre, aranyos is volt, de ami balhét hétfőn este levágott, amiért nem tudott elérni a telefonon... (ki voltam egész nap kapcsolva) azonnal kiadtam az útját. Isten őrizzen egy hisztis pasitól, grrr.

És akkor most itt van Robi, 45 éves, azaz egy évvel idősebb nálam, akivel szerintem nem sok minden lesz. Kicsit túl jó pasi. Eleve, hogy jéghokizott, ugye ettől a testalkata is iszonyú férfias. Majdnem 190 magas, izmos, aranyos, helyes, rettentő udvarias és előzékeny, és tudatában van, mennyire ragadnak rá a nők. Oké, el van ájulva tőlem a saját bevallása szerint, de ki tudja, tényleg így van-e. Majd kiderül. Elvileg holnap találkozunk, de még nem beszéltünk meg semmit, és látom, hogy a társkeresőn, ahol megismerkedtünk, iszonyú élénk az érdeklődés irányában. Tehát semmi lelkesedés nincs bennem egyelőre. Sőt, tiszta nyomott a hangulatom. Tartok tőle, hogy még egy találkozás, még egy ilyen klassz délután, mint tegnap volt, azzal az odafigyelésével, kedvességével, temperamentumával és azzal az iszonyúan vonzó férfias megjelenésével, a nagy mancsával, ahogy át tudta ölelni séta közben a derekamat, a finom, de nem tolakodó udvarlásával és bele fogok szeretni... Akkor pedig meghülyülök, féltékeny leszek, sóvárogni fogok, aggódni, és mindent kurvára elrontani.

Közben már hetek óta levelezek egy magánnyomozóval, olyan igazi rockeres beütés kinézetileg, nem túl magas a pasi, de testes, kopasz. És bőrcuccokat hord, meg ilyesmi, szóval impozáns, na. Most egyelőre nem randizok vele, amíg Robival ki nem derül, hogy lehet-e ebből valami, vagy nem...

Szóval ez a nagy helyzet, és én most totál ki vagyok ettől merülve, rohadtul unom az egész projektet.

Még egy randi

Jellemző, mennyire nem tartottam fontosnak a mai randit, még a hajamat sem mostam meg. Nem is kellett volna, majd csak holnap lesz aktuális, de azért randi előtt külön meg szoktam mosni, azért már mégis csak...

Igazából le is akartam mondani. Tetszett a pasi külsőre, olyan férfi férfi, szép szál ember, izom mindenhol, szőke fej, enyhén kopaszodó, ami a gyengém, valószínűleg az erős potencia ígérete miatt. Na, de amit levágott levelezés során... Kb. 150 levelet váltottunk, és totál lefárasztott a pasi. Minden mondata mögött 2-3 felkiáltójel, olyan hektikusnak éreztem. Voltaképpen csak azért mentem el, mert rohadt kíváncsi voltam, hogy élőben is olyan idegbeteg-e. És amit nem szoktam első randira: direkt egy rettentően mély dekoltázsú trikót vettem fel, hogy provokáljam.

Kurva nagy fagyikelyhet ettem, és a fél West End a cicimet nézte, csak pont Robi nem. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de egyszer sem nézett oda.

Viszont az egész lényével csak velem foglalkozott. Most lekopogom alulról háromszor, mert... túl jó az egész! Iszonyú aranyos, mosolygós, magával ragadó pasi. És édes istenem, élőben még férfibb, mint a képeken. Egy igazi, hús-vér, nagydarab, izmos férfi, aki egész idő alatt rajongva nézett a szemembe, testtartásával, testbeszédével is egyedül rám koncentrált. Minden B meg C tervemet kidobtam a viharba az első 1 percben, mert ugye egy rendes nőnek minden randira van menekülési vészterve. A West Endet is azért választottam, hogy bármelyik irányba is menne ő, én tudjak egy ellenkezőt választani.

De egyáltalán nem akartam elmenekülni. Megnevettetett, jót beszélgettünk. Fagyizás után kicsit sétáltunk kint a dög melegben, leültünk egy padra, és nekem már nagyon rá kellett gyújtanom. Robi nem cigizik. De nevetve kért egy slukkot, hogy hadd legyen neki is cigiízű a szája és miután kiköhögte magát, megcsókolt... :) Talán csak fél percig csókolóztunk, túl forgalmas helyen voltunk, meg azért mégis csak első randi... De szívesen folytattam volna még, ebből gondolható, hogy elégedett voltam vele.

Kézenfogva sétáltunk el a villamosmegállóig, iszonyú nagy mancsa van. Ment dolgozni, éjszakás műszakba, én meg haza. Mondtam neki, hogy ha ő is egy szélhámos, akkor egy darabig biztos nem foglalkozom férfiakkal. De magához szorongatott, és azt mondta, hogy ha összebarátkozunk, akkor rögtön megmutatja, hol lakik és ad kulcsot a házához, bemutat a barátainak, nincs semmi titkolnivalója. Összebarátkozunk :) Székelyföldről származik, talán onnan hozta ezt a szép kifejezést arra, hogy ha "együtt leszünk".

Nos, szkeptikus vagyok. Nem gyanús semmi, nincs rossz előérzetem, mint Emnél volt az első pillanatban. Egy kicsit jó érzés, hogy egy ilyen kurva jó pasinak tetszem. Több lelkesedést meg beleélést egyelőre nem engedhetek meg magamnak, mert nagyon megviseltek az utóbbi idő történései, és rohadtul nem akarok megint pofára esni. Illetve ha pofára esek, akkor legalább ne üssem be magam nagyon.

Amikor elköszöntünk, megkérdezte, este felhívhat-e a szolgálatból, igent mondtam. És lazán elbeszélgettem vele egy óra húsz percet, pedig utálok telefonon csak úgy csevegni!

Irtó kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Önkritika?

Tudom, irtó csúnya dolog másokon élcelődni, de ettől kész lettem...

"életkor: 49 éves
testalkat: 178/sportos"

Fájok a röhögéstől :)

Tipli!

Úgy látszik, nekem semmi nem jó.

A tegnap délutánomat kutyasétáltatással töltöttem. Én! Nem is volt olyan rossz. Ittam citromos Gössert és ettem sajtos-tejfölös lángost, heverésztem a fűben. A pasi sem volt rossz. Sőt, kábé az a fazon, aki nagyon bejön nekem. Szőke haj, testes, de sportos alkat, aranyos pofi, érdeklődő, rajongó tekintet.

Túlságosan is rajongó. Basszer, alig búcsúztam el tőle, még a buszon ültem, már hívott telefonon, hogy hiányzom a kutyájának. Ennyire megszeretett a dög négy óra alatt. Aztán még estig háromszor hívott, pl. hogy most ért haza (Tatára), aztán hogy mindjárt jön ám online beszélgetni, elnézést, de még el kellett szaladnia a boltba vacsiért, meg elültetni a palántákat!

Érted, én még ki sem fújtam magam a randi után, kicsit csak úgy el akartam lenni, emésztgetni, gondolkodni, élvezni a pillanatokat... Na jó, akkor bejelentkezett az oldalon, váltottunk pár levelet, ő rögtön löki nekem, hogy szeretné elkötelezni magát mellettem a következő évtizedekre. Édesem, lassítsunk mááááááár! Nem bírom ezt a tempót. Ráadásul nekem ezen rágódnom kell  még egy kicsit, hogy mit kezdjek egy vidéki emberrel. Mármint, hogyan oldjuk meg a találkozásokat, van-e ennek jövője? Még azt sem tudom, milyen az ágyban! Csókolózni rossz volt vele, ez lelohasztott. De abban talán még tanítható, alakítható, formálható. De akarok-e én valakit formálgatni, aki már 47 éves?

Szóval millió kérdés, és én most nem akarok rágódni! Majd kialakul. Úgyhogy el is köszöntem tőle, hogy megyek aludni. Kikapcsoltam a telefonomat. Az ömlesztettet. (Ez a gyűjtőtelefonom, ezt a számot adom meg ügynököknek meg pasiknak az első körben).

Reggel kapcsolom be, hát mit látok?? Hogy éjjel 11 után 3-szor hívott a szerencsétlen! Normális??? Miután mondtam, hogy fáradt vagyok, megyek aludni, ő még hívogatott. Aztán reggel is, na ezt már nem vettem fel, és újra kikapcsoltam a telefont. Ki a bánat tud normálisan elbeszélgetni kora reggel?? Amikor még megszólalni sem tudok, legalábbis a világ jobban jár, ha nem szólalok meg! Mindezt úgy, hogy konkrétan elmondtam neki, hogy UTÁLOK telefonozni.

Tökre helyes, aranyos, jóképű, tényleg olyan, aki a zsánerem, erre ilyen nyomulást levág, ez nekem sok!

Ah, a poén, hogy amikor indultam volna a randira, hát ki hívott? Na, ki? Hát a szélhámos Em. Hónapok után! Nyilván kinyomtam a hívást.

Ez már mi

Az már súlyos, ha szex közben az jut az eszembe, hogy basszer, ez akkora poén, hogy megírom a blogba! De aztán annyira jó volt vele, hogy elfelejtettem, mi volt a poén.

Már rám fért, hogy újra olyan igazán önfeledten, felszabadultan tudjak szexelni. Szerelmeskedni, ahogy Ater hívja, de hát ez minden volt, csak nem szerelmeskedés. Kb. a negyedik pasi az életemben, akivel állati-mocskos mód jó a szex. Sajnos Ater nekem max. erre alkalmas, mert annyira nem tudom tolerálni az életvitelét és -felfogását. Valamiért mégis elemi módon vonzódom hozzá - fizikailag. Ha a közelemben van és nem érhetek hozzá, az valóságos fájdalommal jár.

Az ablakban

Kinyitottam az ablakot és háttal nekidőltem a keresztlécnek. Rágyújtottam. A szex utáni első slukk mindig egy kis plusz orgazmus. Mélyen leszívtam a füstöt és ugyanolyan szép lassan kifújtam. Egy kicsit előrébb toltam a csípőmet, hogy jobban lássam az előttem térdeplő Attilát. Elégedett voltam vele. Beszívtam a következő slukkot és néztem, ahogy a feje eltűnik a combjaim között. A harmadik slukk után le kellett hunynom egy pillanatra a szemem. Lenyúltam és még jobban rányomtam a fejét.

Eszembe jutott, hogy először le akart szoktatni a dohányzásról és rávenni az egészséges életmódra. Amikor nevetéstől pukkadva megdobáltam a szénacsíráival és füstölt szalonnát követeltem, mégis készséggel szaladt el az éjjel-nappaliba. Hozz egy doboz cigit is, kiáltottam utána, csak hogy hecceljem. Gyűlölte a bagózást. Igazából csak dumálni mentem el hozzá, mert megígértem, hogy kifejtem, miért nem lehet köztünk semmi. Amikor visszajött, még próbálkozott vele, hogy járjunk, de nem akartam. Mit szólnál, ha szex után rá akarnék gyújtani? - kérdeztem tőle, hogy kifogjam a szelet a vitorlájából. Kinyalnálak közben, felelte.

Nem tudtam ellenállni ilyen mértékű behódolásának, ezért azonnal beleültem az ölébe a fotelban, belenyomtam az arcába a mellemet, aztán magamba szívtam a szép száját.

Két órával később elégedetten hátradőltem az ablakban és rágyújtottam. Soha nem esett még ennyire jól a cigi.

Arckép ezer tükörben

Tomi azért szerette, mert amikor egyszer ott ült elkeseredetten a millió értelmetlen statisztikába mélyedve a gépe előtt, ő mosolyogva megkérdezte, miben segíthet és közben végigsimított a hátán, és attól elfelejtette minden nyűgét.

Béla azért szerette, mert ő nem lapult be a lift másik sarkába, mint a többi nő, hanem megállt előtte és egyenesen belemosolyogva a szemébe mondott neki valami kedveset, fogalma sem volt mit, de mintha beszippantotta volna a nő lénye.

Gazsi bácsi azért szerette, mert már hetvenhat éves volt, még a szomszédos termekbe is nehezen sétált át, köszvényes bal lábát húzva maga után, mindenki leírta már, de ő reggelente bedugta az ajtaján nevetős fejét és jó reggelt köszönt neki. És egyszer - valamit megköszönve - cuppanós nagy puszit ragyogott az öreg arcára. Gazsi bácsinak ez szokatlan volt, mert mindenki kerülte nyers modora, hirtelen haragja miatt.

Ádám azért szerette, mert amikor a nő elveszített egy fogadást, akkor betartotta a szavát és bugyi nélkül, miniszoknyában ment el egy randira, tömegközlekedéssel. 

Pisti azért szerette, mert csak egy lótifuti volt, kérges, elborozott hangszálakkal, de ő mindig ránevetett az udvaron és nem utasította, mint sokan mások, hanem úgy kért tőle bármit, hogy Pistinek volt öröm megoldani a feladatot.

Marika azért szerette, mert amikor egyszer megmutatta neki egy munkáját és megkérdezte róla a véleményét, ő rámutatott a hibáira és a kényes pontokra, és nem keltett benne tapintatból illúziót, hogy tökéletes a munkája. Marika figyelembe vette a javaslatait és meg is nyerte a pályázatot.

Gyuszi azért szerette, mert ő messziről integetett neki, ha meglátta akár a folyosó végén is, miközben a sérült wifiket szerelte, vagy a betört ablakokat szögelte be, és megállt mellette és megdicsérte a munkáját.

Tibi azért szerette, mert gyönyörű volt, amikor meztelenül pingpongozott és ő távolról nézte ruganyos, karcsú testét.

Géza azért szerette, mert utálta az embereket, rühellte azokat, akik mindenáron a közelébe akartak férkőzni vagy jópofizni vele, és amikor egyszer világutálatától átitatva, lehajtott fejjel várt a liftre, ő csak megállt mellette és halkan megkérdezte, hogy valami baj van? És amikor Géza rádörrent, hogy semmi, csak utálok mindent, azt mondta, jól van, akkor nem firtatom. Egy idő után már Géza mosolygott rá a nőre, sőt beszélgetett vele. És azért is szerette, mert egy csapatépítésre magával kellett vinnie a kétéves kisfiát, és a nő egész nap játszott vele, figyelt rá (kétszer is meg akart szökni), és amikor Géza még ette a paprikás krumplit és a kissrác odakakilt a placc közepére, lágyan visszanyomta Gézát a padra és rendbe tette a kölyköt meg a placcot.

Józsi azért szerette, mert ő is olyan korán járt be, másfél órával munkakezdés előtt, és minden reggel beszélgetett vele egy kicsit, nem rohant el, meghallgatta Józsi történeteit a régi időkről, amikor még minden más volt.

Kati azért szerette, mert teljesen új volt, alig értett valamit az egész rendszerből, és ő türelmesen segített neki, bármit kérdezett. Ha látta, hogy Kati nem boldogul valamivel, odament hozzá és megmutatta, mit hogyan kell.

Jutka azért szerette, mert egyszer, amikor a füle mögé nőtt a munka, ő bevitte helyette az adatokat egy határidős feladathoz.

Zoli azért szerette, mert olyan szép volt a járása.

Ernő azért szerette, mert egy nagy értekezleten a nő mindenki előtt kiemelte, mennyit segített neki egy új kezdeményezés megvalósításában.

Gyuri azért szerette, mert olyan lelkesen tudott beszélni humánetológiai témákról, a női-férfi sztereotípiákról, miközben meztelenül állt az ablaknál szex után és felemelt állal fújta ki a cigifüstöt.

Ő azért szerette magát, mert látta visszatükröződni lényét másokban.

És azért nem szerette magát, mert annyira szerette magát, hogy nem talált senkit, aki ennél is jobban szerette volna.

Buborék

Vártam, hogy majd jön a nagy megkönnyebbülés, ha elköltözik Marci. Jön is majd, tudom. Most rossz, mert egyfolytában eszembe jut egy csomó jó dolog, ami hozzá köt. A klassz oldalai. Nagyon jó most a kapcsolatunk, és ez megnehezíti az átállást. Pedig az egész lakást totál átrendeztem, megcseréltem a szobákat, új bútorokat vettem, a régieket mind elosztogattam, illetve egy kis részüket eladtam, dizájnt váltottam, tehát abszolút nincs semmi a látóteremben, amiről eszembe juthatna. De a belső látótér...

Még az elköltözése utáni héten volt egy iszonyú nagy veszekedésünk, amikor előjött azzal, hogy de, visszafizeti a tartozását, mert hogy mennyire csalódott bennem. Elmondta, miközben üvöltöttem vele kétségbeesésemben, hogy én csak lehúztam őt anyagilag, amióta itt lakott. Ha nem fájt volna annyira ez az igazságtalanság, röhögtem volna, mert ez egy képtelen megállapítás. Végül kénytelen voltam neki elmondani, amit tíz év alatt sikerült titkolnom, mert mindig óvtam a büszkeségét és a férfiúi méltóságát. Vagyis hogy neki fogalma sincs róla, hányszor segítettem neki anyagilag (is), amikor nem is tudott róla. Például amikor alapított egy könyvkiadót, és rögtön az első és utolsó könyvkiadásuk becsődölt, mert a nagyterjesztő az utolsó pillanatban mégsem vette át a nyomdából frissen kijött több ezer könyvet. Pedig Marci a szülei házára vett fel 2 milla jelzáloghitelt a kiadás finanszírozására. A zálogot 1 éven belül vissza kellett volna fizetnie (nem tudta, az öccse fizette ki helyette). Marci ráadásul munkanélküli lett ekkor, és én egy csomószor azt hazudtam neki, hogy vettek az ismerőseim, meg az ovi, meg a suli X példányt és kifizettem neki zsebből a könyvek árát, csak hogy ne haljon éhen. Meg pl. szüksége volt valamire, és én megvettem, de azt füllentettem neki, hogy csak pl. 1000 ft volt, miközben a többszöröse. Mert különben nem fogadta volna el (a télikabátját például, mert nem volt neki az sem).

Elképzelhető, hogy ezeket milyen nem szívesen mondtam el most neki, nem vagyok az a típus, aki a mellét veri, ha segít. Nem is tudott róla 10 évig. Most is azért árultam el, mert kiszakadt a szívem attól az igazságtalanságtól, hogy ő nevezett engem önzőnek és hogy csak a pénzét vettem el (a fürdőszoba felújítására pl., meg hogy a rezsi felét fizette, pedig nem fogyasztotta a rezsi felét, mert hogy négyen vagyunk, nem ketten...).

Teljesen ledöbbent. Azóta nyugis a kapcsolatunk, főleg, hogy 150 km-re arrébb lakik, egy héten egyszer jön Pestre, beugrik a maradék cuccaiért, felszínesen elcsevegünk. Megöleltük egymást, amikor csütörtökön hazament. Majdnem bőgtem, már szúrt a szemem.

Gyakran gondolok rá fájdalmas nosztalgiával, olyankor ülök a buszon és pislogok sűrűn, hogy ne bőgjek. De tudom, hogy ez volt a legjobb megoldás, mert már csak veszekedni tudtunk és megöltük egymást a különbözőségünkkel. A lányok kifejezettem örülnek, hogy elköltözött, nem nagyon bírták az őrmesteres, rideg állattartásos stílusát. Ami azt illeti, én sem.

Furcsa, annak dacára, hogy még nem érzem a felhőtlen megkönnyebbülést, ilyeneket vettem észre magamon, hogy meglátom az életben a részleteket. Néztem ki múltkor a busz ablakán, és egy pöttöm kislány arcocskáját láttam meg, a kis kalimpáló karjait... elmosolyodtam. Utána rögtön észrevettem egy templom kontúrjait, a szép íveket. Te jó isten, hirtelen mintha eltűnt volna valami szürke, szutykos fátyol a szemem elől, ami eddig meggátolta, hogy lássam is a világot, mint régen is, ne csak nézzem. Döbbenetes felfedezés volt. Nemkülönben az is, hogy hulla fáradtan mentem szombat este a postára, ültem a villamoson és mosolyogtam. Csak úgy :)

De azért nehéz. A lakással már nagyjából végeztem, még a húsvéti szünet után a konyhát festem ki. Nagyon fárasztó volt, de megérte. Minden szép, tiszta, rendezett, teli vagyok virágokkal, szépek a bútorok, szerelmes vagyok a spagettifüggönyömbe...

Kicsit összetornyosultak a dolgaim, Marci elköltözése, lakásfelújítás saját magam, suliban a rengeteg szerveznivaló, külföldi tanulmányutaké, versenyeké, bajnokságoké, iskolanapé. Állítólag fogytam is sokat, aminek nem örülök, mert így is elég vékony voltam.

A pasik rohadtul nem érdekelnek, semmiféle kapcsolat nem kell, gondolni sem tudok még egy randira sem. De majd ez is biztos elmúlik. Fáradt vagyok, csalódott vagyok, bánatos vagyok, most csak sajnálni akarom még egy kicsit magam, aztán majd fújok egy nagyot és feléledek.

Marci tök aranyos velem, szoktunk csetelni, csütörtökön be is vásárolt nekem nagy karton tejet meg ásványvizet. Gondolom, neki is szar azért, bár most sokkal inkább élhet úgy, ahogy neki jó, tökéletes szuverenitásban. Tudom, hogy nem én voltam az álmai nője, nem is értem, miért vett mégis feleségül hét év után...

Most úgy érzem magam, mint egy nagy buborék, amit már túlfeszített a levegő, de az istennek sem akar kipukkadni. Pedig nyomják innen is, onnan is. Fáj.

Sherlock Holmes

Pont került Em végére. Úgy volt, hogy múlt vasárnap jön haza Németországból, de kora délután felhívott, hogy képzeljem, eljöttek 150 kilométert, most ott vannak Dortmundban, lerobbant a kocsi, de annyira, hogy kénytelenek repülővel hazautazni majd hétfőn. Addig megszálltak egy panzióban, onnan hív. A beszélgetést így kezdte: "Szia, kiscsillag, látod, honnan hívlak?" Nem, honnan látnám? Csak azt tudtam, hogy ugyanarról a számról keresett, mint az egy hónap alatt végig. Már az első hívásakor elmentettem, "Em Németország" névre, hogy tudjam, ő hív (mivel gyakran keresnek más ügyekben is Németországból). Kérdeztem is tőle, még az elején, hogy ez céges mobil? Nem, hanem a panzióé, ahol megszállnak. Szóval, amikor múlt vasárnap hívott, mégis ugyanarról a számról keresett, csak 150 km-re arrébb... Jót röhögtem magamban.

Na, hazajött hétfőn, nem volt kedvem vele találkozni, eléggé lemerítettek az utóbbi hetek, nemcsak érzelmileg a költöző férjemmel, hanem mert folyamatosan újítom fel saját magam a lakásomat. Szerencsére segítséggel. Laci barátom már három teljes napot erre szentelt, és Míra barátja is reggeltől estig segített többször is.

Kedden írtam neki SMS-t, hogy az egészségügyi állapotom max. azt teszi lehetővé, hogy elmenjünk vacsorázni, remélem, ismer valami kedves helyet. Megjött a menzeszem, szarul is voltam, eleve nem is akartam tőle semmit, csak egy fél órát dumálni és kirúgni. Felhívott kora délután, hogy képzeljem el, a fiával ettek valami szart a plázában, és azóta egyfolytában fosik (így, nem ám  hasmenése van...). Kifejeztem sajnálkozásomat és megkérdeztem, hogy akkor most fekszel, pihensz, ugye? Mert a háttérzaj elég vidám volt. Nem, hanem főz! Marha nagy gyomorrontása lehetett, ha volt kedve hasmenéssel főzőcskézni... Más ilyenkor örül, ha két napig még kenyeret sem lát. Megint jót röhögtem, számítottam rá, hogy egy sima vacsi az nem elég izgalmas neki.

Szerdán iszonyú sok dolgom volt munka után, több helyre el kellett mennem, másfél órát devizaátutalással töltöttem a bankban, hulla voltam. Em hívott délután, hogy most vidéken, de a közelben van a keresztlányánál, de bármikor visszajön, talizzunk. Én legkorábban este fél tízre végzek, válaszoltam, nem tudok találkozni. Erre kiakadt, rám förmedt, hogy ha már pénteken hazajött volna, nem is találkoznánk, csak mikor? De hát vasárnap jöttél volna, nem? Az nem számít! Mert hogy én hétvégén lakást festettem, hétfőn nem akartam találkozni vele, most már szerda van. A hasmenését elfelejtette. Megígértem neki, hogy majd csütörtökön mindenképpen találkozunk.

Közben vendégeim jöttek, a lakást még mindig pakolni kellett, de írtam neki csütörtökön SMS-t, hogy 4-re jöjjön ide, ha gondolja. Huginak mondtam, hogy kiugrom ide a parkba fél órára, szakítok ezzel a tuskóval. De már 6 perc múlva újra itthon voltam.

Kiléptem a kapun, Em ott várt a szomszéd lépcsőház előtt, nekitámaszkodva a Honda típusú személygépkocsijának és mosolygott. Szájon csókolt, nyitotta ki nekem az ajtót. Mondtam neki, hogy csak üljünk le itt a parkban, tök jó az idő. Erre felháborodott, hogy ő nem így készült, hogy csak 10 percre, fél órára találkozunk. De hát vendégeim vannak, emlékeztettem rá, és különben sem mondtam, hogy elmegyünk valahová, csak találkozzunk, mert már nem akartam halogatni.

Kelletlenül helyet foglalt mellettem a piros padon, pár szót kérdeztem az útról, aztán a lényegre tértem. Semmi finom bevezetés, puhatolózás, hanem rögtön telibe.
- Van néhány dolog, amit nem értek, és szeretném, ha tisztáznád. Hazudtál néhány dologban.
- Mi van? Miben?
- Az a kép, amit küldtél, a Loveboxon. A karácsonyfás. Azt mondtad, akkor készült, amikor most kimentetek Németországba. De a képadatok szerint már 2011. júliusban feltetted az oldalra.
- Azt csak te gondoltad, hogy akkor készült.*
- Nem, direkt rákérdeztem, és szó szerint azt írtad, hogy "igen, most készült, amikor kijöttünk". Megvan a levelezés.
- Nem mindegy, mikor készült? A kép fontosabb vagy én?
- Nekem az a fontos, hogy ne basszanak át. Szóval, mikor készült?
- Karácsonykor.
- Melyik karácsonykor?
- Most.
- Az sem igaz, mert akkor miért 2011. július a dátum?
- Nem értem, mit mondasz. - Felpattan a padról. - Engem ez nem érdekel. Ha te itt nyomozgatsz.
Ment volna el, de még utána szóltam:
- És a telefonszám? Azt mondtad, a panzió  telefonja, ahol laktatok. De ugyanarról a számról hívtál Dortmundból is.
- Mi van, te kis Sherlock Holmes? - vöröslött a feje. - Képzeld el, van egy saját német SIM-kártyám, és egyszer arról hívtalak, máskor meg a panzióból. Te teljesen hülye vagy. - Ekkor már kiabált.
- Nem igaz. Ugyanarról a számról hívtál, mert elmentettem hozzá a neved. Miért nem vállalod a felelősséget?
- Nem ezért jöttem ide, te kis Sherlock Holmes, ezt én nem csinálom. Süsd meg a hülyeségeidet! - Azzal elviharzott.

Mindez kb. 5-6 perc alatt lezajlott. Sajnos nem tudtam kideríteni, ki ez a pasi, mi az igazság a háttérben, de az tuti, hogy összevissza simlizett. Szerencsére már jó két hete legfeljebb annyi érdeklődést tanúsítottam iránta, hogy kíváncsi lettem volna, mi nem stimmel vele (nős? külföldi vendégmunkás? stb?). Az bosszant igazán, hogy azt gondolta rólam, olyan hülye vagyok, hogy átvághat ilyen szarokkal. Lehet, hogy az a telefon tényleg az ő saját SIM-kártyája, egy mobiltelefon és hívhatott róla Lingenből meg Dortmundból is. Ez esetben viszont akkor hazudott, amikor azt állította, hogy a panzió készüléke. És ki tudja, még miben vágott át. Ennyi bőven elég volt. És milyen furcsa, hogy már rögtön az elején éreztem, hogy valami nem stimmel vele, pedig akkor még ezek a konkrétumok nem is voltak a kezemben. Szegény nem is értette, honnan tudok a fényképéről ilyen adatokat :)

* Pedig még telefonbeszélgetésünk során is utaltam a képre, hogy szegénykém, hogy lefogytál kint Németországban, hogy ezen az új fotón sokkal soványabb vagy, mint amikor találkoztunk elutazásod előtt. "igen, mert diétázom, csak ilyen müzliket eszem, meg gyümölcsöket". Természetesen, most amikor találkoztunk, egy deka súlycsökkenés sem látszott rajta :)

Közben Marci is teljesen elköltözött, kicsit szomorú vagyok. Majd később írok róla.

Áll a bál

Tisztára felturbóztuk egymás agyát a férjemmel. Mindketten kicsinyesnek, szarrágónak látjuk a másikat.

A kiindulási helyzet az, hogy Marci 10 év alatt felhalmozott irányomban 400 ezer forint tartozást. Ebből már csak 173 ezer maradt. Azt mondta, ezt nem fizeti ki, mivel befektetett a lakásba ő és a családja legalább ennyit, amikor felújítottuk a fürdőszobát, a vécét és vettünk egy mosógépet meg egy gáztűzhelyt. És mivel ő most elköltözik, ezek itt maradnak és én élvezem tovább a hasznát.

Mindamellett elviszi a kocsit, amit közösen vettünk.

Kértem, hogy vagy a tartozását adja meg, vagy a kocsi rám eső részét fizesse ki (ez 150 ezer forint). De ő nem akarja, mert hogy a kocsi továbbra is közös marad szerinte, és ha akarom, használom. Igen, ő 150 km-re fog lakni, elképzelhető, hogy tudom én azt használni.

Az a vicces, hogy amikor hétvégén mondta, hogy elvinné a kocsit, bennem fel sem merült, hogy kifizettessem vele az én részemet, mivel eleve mindig is nagyvonalúnak és normálisnak gondoltam magam. A kocsit én úgysem tudom vezetni, bár van jogsim. Minek szarozzak akkor az értékével, használja ő, neki úgyis kell.

De amikor ma előállt azzal, hogy a tartozását sem adja meg, mert azzal kiegyenlítődne, amit befektetett a lakásba, kicsit eldurrant az agyam.

Pluszban ő ragaszkodott a házastársi szerződéshez három évvel ezelőtt, melyben feketén fehéren az áll, hogy a házastársak nem követelhetik vissza válás esetén sem a lakás felújításába, állagmegőrzésébe invesztált anyagi javakat.

Marci szerint egy dolog a jog, és egy dolog az erkölcs, és nekem be kell látnom, hogy szemét dolog lenne elvárni, hogy ő fizetett ezekért a felújításokért (mindig feleztük a költségeket), amikor most elköltözik innen.

Szerintem meg az kicsinyes dolog, amit ő csinál, hiszen itt lakott hat évig, és nemcsak az előnyeit élvezzük egy lakásnak, egy egzisztenciának, hanem a hátrányait is, adott esetben, hogy meg kellett csinálni azt a rohadt fürdőszobát, mert szétáztatta körbe az egész lakást.

Az idegeim csimbókokban lógnak. Mindketten teljes meggyőződéssel tartjuk a másikat szarrágó köcsögnek.

Ha nem fizeti ki a tartozását, legyen, de akkor adja ide a kocsi rám eső részét. Szerintem ezzel is igen kedves gesztust tettem, mert jogilag járna a tartozás és a kocsi árának fele is.

Vélemények?

Gyanú

Valami nem stimmel Emmel, ezt éreztem már rögtön az elején. Az első találkozásunk kicsit későre tolódott, bár úgy volt, hogy visszaér vidékről, és el tud velem jönni az egyesületünk szombati találkozójára és utána a buliba. Közben kiderült, hogy a nagy hó miatt balesetek történtek az autópályán, ő ott ül a kocsiban, és biztosan nem ér fel Pestre, max. az éjjeli buliba. De nem így történt. Éppen megérkeztem a házibuliba, amikor hívott, hogy most ért haza, rendbe kell tennie a kocsit, mert tele van a kipufogója latyakkal, iszik egy teát, megfürdik és eljön értem. Jó, hát akkor legyen így, gondoltam, és kértem, hogy kettőre jöjjön az Astoriához. Barátnőmmel megdumáltuk, hogy mi történhet az éjszaka hátralévő részében. Úgy terveztem, hogy elmegyünk hozzá, beszélgetünk, csókolózunk. A levelezésünk során írta, hogy Újpalotán lakik, de a 11. kerben is van egy otthona. Így, ilyen kifejezésekkel szó szerint. A buliból leléptem, ő ott várt a buszmegállóban, nem is kellett keresnem, hogy ki lehet, mert a 200 centijével nem lehetett nem észrevenni. Észbontóan helyes pasi, jó kocsi, igényes öltözködés. Én becsusszantam a kis miniszoknyámban az autóba és elindultunk. Hová menjünk, kérdezte. Ööö, hát hozzád, válaszoltam meglepetten, mert azt hittem, egyértelmű. Előtte már kitárgyaltuk, hogy nekem még itt az exem, nálunk nem lehet találkozni. Hát hozzá nem lehet, mert bonyolult és nem akarta levélben írni, de a házának megrogyott a tetőgerince, ki kellett költöznie, mert életveszélyes, és most az unokaöccsénél lakik. Jó fél percig szóhoz sem jutottam. Gyorsan lepörgettem a megoldási lehetőségeket, nem is aznap estére, hanem hosszú távra. Mit fogok kezdeni ezzel a pasival? Hol leszünk együtt, amikor intim akarunk lenni? Javasoltam, hogy akkor üljünk be valahová beszélgetni, de éjjel kettő után már hová? Nem volt ötlete, és nekem sem. Akkor vigyél haza, javasoltam, és az utcán beszélgetünk a kocsiban.

Így is lett, de ez nagyon szar volt. Nem is láttam rendesen, kényelmetlen volt és feszengtem, ilyen egy első randit... De azért értékeltem, hogy egész napos küzdelme után a hóval, közlekedéssel, több száz kilométerrel, éjjel még találkozni akart velem. Bár előtte mondtam neki, hogy négy pasi maradt a finisben, és ő csak az egyik, igaz, az első helyen.

Jó másfél órát dumáltunk, aranyos volt, el volt ájulva tőlem, szerettem a hangját, kellemes, mély, irtó megnyugtató. Mosolygós, derűs arc, nem egy idegbeteg idióta. Csókolóztunk is, abban sem csalódtam. Bár én a szenvedélyes, vad dolgokat szeretem, akkor jólesett az érzéki, finom csókolózás.

Hazatipegtem a nagy hóban a magas sarkú csizmámban, másnap megbeszéltük, hogy a héten találkozunk, a helyet meg tudja oldani, egy barátjánál. Nem a legjobb, de nem akartam sárkánykodni, végtére is csak átmeneti lakásgond, gondoltam. De a kellemetlen érzéseim ettől nem múltak el, egyszer voltam valakivel nem a saját lakásán, és nagyon nem tetszett. Feszélyez, meg minden. De a pasi nagyon vonzott, kíváncsi voltam rá, a testére, a farkára, az ölelésére.

Szerdán találkoztunk is, délután négykor. Hozzám közel álltunk meg a kocsival, a lakásban vörös (!!!) fény derengett. Rögtön levágtam, hogy ez nem egy barát lakása, mert nem volt pl. semmi szekrény, vagy személyes cucc. Inkább egy fizető vendéglátó szobának nézett ki. Rá is kérdeztem rögtön, hogy itt lakik valaki? Ez tényleg a barátodé? Mert inkább motelnek nézem, tekintve a kitett törölközőket és üdítőket! És felemeltem az asztalkáról egy lapot, melyen a fogyasztási árak voltak feltüntetve (minden csoki és üdítő 200 ft per egység.) Erre bevallotta, hogy tényleg fizetőszoba, de nem hazudott, mert egy barátjáé, akivel mit tudom én milyen ügy kapcsán kerültek kapcsolatba, és a pasi lekötelezettje, ezért neki diszkont áron odaadja. Azt hittem, kilököm az ablakon a hóra. De emlékeztettem magam rá, hogy nem vagyok egy hárpia, ezért csak cicásan odabújtam hozzá, és beleleheltem a nyakába, hogy máskor ne vágjon át, mert nem szeretem. Pironkodva szabadkozott, én meg nagylelkűen megbocsájtottam.

Ezt követően megmasszírozta a lábam, mert elmondása szerint reflexológus is a gyakorolt szakmája mellett. E lábtapi nem sokáig tartott, nagyon hamar összegabalyodtunk és megtörtént az eksön, ami egész jó volt, főleg ha számításba vesszük, hogy első alkalom. Kicsit több mozgáshoz vagyok hozzászokva a férfi részéről, de ő a 200 centijével és 108 kilójával elég hamar lefáradt, akkor én vettem combom közé az irányítást, majd ismét átengedtem neki a terepet. Sőt, egy kis nyalakodásba is belementem, amit azért annyira nem nagyon szeretek, de meglepetésemre iszonyú jól csinálta, talán legjobban az összes eddigi partnerem közül. Nem is fukarkodtam a dicsérettel, tudom, mennyire szeretik a férfiak, ha elismerik szexuális teljesítményüket.
Azt is megengedte, hogy szex után elszívjak egy cigit, ezt jó pontként felvéstem.

Másnap aztán bejelentette, hogy nagy baj van, gond adódott egy németországi projekten, és pár nap múlva ki kell mennie minimum három hétre. Na, szép! Megvársz, kérdezte édesen a telefonban. Persze, feleltem nem túl nagy meggyőződéssel és lázasan járt az agyam, hogy ez most mi a fene.

Közben persze rengeteg SMS oda-vissza, hívott sokszor, elárasztott a szeretetével, az imádatával, ami nem is lenne nagy baj, ha én is odáig lennék, vagy ha nem érezném azt, hogy ez valahol nem stimmel. Persze, megszoktam, hogy egyes pasik nagyon hamar belém habarodnak, de azért lássuk be, negyven fölött nem én vagyok a Monica Belucci, na.

Em elutazott. Azon a hétvégén itthon sem voltam, el sem tudtam tőle búcsúzni. Hugimmal tárgyaltuk ki a fent taglaltakat, és szerinte is van valami differencia a pasiban. Próbáltuk kitalálni, milyen módszerrel tudnám kideríteni, hogy valóban elutazott-e. Pl. kicsikarni tőle egy freemailes levelet, mert az elküldi az IP-t, amely alapján be tudnám keresni a tartózkodási helyét. De Em még aznap, vasárnap késő este felhívott egy németországi telefonról és megnyugodtam. A hangja az valami fantasztikusan gyógyító. Aranyos volt, becézett így, becézett úgy, olyan mélységekig, hogy már majdnem röhögtem. Nagyon szeretem, ha imádnak, de azt nem, ha valaki szórakozik velem. És nála ott volt ez a mellékzönge, hogy úgy éreztem, csak szívat. Nem tudom az okát, valami volt, van a hangjában, valami nem őszinte.

A gyanú kimarja a lelket, a bizalmat, kócos fúriává tud változtatni olyan kis angyalokat is, mint én, hehe. Rá is kerestem a neten a telefonszámára, az itthonira, de az tényleg azon a néven szerepelt, amelyen bemutatkozott nekem. Lakcímet nem tudtam kideríteni hozzá. Nyomozásomat is le is állítottam, mielőtt átmentem volna nagyon hülyébe.

Németországból mindennap felhívott (felhív), vagy SMS-t küld, szeretőset, ölelőset, lélekmelegítőset. Kezdtek szertefoszlani a kétségeim. Miért pazarolna egy negyvenes nőre ennyi energiát, pénzt, ha valami mást akarna, vagy ha csak szexet akarna? Annyira azért nem vagyok jó nő, ráadásul Em igazi jópasi, tehát nincs rám szorulva.

Hiányzott azonban már, hogy ne csak egy-két percet beszéljünk, ezért megkértem, valahogy oldja meg, hogy tudjunk csetelni, vagy bármi. És kértem, hogy küldjön MMS-ben fotót magáról, hogy legalább a képét nézegethessem. Ami ugyanis a társkeresős adatlapján van, az régebbi lehet, azóta kerekebb a feje, egészen más (ja, ezt mondtam is neki első randinkon, hogy nagyon helyes srác, meg minden, de annyira más, mint a képen, úgyhogy most újból fel kell építenem őt magamban. Ettől elszontyolodott.) Rögtön felhívott, hogy sajnos nem tud MMS-t küldeni, mert nincs beállítva, vagy a tököm tudja, miért nem. De szombaton délután, este bemennek Lingenbe és tudunk csetelni.

Nem egy nagy számítógép guru, úgyhogy ilyen, hogy MSN vagy Skype szóba sem jöhetett, inkább feltöltötte lejárt egyenlegét a társkeresőn és ott dumáltunk. Írta, hogy a projektjüket befejezték, de van még egy munka, egy tengerjáró hajónak az olajpumpa szerkezete. Tehát csak jövő héten derül  ki, mikor jöhetnek haza. Ismét hízelegtem, hogy fotózkodjon le, és kérje meg valamelyik munkatársát, akinek van alkalmas telefonja, és küldje el a képet. Erre a válaszban átpasszolt a belső képküldővel egy fotót, hogy jó lesz az itteni? Persze, édesem, jó lesz. Örültem, mint majom a banánnak. A fotó rögtön gyanús lett. Egyrészt karácsonyfa volt a háttérben. Másrészt - de ez csak később rajzolódott ki bennem -, sokkal keskenyebb rajta az arca, mint legutóbb láttam; pár nap alatt nem fogyhatott le 10-15 kilót! Vissza is kérdeztem, hogy jé, ez most készült, és a németeknél még áll a karácsonyfa??? Igen, most készült, amikor kijöttek. Ennyiben maradtunk, a testi adottságokat nem is firtattam, mert addigra már kijelentkezett, mire ez a gyanú is elharapózott volna elmémben.

Ma nézegettem a fotót, rákattintottam a tulajdonságokra, mondom, most már csak meglesem, mikor készült. Utolsó módosítást dátuma: 2011. július 18. Na, ne bassz oda... Oké, lehet, hogy valami dátumhiba. Nézem az adatlapját a társkeresőn, hát pont aznap regisztrált. Ó, talán minden képet így datál, mentegettem magamban, ezért gyors szúrópróbaszerű teszttel behívtam más fickókkal a levelezést és megnéztem az ott küldött képek dátumait. Mindegyik pár perc eltéréssel egyezett a beszélgetés időpontjával, mert a képek többségét spontán készítették kérésemre ilyen-olyan testrészeikről és töltötték fel aktuálisan a képet. A saját fotóimat is ellenőriztem, és megállapíthattam, hogy az utolsó módosítás dátumaként a kép társkeresőre való feltöltésének időpontját pöcsételi a szerver. Hát, édes Em, hazudtál, drága szívemnek szottya!

De miért?