Az, hogy idén már átvágtak pár ezer forint híján 1 millió forint projektpénzzel (tehát nem kapom meg a munkám ellenértékét), aztán drága nagyim halála, utána év végén ahogy megszívattak a suliban, s legújabban a betörés, meg az azzal járó biztosítási átbaszás (nem fizetnek) jól megedzették testemet-lelkemet. Ezért most csak röhögök, ha tükörbe nézek.
Igen, egy nagyon-nagyon fontos állásinterjú előtt két nappal szétrohasztottam hidrogén-peroxiddal a hajamat. Azaz leesett a fejemről a nagy része, a maradék pedig hófehér lett. Kaptam aztán jó tanácsokat, és olívaolajos dunsztolással most már legalább annyit tudtam finomítani a helyzeten, hogy ki merek lépni az utcára és nem dobálnak meg kővel. Képzelj magad elé egy tarajos sült. Na, az vagyok én. De mivel eddig is extrém hajam volt (éppen azt akartam megszelídíteni az állásinterjú kedvéért), igazából senki sem ütközik meg rajta, hogy most bő lében kimosott szaros pelenka színű lett, hogy két centisre lemart csonkok meredeznek elszórtan, s a többi tarajos sül. Minél tovább nézem, annál inkább tetszik.
