Nyugi van

Amikor Robit likvidáltam, rögtön megkönnyebbültem. Elmúlt az a nyomasztó érzés, mely az ismerkedésünk, találkozásaink közben nehezedett rám. Aztán leveleztem még pár pasival, de újra azonnal letepert a letargia. Rájöttem, hogy azért, mert most abszolút nem vagyok érdekelt semmiféle kapcsolatban. Úgyhogy felfüggesztettem minden kommunikációt az "udvarlóimmal" és most nagyon jól érzem magam. Csak a szex hiányzik... De az nagyon.

Közben egy tuti jó hétvégét töltöttem a barátaimmal az egyik kedvenc kempingemben, ahová egy fiatal sráccal mentem, haveri alapon csak (mondjuk ezt neki nem árultam el). Először úgy volt, hogy Robival megyek ide, de mivel őt kirúgtam, az utolsó pillanatban szükségem volt egy sofőrre, és gyorsan írtam Daninak, akivel már hónapok óta más csatornán levelezgettünk, de mindig halogattam a találkozást. Mivel a srác folyton mellettem volt, meg csak velem táncolt az esti buliban is, mindenki azt hitte, a pasim. Rohadtul nem érdekelt, ki mit gondolt, vagy ha igen, akkor olyan értelemben, hogy hadd találgassanak csak, mit eszik rajtam egy 29 éves fiú. És habár egy picinke sátorban aludtunk, és éreztem, milyen nagy neki... nem volt szex, mert egyrészt valamiért elveszítettem a fiatal férfiak iránti szexuális késztetésemet, másrészt annyira pici volt a sátor, hogy feküdni is alig lehetett benne, nemhogy virgonckodni. Én meg elég mozgékony vagyok szex közben... Szerintem életemben először mondtam nemet egy helyes, izmos pasinak, akivel együtt aludtam meztelenül és egész éjjel nekem nyomódott a szépséges meredező szerszámja... Danit sajnáltam, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de nem tudok ilyen szűk helyen, nagyon feszélyez, hogy csöndben kell lenni a többiek miatt (körben karnyújtásnyira minden barátom másik sátrakban), de majd kárpótolom. Basszer, még sosem hitegettem férfit, miért most kezdtem el hazudozni? Amúgy ha elmúlik a férfiundorom, lehet hogy mégis megtartom szeretőnek, mert komolyabbat egyelőre úgysem akarok. De nem, ez nem jó, a fiatal srácokkal nem tudok olyan felszabadult lenni szex közben, mint egy negyvenessel.

Pasifronton tehát most pihenek - pihennék, ha hagynák, ezért jobbára csak röhögök már. Bámulatos, hogy most, amikor nem érdekelnek, megtalálnak mindenhol. Van olyan, aki még talán be is jönne, ha nem irtóznék mentálisan a férfiaktól. De a többi része valami hihetetlen fazon. És a facebookon írnak rám, tök ismeretlenül. Az egyik, nem tréfálok, valami cirkuszos pasi. Ilyen karakterről utoljára talán Karinthynál olvastam. Azt hittem, kihalt ez a faj. A másik egy yacht- és moteltulajdonos az Adrián, és minden szívbaj nélkül meghívott magához egy hétre. Finoman céloztam rá, hogy nem is ismerem: "Ha egyszer összefutunk X-ben, akkor beszélgethetünk". Erre megbántódott, hogy nem tetszik nekem. Kénytelen voltam határozottabb hangnemet megütni és megírtam neki, hogy "Nem tudom, hogy tetszenél-e, mert csak homályos fotóid vannak fent. Ezenkívül abszolút nem is ismerlek és közös ismerősünk sincs, akinél leinformálhatnálak. Jövő héten lent leszek X-ben. Ha összefutunk, szívesen beszélgetek veled és majd meglátom, elfogadom-e a meghívásodat. De vadidegen férfiakhoz nem megyek el egy hétre külföldre, ez egy vicc".

Elkezdtem múltkor kigyűjtögetni a társkeresőn a legidiótább férfi nickneveket 40 és 56 év között, hadd röhögjünk együtt, de beleuntam, annyira elszomorított az a színvonal. Csak ízelítőül: "Maci keresi Nyusziját", "Puncikarbantartó", "Megértő Lélek", "Pinanyaló". A kedvenceim azok a negyvenes-ötvenesek, akik valamilyen fiúnak nevezik magukat (Mókusfiú, Mackófiú, Rafiboy, Vidám Srác, Motoros Fiú). Egyébként a nők sem különbek, minden harmadik negyvenes nő vagy tündérke, angyalka, démon, boszi, vagy álom, boldogság, cica, lady, édes stb. elő-, utótagú névvel illeti magát.

Ma este meg ülök a trolimegállóban, várom a közlekedési eszközt, hogy mennék vásárolni, erre lefékez mellettem egy nagy piros merdzsó, ömlik ki belőle valami Váradi Roma Café-szerű zeneféleség és kiszól nekem a kigyúrt fazon valamit vigyorogva, hogy elvihet-e. És néz. És vár. Várjál, bazmeg. Nem tudom, mi vonzó lehetett bennem, amikor már két napja meg kellett volna mosnom a hajamat, és azért halogatom, mert pont most kell festeni is, és ahhoz ki kell zsírosítani. Éppen hajfestékért mentem egyébként. Igen, este 10-kor, mert azt reméltem, hogy addigra nem lesz olyan hőség. De simán megdöglöttem a trikómban meg a forrónadrágomban. Na, most ez a pacák mennyire lehetett igényes, ha gondolkodás nélkül felszedett volna egy vadidegen lepukkant nőt a buszmegállóból? Borzasztó. Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha papucsban lettem volna.

A kedvenceim ma a kéményseprők voltak. Manapság már nem olyan szilveszteri kártyanaptáron mosolygós kéményseprők járnak ám. És nem sepernek kéményt. Még keféjük sincs... Amíg az egyik vésővel és kalapáccsal kiszabadította a kéményajtót, ami a legutóbbi csempézéskor múltkor le lett festve, ezért beragadt, a másik a papírokat töltögette a kezével, miközben a mellbimbóimat nézte a szemével. A hőségre való tekintettel nem vagyok hajlandó ugyanis melltartót venni.

Imádom, hogy független vagyok. Imádom a nyugalmat a lakásban. Nem veszekedtem ezer éve senkivel. Nem is sírtam már mióta. Kivéve a megható történéseket átélve, de az más.