Amikor vasárnap este Lencsi megtudta, mi történt, a kezébe vette a telefonomat, és megkérdezte, hogy kitörölje-e Robit a névjegyzékből. Dehogyis! Ha véletlenül fel merészelne hívni, akkor tudjam, ki az. Erre a kislányom azt mondta, hogy akkor átírja a nevét, ő is ezt szokta.
Azóta, ha kezdek elszomorodni, mindig kinyitom az üzenetek mappát, és kis időre elfelejtem, mennyire hánynom kell, mert akkorát vigyorgok, amikor meglátom a küldő nevét: "Csicska faszfej"
2012. június 19., kedd
2012. június 17., vasárnap
A kis hamis
Olálá. Az élet szépen megoldotta a problémáimat. Alig jöttem el ma este Robitól, ő máris két nővel is sajnáltatja magát a társkeresőn, hogy milyen egyedül van, és mennyire elege van ebből. Meg hogy "Hiányzik az oldalbordám és nem tudok meglenni nélküle!!Nélküled" - írta levélben az egyiknek, akivel már egy hete szépen ellevelezget, rajong a hátam mögött. Legalábbis Robi azt hiszi. És készséggel találkozik vele egy kellemes kis estére. Ejnye, hát mégis csak jó ötlet volt csapdát állítani, még ha piszkos dolog is. Mire jók a barátnők, akik ugyancsak regisztrálva vannak ott.... Hogy mérges vagyok-e? Abszolút nem. Csak kicsit szúr a gyomrom, hogy igazából akkor ki a jó francban bízhatok meg ezek után? Az már nem is izgat, hogyan magyarázom meg a barátaimnak, hogy le fogom szedni a facebookon a kapcsolati állapotomat. Ki nem szarja le. Minden csoda három napig tart.
Pasit nem akarok látni mostanában, az tuti.
Na, felhívtam és mézesmázosan a következőket mondtam neki: "Szia édes. Ki vagy rúgva. Azért jó volt veled. Puszi, szia". És letettem.
Pasit nem akarok látni mostanában, az tuti.
Na, felhívtam és mézesmázosan a következőket mondtam neki: "Szia édes. Ki vagy rúgva. Azért jó volt veled. Puszi, szia". És letettem.
Agyramenés
Azt hiszem, egy kicsit elhamarkodott volt felvállalni ezt a kapcsolatot. Még csak tizenhat órája tartózkodom a házában, de már az agyamra megy. Mindent háromszor kell elmondani neki, mire felfogja. Vagy még akkor sem. Például, hogy dolgozom, kábé még kétnapi munkám van a regénnyel. Erre háromórányi munka után ideáll a hátam mögé és kérdezi, hogy végeztem már? Mehetünk sétálni? Nem, édesem, még folyamatosan dolgozom. De hát látom, hogy már kevés van hátra! - jegyzi meg. Mert ő olyan sok fordítást csinált már (még Office-a sincs, sőt azt sem tudja, mi az...), hogy jobban tudja, mennyi idő nekem még X oldal. És ha nem pattanok fel, hogy vele foglalkozzam, akkor meg van sértődve, hogy a munkám fontosabb... És még pár ilyen apróság.
Tegnap kicsit bosszúsan értem a találkozási pontra, mert 25 percet kellett várnom a villamosra, amivel 24 megállót zötyögtem, 40 percen keresztül, és elfelejtettem ásványvizet tenni a táskámba, ki voltam tikkadva. Kérdezte, mi a bajom, mondtam, hogy csak feszült vagyok, mert sokat kellett állni a megállóban és szomjas vagyok. De csak nem indította be a kocsit, hanem kérdezi, hogy menjünk-e sétálni. Ne menjünk, édes, hanem menjünk haza hozzád, mert szomjas vagyok. De nem mentünk, hanem megálltunk valahol giroszt venni, éppen elfogyott a rizs, várni kellett, ezért addig elmentünk tojást venni, aztán visszamentünk a giroszoshoz, álltunk a negyven fokban még húsz percet, mert addigra meg pont sokan kerültek elénk a sorban. Kicsit nem volt jókedvem, és Robi firtatta, hogy mi a bajom. Megnyugtattam, hogy semmi, csak szomjas vagyok és szeretnék már nyugiban kiülni az udvarán, vacsorázni és inni egy ásványvizet.
De még útban hazafelé kétszer megkérdezte, mi a bajom, mert csendben ültem csak, és addigra már úgy felhúztam az agyam, hogy ötödször elmondtam neki, hogy ugyanaz, mint az előbb, szakadjunk le a témáról. Erre azt mondja, hogy milyen dühös vagyok. Nem voltam dühös, ha dühös vagyok, akkor nem ülök nyugiban és nem iszom csendben az ásványvizemet. De hiába hívtam fel erre a tényre figyelmét, ragaszkodott hozzá, hogy dühös vagyok (csendben ültem és néztem ki a fejemből....). Ismét megkértem, hogy ne rugózzunk ezen, lazítsunk el, és akkor mindjárt rendben lesz minden, nem leszek már szomjas, élvezem a természet hangjait, csak ilyenkor szeretek csendben lenni, amíg el nem múlik a feszültségem, de ha hússzor rákérdez mégis, akkor már nekem is sok. De akarta tudni, mi a bajom, és elismételtem, hogy 25 percet kellett állnom a kurva melegben, és sokáig döcögött a villamos, mire beért a végállomásra, és utána még autókáztunk hozzá, meg előtte vártunk a kajára. Egy koszos, lepattant helyen, de ezt már megtartottam magamnak. Erre azt mondta emelt hangon, hogy nehogy ne bírjak már ki 40 perc utazást, amikor neki kocsival fél óra elmenni hozzám.... És ha így hisztizek, inkább máskor eljön értem kocsival. Azt hittem, lerúgom a székről (addigra már tényleg dühös voltam). De visszafogtam magam és halkan csak annyit mondtam, hogy nem a 40 perc utazás volt sok, hanem az egész együtt, hogy annyit kellett várni, de eddigre már én is untam, hogy századszor mondom el, és jogosan háborodik fel, hogy hisztizek 40 perc villamosozástól :))))))) Már majdnem röhögtem. Aztán még éjjelig legalább háromszor vagy négyszer visszatért a témára, hogy én hű, de milyen dühös voltam és ilyenkor hogy be van szarva tőlem. Megpróbáltam neki elmagyarázni az ingerült és a dühös fogalmak közötti különbséget, mindannyiszor az mondta, hogy oké, érti, de aztán megint újból előrángatta a témát. Akkor már annyira ki voltam akadva, hogy majdnem felálltam és hazamentem. De inkább ráhagytam, és azon gondolkoztam, hogy fogok én ebből kimászni úgy, hogy ne csináljak hülyét magamból az összes barátom előtt, akik már úgy tudják, hogy ő a párom.
Aztán még éjjel kiakasztottuk egymást a bölcsességekről alkotott ellentétes véleményünkkel. Ő szeret ilyen bölcs idézeteket mondogatni, írogatni, én pedig mondtam, hogy nekem az ilyesmi nem fekszik, mert szerintem minden élethelyzet más, az adott szituáció és a benne résztvevők viselkedése, személyisége határozza meg, hogyan kell, lehet cselekedni, ezért a bölcsességek nem igazán követhető életmutatások. Erre rohadtul kiakadt, hogy nincs igazam. Mondtam szelíden, hogy ez nem olyan, hogy valakinek igaza lenne, vagy nem, hanem egyszerűen én nem szeretem a bölcsességeket. Ja, az egész úgy kezdődött, hogy valamit sérelmezett, hogy mit hogyan csinálok, és beidéztem neki az egyik kedvenc bölcsességét: "Gondolj arra, hogy ha valakinek valami gondja van veled, az az ő gondja." Rá akartam mutatni, hogy ez akkor rá is igaz, ha velem baja van, az az ő baja. Igazából én ezt abszolút nem így gondolom, egy kurva nagy marhaság, és így akartam finoman az orra alá dörgölni, hogy ezek a bölcseletek csak jól hangzó frázisok. De rohadtul berágott, hogy én mindent kiforgatok, úgy alakítom a beszélgetést, ahogy nekem tetszik....... :) Én meg ráhagytam, mert addigra már totál szarul éreztem magam, eljutottam arra a pontra, hogy beláttam, abszolút más az értékrendünk és a felfogásunk, de főleg a fogalmi rendszerünk.
Azért nem olyan vészes, mert számításba kell vennem, hogy én is most totál feszült idegállapotban vagyok és mindenre érzékeny. Ettől függetlenül a pasi az agyamra megy.
Nem is tudok rajta kiigazodni. Mert vegyük a szexet. Állandóan bújik hozzám, simogat, csókolgat, ami szuper. Ettől rögtön feláll a farka, és elkezdünk szexelni, ami még jobb. Hú, nagyon jó! Aztán pihenünk és kezdődik elölről. És el van ájulva magától, meg tőlem, hogy milyen szűk vagyok, ez őrjítő (amúgy nem, teljesen átlagos vagyok), és hogy vele még sosem volt ilyen, nem ismer magára, hogy folyton kíván és ennyiszer feláll neki. De utána meg panaszkodik, hogy nem hagyom pihenni. Én!! Vagy hogy megint felhúztam! Én! Amikor ő matat rajtam folyton, taperol, csókolgat, simogat, ölelget. Mit tehetek én arról, hogy bejövök neki ennyire? Reggel fél ötkor is arra ébredtem, hogy megkívánt és bár szívesebben aludtam volna, mert ma dolgoznom kell, hajlottam én is egy kis mókára. Aztán megint aludtunk, és amikor újra felébredtünk hétkor, én bújtam oda hozzá, csak úgy, jó reggelt öleléssel, erre mondja, hogy ő nem bír ám ennyit, de aztán amikor arrébb akartam gurulni, megcsókolt és ismét ettől tettre kész lett és nem engedett el, hanem újra... Megint kicsit később a kávémmal odaültem mellé, hogy most már megyek dolgozni, milyen kár, hogy dolgoznom kell, mert egész nap csak... Erre totál kiakadt, hogy milyen pasijaim voltak nekem, akik állandóan csak tudtak? Biztos a fiatal fiúkhoz vagyok hozzászokva, és ő öreg már ehhez és már fáj a heréje. Jól van, nyugi, csitítottam, én csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy szívesebben lennék veled, mint a laptop mellett. Amúgy is ő hősködött, hogy ő bármennyit bír, és amikor mondtam neki (még múlt héten), hogy majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább, torka szakadtából hahotázott. Szóval most a kis kiakadása után mondtam neki, hogy OK., nem akarom én őt kizsigerelni, majd akkor szeretkezünk, amikor neki jó, már készen áll rá, nem akarok én ebből problémát, és nem akarom, hogy fájdalmai legyenek. Erre magához húzott, hogy jól van na, elkezdett simogatni, megfogta a fenekem és hörgött egyet, hogy nem igaz már... ugyanis megint állt neki. Ránéztem kérdőn, hogy akkor most szabad vagy nem szabad... Nyilván megint szexeltünk, és isten bizony nem én izgattam fel... De ebből megint az lesz, hogy én nem hagyom békén. Le is ment az alagsorba aludni, mert ott hűvös van, én itt fent dolgozom már 9 óra óta, ő még alszik. Illetve az előbb feljött, hogy hallja, hogy motoszkálok (vizet melegítettem a 3in1-hez), biztos unatkozom. Nem unatkozom, dehogy, dolgozom, tudod!
Szóval meg kell egymást jobban ismerni, kipuhatolni, kinek mi mit jelent, főleg a fogalmi jelentések, mert ezekből irtó nagy félreértések lehetnek és ilyen súrlódások.
Mindenesetre, amikor szexelünk, akkor imádom őt, de amikor nem, akkor nagyon nehezen viselem a közelségét, a dolgait, hogy állandóan rajtam csüng, és ez nem jó jel.
Most kelt fel, és négy perc alatt háromszor kérdezte meg, hogy haladok.
Tegnap kicsit bosszúsan értem a találkozási pontra, mert 25 percet kellett várnom a villamosra, amivel 24 megállót zötyögtem, 40 percen keresztül, és elfelejtettem ásványvizet tenni a táskámba, ki voltam tikkadva. Kérdezte, mi a bajom, mondtam, hogy csak feszült vagyok, mert sokat kellett állni a megállóban és szomjas vagyok. De csak nem indította be a kocsit, hanem kérdezi, hogy menjünk-e sétálni. Ne menjünk, édes, hanem menjünk haza hozzád, mert szomjas vagyok. De nem mentünk, hanem megálltunk valahol giroszt venni, éppen elfogyott a rizs, várni kellett, ezért addig elmentünk tojást venni, aztán visszamentünk a giroszoshoz, álltunk a negyven fokban még húsz percet, mert addigra meg pont sokan kerültek elénk a sorban. Kicsit nem volt jókedvem, és Robi firtatta, hogy mi a bajom. Megnyugtattam, hogy semmi, csak szomjas vagyok és szeretnék már nyugiban kiülni az udvarán, vacsorázni és inni egy ásványvizet.
De még útban hazafelé kétszer megkérdezte, mi a bajom, mert csendben ültem csak, és addigra már úgy felhúztam az agyam, hogy ötödször elmondtam neki, hogy ugyanaz, mint az előbb, szakadjunk le a témáról. Erre azt mondja, hogy milyen dühös vagyok. Nem voltam dühös, ha dühös vagyok, akkor nem ülök nyugiban és nem iszom csendben az ásványvizemet. De hiába hívtam fel erre a tényre figyelmét, ragaszkodott hozzá, hogy dühös vagyok (csendben ültem és néztem ki a fejemből....). Ismét megkértem, hogy ne rugózzunk ezen, lazítsunk el, és akkor mindjárt rendben lesz minden, nem leszek már szomjas, élvezem a természet hangjait, csak ilyenkor szeretek csendben lenni, amíg el nem múlik a feszültségem, de ha hússzor rákérdez mégis, akkor már nekem is sok. De akarta tudni, mi a bajom, és elismételtem, hogy 25 percet kellett állnom a kurva melegben, és sokáig döcögött a villamos, mire beért a végállomásra, és utána még autókáztunk hozzá, meg előtte vártunk a kajára. Egy koszos, lepattant helyen, de ezt már megtartottam magamnak. Erre azt mondta emelt hangon, hogy nehogy ne bírjak már ki 40 perc utazást, amikor neki kocsival fél óra elmenni hozzám.... És ha így hisztizek, inkább máskor eljön értem kocsival. Azt hittem, lerúgom a székről (addigra már tényleg dühös voltam). De visszafogtam magam és halkan csak annyit mondtam, hogy nem a 40 perc utazás volt sok, hanem az egész együtt, hogy annyit kellett várni, de eddigre már én is untam, hogy századszor mondom el, és jogosan háborodik fel, hogy hisztizek 40 perc villamosozástól :))))))) Már majdnem röhögtem. Aztán még éjjelig legalább háromszor vagy négyszer visszatért a témára, hogy én hű, de milyen dühös voltam és ilyenkor hogy be van szarva tőlem. Megpróbáltam neki elmagyarázni az ingerült és a dühös fogalmak közötti különbséget, mindannyiszor az mondta, hogy oké, érti, de aztán megint újból előrángatta a témát. Akkor már annyira ki voltam akadva, hogy majdnem felálltam és hazamentem. De inkább ráhagytam, és azon gondolkoztam, hogy fogok én ebből kimászni úgy, hogy ne csináljak hülyét magamból az összes barátom előtt, akik már úgy tudják, hogy ő a párom.
Aztán még éjjel kiakasztottuk egymást a bölcsességekről alkotott ellentétes véleményünkkel. Ő szeret ilyen bölcs idézeteket mondogatni, írogatni, én pedig mondtam, hogy nekem az ilyesmi nem fekszik, mert szerintem minden élethelyzet más, az adott szituáció és a benne résztvevők viselkedése, személyisége határozza meg, hogyan kell, lehet cselekedni, ezért a bölcsességek nem igazán követhető életmutatások. Erre rohadtul kiakadt, hogy nincs igazam. Mondtam szelíden, hogy ez nem olyan, hogy valakinek igaza lenne, vagy nem, hanem egyszerűen én nem szeretem a bölcsességeket. Ja, az egész úgy kezdődött, hogy valamit sérelmezett, hogy mit hogyan csinálok, és beidéztem neki az egyik kedvenc bölcsességét: "Gondolj arra, hogy ha valakinek valami gondja van veled, az az ő gondja." Rá akartam mutatni, hogy ez akkor rá is igaz, ha velem baja van, az az ő baja. Igazából én ezt abszolút nem így gondolom, egy kurva nagy marhaság, és így akartam finoman az orra alá dörgölni, hogy ezek a bölcseletek csak jól hangzó frázisok. De rohadtul berágott, hogy én mindent kiforgatok, úgy alakítom a beszélgetést, ahogy nekem tetszik....... :) Én meg ráhagytam, mert addigra már totál szarul éreztem magam, eljutottam arra a pontra, hogy beláttam, abszolút más az értékrendünk és a felfogásunk, de főleg a fogalmi rendszerünk.
Azért nem olyan vészes, mert számításba kell vennem, hogy én is most totál feszült idegállapotban vagyok és mindenre érzékeny. Ettől függetlenül a pasi az agyamra megy.
Nem is tudok rajta kiigazodni. Mert vegyük a szexet. Állandóan bújik hozzám, simogat, csókolgat, ami szuper. Ettől rögtön feláll a farka, és elkezdünk szexelni, ami még jobb. Hú, nagyon jó! Aztán pihenünk és kezdődik elölről. És el van ájulva magától, meg tőlem, hogy milyen szűk vagyok, ez őrjítő (amúgy nem, teljesen átlagos vagyok), és hogy vele még sosem volt ilyen, nem ismer magára, hogy folyton kíván és ennyiszer feláll neki. De utána meg panaszkodik, hogy nem hagyom pihenni. Én!! Vagy hogy megint felhúztam! Én! Amikor ő matat rajtam folyton, taperol, csókolgat, simogat, ölelget. Mit tehetek én arról, hogy bejövök neki ennyire? Reggel fél ötkor is arra ébredtem, hogy megkívánt és bár szívesebben aludtam volna, mert ma dolgoznom kell, hajlottam én is egy kis mókára. Aztán megint aludtunk, és amikor újra felébredtünk hétkor, én bújtam oda hozzá, csak úgy, jó reggelt öleléssel, erre mondja, hogy ő nem bír ám ennyit, de aztán amikor arrébb akartam gurulni, megcsókolt és ismét ettől tettre kész lett és nem engedett el, hanem újra... Megint kicsit később a kávémmal odaültem mellé, hogy most már megyek dolgozni, milyen kár, hogy dolgoznom kell, mert egész nap csak... Erre totál kiakadt, hogy milyen pasijaim voltak nekem, akik állandóan csak tudtak? Biztos a fiatal fiúkhoz vagyok hozzászokva, és ő öreg már ehhez és már fáj a heréje. Jól van, nyugi, csitítottam, én csak azt akartam ezzel kifejezni, hogy szívesebben lennék veled, mint a laptop mellett. Amúgy is ő hősködött, hogy ő bármennyit bír, és amikor mondtam neki (még múlt héten), hogy majd meglátjuk, melyikünk bírja tovább, torka szakadtából hahotázott. Szóval most a kis kiakadása után mondtam neki, hogy OK., nem akarom én őt kizsigerelni, majd akkor szeretkezünk, amikor neki jó, már készen áll rá, nem akarok én ebből problémát, és nem akarom, hogy fájdalmai legyenek. Erre magához húzott, hogy jól van na, elkezdett simogatni, megfogta a fenekem és hörgött egyet, hogy nem igaz már... ugyanis megint állt neki. Ránéztem kérdőn, hogy akkor most szabad vagy nem szabad... Nyilván megint szexeltünk, és isten bizony nem én izgattam fel... De ebből megint az lesz, hogy én nem hagyom békén. Le is ment az alagsorba aludni, mert ott hűvös van, én itt fent dolgozom már 9 óra óta, ő még alszik. Illetve az előbb feljött, hogy hallja, hogy motoszkálok (vizet melegítettem a 3in1-hez), biztos unatkozom. Nem unatkozom, dehogy, dolgozom, tudod!
Szóval meg kell egymást jobban ismerni, kipuhatolni, kinek mi mit jelent, főleg a fogalmi jelentések, mert ezekből irtó nagy félreértések lehetnek és ilyen súrlódások.
Mindenesetre, amikor szexelünk, akkor imádom őt, de amikor nem, akkor nagyon nehezen viselem a közelségét, a dolgait, hogy állandóan rajtam csüng, és ez nem jó jel.
Most kelt fel, és négy perc alatt háromszor kérdezte meg, hogy haladok.
2012. június 15., péntek
Nyiff
Spoiler! Lelkizés jön, aki nem bírja, nézzen be később.
Lencsi ballagásáról kijövet hangosan létszámellenőrzést tartottam: 1 tesó, 2 tesó, 3 tesó, első volt férj, második volt férj, első anyós, második anyós... Sógorom meg is jegyezte nevetve, hogy tudok élni, minden ballagásra plusz egy volt férj. Míra jövőre ballag a gimiből, na, addig nem akarok még egy harmadik exférjet. Ja, az is vicces volt, amikor mindkét exanyósom itt ült a szobámban, és mindegyiket anyukának szólítottam :) Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindegyik anyósom csodálatos ember.
Én meg annyira fel voltam pörögve egész nap az előkészületektől, meg hogy minden rendben legyen, még öt percre sem ültem le reggel óta. És amikor megjött az első volt férjem, a másodikkal éppen a konyhában beszélgettem, és be akartam mutatni őket egymásnak: "Ti ismeritek már egymást?" Mindketten két másodpercig elhűlten néztek rám, aztán szakadtak a nevetéstől, de folyt a könnyük is. Hát kb. 10 éve ismerik egymást, és évente többször is találkoztak eddig is... Na, ennyire hülye és zaklatott voltam, hogy a két exemet most akartam összeismertetni. Már csak Robi hiányzott a brancsból, de őt még nem akartam ekkora családi összejövetelre elhívni, ízléstelen is lett volna Marcival, és az anyukájával szemben is, akit nagyon megviselt, hogy szétmentünk. Most is annyira megölelt és a könnyeivel küszködött, hogy nem vagyunk már együtt a fiával, és azt mondta, reméli, hogy még, majd lesz ez másképp...
És én is sajnálom. Minden héten találkozom Marcival, amikor jön fel Pestre, és most is, hogy itt voltak, együtt a családommal, nagyon fájt a szívem, hogy nem tudunk mi együtt létezni. Kár értünk! Marci nagyon különleges, csodálatos ember, kár hogy nem lehet vele együtt élni (anyukája ezt ugyanúgy tudja és "megsínyli"). Na, mindegy, és természetesen valószínűleg én is eléggé nehéz természet vagyok a lobbanékonyságommal. Marcival most már mindig is ilyen meghitt és szeretetteljes lesz a kapcsolatunk, és jó megölelni, összeölelkezni találkozáskor, búcsúzáskor, meg csak úgy beszélgetés közben. Nem szexuális célzattal, hanem barátként, illetve nem is barátként, annál ez több, olyan két emberként, akik nagyon szeretik egymást, rettentő sok mindent megcsináltak és végigcsináltak együtt, ismerik a másik minden ezredmilliméternyi mozdulatait... soha senki nem fog olyan közel kerülni hozzám, mint Marci. Most már például a válásunkon is tudunk viccelődni, ez elég pikáns, viszont nagyon szívmelengető érzés, hogy annyira egymásban tudunk létezni lelkileg, érzelmileg. Késő este aztán fel is hívott, miután visszaértek vidékre, mert aggódott értem, látta, milyen hajszolt vagyok, elég sokat fogytam, és azt mondta, hogy olyan jó nő vagyok, ne rontsam el (azzal, hogy nem eszem rendesen és cigizek). Igaza van teljesen - múltkori fotómon, pont Robival, valami iszonyú vékony a karom, még én is elborzadok, ha nézem.
Nem tudom, most miért érzékenyültem el ennyire. Talán, mert Robinál nem érzek ilyen jellegű lelki kapcsolódást. Talán túl korán jött ez az egész... Azt hiszem, nem nagyon rokkannék bele, ha most mégsem jönne össze vele. Mindamellett Robi fantasztikus ember, fizikailag, külsőre nagyon bejön nekem, a pozitív életszemlélete kifejezetten üdítő most számomra és közelít az enyémhez, a dolgossága, tenni akarása és tenni tudása pedig minden tiszteletemet kivívja. De... De nem tudom, valami hiányzik. Lehet hogy semmi, illetve nem belőle hiányzik, hanem nekem kell most egy kicsit ellazítanom és hagyni, hogy hadd szeressen, és akkor majd én is feloldódom és tudom őt szeretni. Igen, az hiányzik, hogy tudjak úgy szeretni, mint Marcit és B. mint Bajnokot. Az hiányzik, hogy úgy megborzongjon a mellkasom, vér toluljon a fülembe, vigyorogjak, mint egy idióta, amikor meglátom, hogy sms-t küldött, vagy üzenetet írt, vagy telefonon hív, szóval ha csak megjelenik az a karaktersorozat bármilyen kijelzőmön, hogy "Robi", vagy meglátom jönni felém... De egyelőre semmi.
Ma is beszaladt szolgálat után hozzám, de csak egy órát "engedélyeztem" neki a társaságomban eltölteni, mert nagyon kell dolgoznom, és inkább most húzok bele, hogy holnap este elmehessek hozzá, nála maradjak reggelig és együtt aludhassunk el. Ez az ő kívánsága, én most abszolút nem vágyom ilyesmikre. De azért jólesett, hogy itt volt a mosolygós természetével, azzal az édes odafigyelésével és beszélgettünk kicsit, meg csókolóztunk sokat. Rádumált, hogy vigyem a munkámat magammal holnap, és vasárnap dolgozzam ott nála a fordításon, és ő is elfoglalja magát, csinálja a kerítést, meg füvet nyír, ilyesmi.
Mivel továbbra is lehangolt vagyok, Robi még mindig azt hiszi, hogy egy szelíd, halk szavú teremtéssel hozta össze a sors. De az is lehet különben, hogy pont azért vagyok olyan nyugodt vele, mert nem érzem a tétjét a dolognak, és nem igazán izgat, hogy mi lesz, illetve jó hatással van rám, jólesik Robi derűje és rajongása. Már azt is elintézte, hogy júliusban szabit kapjon azon a héten, amikor megyek Lencsivel kempingezni a barátaim közé, és ő is jön velünk.
Lencsi ballagásáról kijövet hangosan létszámellenőrzést tartottam: 1 tesó, 2 tesó, 3 tesó, első volt férj, második volt férj, első anyós, második anyós... Sógorom meg is jegyezte nevetve, hogy tudok élni, minden ballagásra plusz egy volt férj. Míra jövőre ballag a gimiből, na, addig nem akarok még egy harmadik exférjet. Ja, az is vicces volt, amikor mindkét exanyósom itt ült a szobámban, és mindegyiket anyukának szólítottam :) Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindegyik anyósom csodálatos ember.
Én meg annyira fel voltam pörögve egész nap az előkészületektől, meg hogy minden rendben legyen, még öt percre sem ültem le reggel óta. És amikor megjött az első volt férjem, a másodikkal éppen a konyhában beszélgettem, és be akartam mutatni őket egymásnak: "Ti ismeritek már egymást?" Mindketten két másodpercig elhűlten néztek rám, aztán szakadtak a nevetéstől, de folyt a könnyük is. Hát kb. 10 éve ismerik egymást, és évente többször is találkoztak eddig is... Na, ennyire hülye és zaklatott voltam, hogy a két exemet most akartam összeismertetni. Már csak Robi hiányzott a brancsból, de őt még nem akartam ekkora családi összejövetelre elhívni, ízléstelen is lett volna Marcival, és az anyukájával szemben is, akit nagyon megviselt, hogy szétmentünk. Most is annyira megölelt és a könnyeivel küszködött, hogy nem vagyunk már együtt a fiával, és azt mondta, reméli, hogy még, majd lesz ez másképp...
És én is sajnálom. Minden héten találkozom Marcival, amikor jön fel Pestre, és most is, hogy itt voltak, együtt a családommal, nagyon fájt a szívem, hogy nem tudunk mi együtt létezni. Kár értünk! Marci nagyon különleges, csodálatos ember, kár hogy nem lehet vele együtt élni (anyukája ezt ugyanúgy tudja és "megsínyli"). Na, mindegy, és természetesen valószínűleg én is eléggé nehéz természet vagyok a lobbanékonyságommal. Marcival most már mindig is ilyen meghitt és szeretetteljes lesz a kapcsolatunk, és jó megölelni, összeölelkezni találkozáskor, búcsúzáskor, meg csak úgy beszélgetés közben. Nem szexuális célzattal, hanem barátként, illetve nem is barátként, annál ez több, olyan két emberként, akik nagyon szeretik egymást, rettentő sok mindent megcsináltak és végigcsináltak együtt, ismerik a másik minden ezredmilliméternyi mozdulatait... soha senki nem fog olyan közel kerülni hozzám, mint Marci. Most már például a válásunkon is tudunk viccelődni, ez elég pikáns, viszont nagyon szívmelengető érzés, hogy annyira egymásban tudunk létezni lelkileg, érzelmileg. Késő este aztán fel is hívott, miután visszaértek vidékre, mert aggódott értem, látta, milyen hajszolt vagyok, elég sokat fogytam, és azt mondta, hogy olyan jó nő vagyok, ne rontsam el (azzal, hogy nem eszem rendesen és cigizek). Igaza van teljesen - múltkori fotómon, pont Robival, valami iszonyú vékony a karom, még én is elborzadok, ha nézem.
Nem tudom, most miért érzékenyültem el ennyire. Talán, mert Robinál nem érzek ilyen jellegű lelki kapcsolódást. Talán túl korán jött ez az egész... Azt hiszem, nem nagyon rokkannék bele, ha most mégsem jönne össze vele. Mindamellett Robi fantasztikus ember, fizikailag, külsőre nagyon bejön nekem, a pozitív életszemlélete kifejezetten üdítő most számomra és közelít az enyémhez, a dolgossága, tenni akarása és tenni tudása pedig minden tiszteletemet kivívja. De... De nem tudom, valami hiányzik. Lehet hogy semmi, illetve nem belőle hiányzik, hanem nekem kell most egy kicsit ellazítanom és hagyni, hogy hadd szeressen, és akkor majd én is feloldódom és tudom őt szeretni. Igen, az hiányzik, hogy tudjak úgy szeretni, mint Marcit és B. mint Bajnokot. Az hiányzik, hogy úgy megborzongjon a mellkasom, vér toluljon a fülembe, vigyorogjak, mint egy idióta, amikor meglátom, hogy sms-t küldött, vagy üzenetet írt, vagy telefonon hív, szóval ha csak megjelenik az a karaktersorozat bármilyen kijelzőmön, hogy "Robi", vagy meglátom jönni felém... De egyelőre semmi.
Ma is beszaladt szolgálat után hozzám, de csak egy órát "engedélyeztem" neki a társaságomban eltölteni, mert nagyon kell dolgoznom, és inkább most húzok bele, hogy holnap este elmehessek hozzá, nála maradjak reggelig és együtt aludhassunk el. Ez az ő kívánsága, én most abszolút nem vágyom ilyesmikre. De azért jólesett, hogy itt volt a mosolygós természetével, azzal az édes odafigyelésével és beszélgettünk kicsit, meg csókolóztunk sokat. Rádumált, hogy vigyem a munkámat magammal holnap, és vasárnap dolgozzam ott nála a fordításon, és ő is elfoglalja magát, csinálja a kerítést, meg füvet nyír, ilyesmi.
Mivel továbbra is lehangolt vagyok, Robi még mindig azt hiszi, hogy egy szelíd, halk szavú teremtéssel hozta össze a sors. De az is lehet különben, hogy pont azért vagyok olyan nyugodt vele, mert nem érzem a tétjét a dolognak, és nem igazán izgat, hogy mi lesz, illetve jó hatással van rám, jólesik Robi derűje és rajongása. Már azt is elintézte, hogy júliusban szabit kapjon azon a héten, amikor megyek Lencsivel kempingezni a barátaim közé, és ő is jön velünk.
2012. június 13., szerda
Status quo
Nincs mit tenni, akárhogy nézem, Robit kénytelen vagyok a megosztott első helyre tenni Marci és B. mint Bajnok mellé. Mindjárt megsajnálom magam :) Na, jó, az első helyen csak akkor maradhat, ha ez a minőség legalább fél évig ilyen lesz. Marcival még tíz év után is csúcs volt... És ezért övé az abszolút 1. hely.
Szóval nem találok szavakat, annyira csodálatos volt. Én azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni, mármint a szexet. Most sem volt kedvem elmenni a randira, főleg így meló után. Igaz, ma nagyon korán végeztem, és már déli fél 12-kor találkoztunk. De totál fenntartásokkal néztem a dolgok elébe. Mit mondjak, ekkora meglepetésben még talán sosem volt részem szexileg. És ami ennél is hízelgőbb, hogy ő még jobban meglepődött tőlem :)
Ja, az külön jó pont Robinak, hogy vett nekem ribizlilevet vagy mit, mert hogy az jó az alacsony vérnyomásra :)) (mert nekem nagyon az van, és ezt megjegyezte). Aztán este eljött velem és Mírával a Tescóba nagybevásárolni, segített hazahozni a cuccokat (kocsival). És totál elaléltam, mert minden polc előtt megállt és megcsókolt, vagy csak megölelgetett, vagy magához húzott és nyünnyögött valamit sugárzó tekintettel.
És Robi facebookja: "Kapcsolatban, párja: Manéla" :)
Szóval nem találok szavakat, annyira csodálatos volt. Én azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni, mármint a szexet. Most sem volt kedvem elmenni a randira, főleg így meló után. Igaz, ma nagyon korán végeztem, és már déli fél 12-kor találkoztunk. De totál fenntartásokkal néztem a dolgok elébe. Mit mondjak, ekkora meglepetésben még talán sosem volt részem szexileg. És ami ennél is hízelgőbb, hogy ő még jobban meglepődött tőlem :)
Ja, az külön jó pont Robinak, hogy vett nekem ribizlilevet vagy mit, mert hogy az jó az alacsony vérnyomásra :)) (mert nekem nagyon az van, és ezt megjegyezte). Aztán este eljött velem és Mírával a Tescóba nagybevásárolni, segített hazahozni a cuccokat (kocsival). És totál elaléltam, mert minden polc előtt megállt és megcsókolt, vagy csak megölelgetett, vagy magához húzott és nyünnyögött valamit sugárzó tekintettel.
És Robi facebookja: "Kapcsolatban, párja: Manéla" :)
2012. június 11., hétfő
2012. június 10., vasárnap
Kezdek feloldódni
A Blahán találkoztunk szombat délután, a hosszú szárú gladiátorsarumban mentem és a kis kockás rakott minimben, meg piros trikóban. Benyomtunk egy jeges fagyit a Mekiben, a hangulatom is kábé olyan fagyos volt. Szegény Robit nagyon sajnáltam, hogy annyira érdektelenül viselkedtem. Sajnos már éreztem a kezdődő migrént is, és a nyomasztó, fülledt meleg, a belváros hektikája csak olaj volt a tűzre. Ráadásul rohadtul semmi kedvem nem volt randizni, beszélgetni, nagyon szar volt a hangulatom és ezt nem is titkoltam.
De Robi nagyon édes volt, olyan aranyos pofákat tud vágni, hogy muszáj megesnie a szívnek rajta. Aztán négy óra körül elindultunk a borderes talira egy közeli sörözőbe. Robi nem szólt semmit, hogy elcipelem a barátaim közé, mármint nem volt kifogása ellene, sőt nagyon készségesnek mutatkozott. Útközben rohadtul imponált neki, hogy megnéztek az emberek, büszkén kihúzta magát és meg-megszorongatta a kezem, amikor pl. egy csapat fiatal fiú elismerően füttyögött az egyik teraszétteremből. Robi verbálisan is kifejezésre juttatta, hogy ez neki mennyire megdobja a hiúságát. Kezdtem is feloldódni.
A sörözőben már ott voltak a többiek, majdnem mindenki, és bemutattam Robit, hogy ő a "barátjelöltem". Szerintem tök jót eldumáltunk, röhögcséltünk, időnként felmentünk az utcaszintre cigizni. Amikor első alkalommal tettük ezt, Robit lent hagytam az asztalnál beszélgetni a nem dohányosokkal. Fent cigi közben pedig mondták a csajok, Teja is, hogy Robi kurva jó pasi :) Hát szerintem is! Mindenesetre a véleményük sokat számít nekem, és kezdtem feloldódni. Mariann még azt is megjegyezte, hogy tényleg totál rám figyel Robi, minden mozdulatával, meg ahogy néz rám!! Hát ez jó hír :) Fetisa is le volt döbbenve: "Tényleg nem a cicidet nézi. És az még oké, de másét sem!!" Szóval feldobtak a lányok egy kicsit, azért az jó érzés, ha leszbi nőcik szerint jó a pasi :)
Az ismét tetszett, hogy Robi nem szólt meg a cigiért, sőt amikor legközelebb mentek fel a csajok, mondta, hogy tartsak velük nyugodtan. Igazság szerint én nem akartam túl sokat dohányozni, mert eleve kezdődött a migrénem, meg hát azért nem dohányzó randipartner mellett igyekszem nem cigizni a randi alatt, vagy csak minimálisan. De Robi még fel is jött aztán, odaállt a hátam mögé és hátulról átölelt, ez annyira kurva jó érzés volt, így beszélgettünk ott a csajokkal, elfoglalva a járdát. A következő bagószünetnél Robi is kért egyet, elég vicces volt a kezében a vékony cigim. A talin Robi szinte végig csak ült ott mellettem csendben, szorongatta a kezem a pad alatt, vagy simogatta a karomat, nem is sztorizott vagy ilyesmi. Amikor Pisti valami apropóból elmondott egy Majakovszkij-verset, akkor csatlakozott hozzá nagy lelkesen egy sorral, kicsit ledöbbentem! És lecsapott a vikinges könyvre, amit Teja hozott vissza nekem, hogy majd ugye adok neki is kölcsön könyveket, hogy fejlődjön...
Később elbúcsúztunk, olyan hat körül talán, és elindultunk Csepelre. Nekem addigra már kurvára migrénem volt. Majdnem telehánytam a kocsit, nem tudtam megszólalni. Erre fel mit csinált Robi? Na, mit?? Levitt kocsival a Dunapartra, leültetett egy padra, a hátam mögé állt és huszonöt percen keresztül masszírozta a fejemet, miközben én félhalott állapotban és üveges tekintettel bámultam a Dunát meg a vadkacsákat. Nem tudom, hogy a masszírozástól vagy a víz, a fák megnyugtató látványától lettem-e jobban, vagy a ténytől, hogy valaki ennyire gondoskodik rólam, mindenesetre tompult az érgörcs, és utasítottam Robit, hogy most már üljön le mellém a padra. Annyira kócos voltam a fejmasszázstól, hogy kb. úgy nézhettem ki, mint egy idióta, aki most szökött meg a pszichiátriáról. Totál leszartam. Kezdtem feloldódni.
Egymást átölelve bámultuk tovább a Dunát és a vadkacsákat. Közben valamiről dumált, de őszintén szólva, fogalmam sincs, miről. Simogatta a kezem, aztán meg is csókolt, amiből nagyon gyorsan csókolózás lett. Ott szorongattam azokat a kurva széles és izmos vállait, és nem akartam elhinni, hogy tényleg én ülök ott a padon egy aranyos és mégis jó pasival. Időnként abbahagytuk a csókolózást és néztük tovább a Dunát, Robi beszélt valamiről. Annyira édesen tud az arcával nyomatékosítani, hogy kezdtem elcsöpögni a vonzódástól, ezért gyorsan elrendeltem, hogy kezdjen esni az eső.
Az eső elől a közeli étterembe sétáltunk, már amúgy is éhesek voltunk. Nagyon ízléses, kulturált hely volt, a fedett teraszra ültünk ki. Mivel bazi szélesek voltak az asztalok, nem egymással szemben, hanem egymás mellé ültünk le, de Robi rögtön felém fordult és a kezemet szorongatta. Többször is csak úgy néztünk egymás szemébe percekig, némán. Komolyan, ha ezt filmen látom, röhögök... Így is majdnem röhögtem, mert eszembe jutott, hogy ennek biztos kurva szívás lesz a vége. Robi iszonyú aranyos volt, egyszerűen nem értem, miért. Olyan rajongó tekintettel nézett rám, hogy szinte éreztem, ahogy beszippant magába a lénye. Egy dugásért nem kellene ennyi és ilyen energiát befektetni, ráadásul nagyon is ösztönösnek és őszintének tűntek a mozdulatai, az arcjátéka, meg minden. Tökre tetszett, hogy pl. ahogy ült ott felém fordulva, én egyszer csak megfogtam a jobb kezemmel az ő jobb karját és odahajtottam a fejem a vállára. De még le sem hajtottam a fejem, ő már fordult is el úgy, hogy nekem a lehető legkényelmesebb fekvés essen a vállán, és odafészkelődött hozzám. Hát ezt már tényleg nem hiszem el, hogy ennyire, ilyen félmozdulatból érezte, tudta, mit szeretnék, és még örömmel játszótárs is volt benne. Szóval kezdtem feloldódni.
Egyszer becsúsztattam az inge ujja alá a kezemet a vastag karjára, erre befeszítette a bicepszét. Jaj, csak ezt ne! Mondtam, hogy ez nem szép látvány egy nőnek, de kérte, hogy fogjam meg, hát a kedvéért megtapogattam a kősziklákat. De nekem jobban tetszik egy férfi kar úgy natúre, és nemigen vagyok oda az ilyen macsós megnyilvánulásokért, hogy izmot ugrasztani. Kétségtelenül kurva izmos, és szereti is ezt mutogatni, ez nekem nem annyira bejövős. Mesélt történeteket olyan helyzetekről, amikor a puszta megjelenésével meghunyászkodásra késztetett egy háromfős társaságot, akik meg akarták verni a barátját. Ezen egy cseppet sem csodálkoztam, már ahogy elmutogatta azt a mozdulatot, hogy lendült a banda felé, hát abban annyi erő volt, hogy én is beszartam volna. Csak vajon mennyire lehet agresszív a hétköznapokban? A lobbanékony természete nem keveri-e zűrös helyzetekbe, és nem üt-e túl hirtelen, ha felbosszantják? Rákérdeztem, de azt mondta, hogy már régen verekedett, és igyekszik csillapítani az indulatain, már nem olyan hirtelen. Nem igazán nyugodtam meg!
Egyszerűen nem is tudom összeegyeztetni a macsós megnyilvánulásait azzal az ábrándos rajongással, ahogyan velem foglalkozik. Bármit mondtam, azonnal katonásan engedelmeskedett és a kedvemben járt, zokszó nélkül, készségesen, mégsem pitizve vagy papucs módon.
Amikor kihozták a vacsorát, kérte, hogy hadd üljön szembe velem az asztalhoz, amíg eszik. Így messze került tőlem, de legalább láthattam. És szép látvány volt. Olyan élvezettel evett, olyan elragadtatással, ahogyan csókol is, és szemernyi kétségem sincs felőle, hogy igazat mondott, amikor azt állította csütörtökön, hogy abszolút nem aggódik, hogy majd gond lenne a szexszel, ha eljutunk addig. Csak néztem és totál vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt nagyon jól éreztem magam, fürödtem a figyelmében, a szeretetteljes tekintetében, a gondoskodó, szerető mozdulataiban, élveztem a gyönyörű látványt, amelyet nyújtott ő maga, istenem,egy igazi, férfias férfi, akiből majd kirobban a tesztoszteron, hátborzongató... Másrészt végtelenül szomorú lettem, hogy sajnos kurvára nagy szívás lesz vele, mert tuti beleszeretek, és ha ő nem, akkor mi lesz? Nem akarok SOHA TÖBBET annyi fájdalmat, mint amiket átéltem B mint Bajnokkal és Marcival.
Robi viszont nem hülye, és ahogy így evés közben néha rajta maradt a tekintetem, egyszer csak azt mondta: "én is". Hát tudod, inkább nem kérdeztem meg, mit ő is :)
Vacsora után visszaült mellém, kicsit még beszélgettünk, jobban mondva ő beszélt, mert én olyan fáradt voltam, hogy meg sem tudtam mukkanni. Mondott mindenféléket, hogy milyen szuper, hogy ennyire szelíd vagyok - itt azért megjegyeztem, hogy abszolúte nem, csak kimerült -, és hogy mennyire kell ez neki, ez a tekintet, ahogy ránézek... és a megnyugtató hangom. Meg abból a kevésből, amit magamról elmondtam, meg a megjelenésemből látszik, mennyire temperamentumos vagyok, és húh, ebből mi lesz, ha két ilyen lendületes ember összejön... Mármint milyen jó lesz. Az én ízlésemnek egy kicsit túl sokat beszél arról, hogy mi lesz velünk, meg hogy ő mennyire komolyan gondolja, én inkább hagynám, hogy történjenek a dolgok, aztán meglátjuk, mi lesz. És szerinte az is milyen klassz, hogy olyan sokat tud tőlem tanulni, mert milyen okos vagyok, és az is fontos neki, hogy ilyen hiper-szuper kategóriás nő vagyok, mármint kinézetre - itt azért szerényen elmosolyodtam, mert ez nyilván túlzás, de azért nem tiltakoztam, gondoljon, amit akar :) És hogy nem tudja ezt elhinni, túl szép, hogy igaz legyen. Hát, Robi, tudnék erről mesélni.... De nem meséltem.
Olyan tíz óra körül visszamentünk a kocsijához, a kavicsos út közepén megálltunk csókolózni, miközben legalább 500 béka giccsesen kuruttyolt a hátunk mögött. Ezúttal valamivel hevesebbre sikeredett a smárolás, és Robi belehörögte a fülembe, hogy menjünk el egy kicsit hozzá. Na, hát rögtön ki is bontakoztam az ölelésből, és megróttam, hogy ne legyen már hülye. Erre megint olyan édes pofákat vágva bocsánatot kért. Kicsit nem lehet szexelni, csak nagyon, rohadtul, és majd ha úgy jön ki a lépés, ki is szipolyozom, az hétszentség. Most migrénem volt, kimerült voltam, nyűgös is, ráadásul úgy éreztem, hogy annyira jó volt ez a nap, hogy szeretném ezt az érzést, ezeket a pillanatokat, ízeket, grimaszokat, tekinteteket egy kicsit ízlelgetni magamban, mielőtt továbblépünk.
Beletörődött, de azért egyikünk sem tudta megállni, hogy ne ölelkezzünk, csókolózzunk még egy kicsit, pedig már esett az eső is. Végül már csak hozzábújva álltam ott, csak úgy, hogy szívjam magamba a lényét, az érzést, hogy most jó vele, és elfelejtsem a fenntartásaimat, hogy nem is akarok szeretni, nem szabad, nem akarok!! És ekkor Robi azt mondta rekedten: "Pedig szeretni fogsz. És én is téged."
Faszomba már, hogy az embernek egy nyugodt kételkedő szabad gondolata sem lehet :)
De Robi nagyon édes volt, olyan aranyos pofákat tud vágni, hogy muszáj megesnie a szívnek rajta. Aztán négy óra körül elindultunk a borderes talira egy közeli sörözőbe. Robi nem szólt semmit, hogy elcipelem a barátaim közé, mármint nem volt kifogása ellene, sőt nagyon készségesnek mutatkozott. Útközben rohadtul imponált neki, hogy megnéztek az emberek, büszkén kihúzta magát és meg-megszorongatta a kezem, amikor pl. egy csapat fiatal fiú elismerően füttyögött az egyik teraszétteremből. Robi verbálisan is kifejezésre juttatta, hogy ez neki mennyire megdobja a hiúságát. Kezdtem is feloldódni.
A sörözőben már ott voltak a többiek, majdnem mindenki, és bemutattam Robit, hogy ő a "barátjelöltem". Szerintem tök jót eldumáltunk, röhögcséltünk, időnként felmentünk az utcaszintre cigizni. Amikor első alkalommal tettük ezt, Robit lent hagytam az asztalnál beszélgetni a nem dohányosokkal. Fent cigi közben pedig mondták a csajok, Teja is, hogy Robi kurva jó pasi :) Hát szerintem is! Mindenesetre a véleményük sokat számít nekem, és kezdtem feloldódni. Mariann még azt is megjegyezte, hogy tényleg totál rám figyel Robi, minden mozdulatával, meg ahogy néz rám!! Hát ez jó hír :) Fetisa is le volt döbbenve: "Tényleg nem a cicidet nézi. És az még oké, de másét sem!!" Szóval feldobtak a lányok egy kicsit, azért az jó érzés, ha leszbi nőcik szerint jó a pasi :)
Az ismét tetszett, hogy Robi nem szólt meg a cigiért, sőt amikor legközelebb mentek fel a csajok, mondta, hogy tartsak velük nyugodtan. Igazság szerint én nem akartam túl sokat dohányozni, mert eleve kezdődött a migrénem, meg hát azért nem dohányzó randipartner mellett igyekszem nem cigizni a randi alatt, vagy csak minimálisan. De Robi még fel is jött aztán, odaállt a hátam mögé és hátulról átölelt, ez annyira kurva jó érzés volt, így beszélgettünk ott a csajokkal, elfoglalva a járdát. A következő bagószünetnél Robi is kért egyet, elég vicces volt a kezében a vékony cigim. A talin Robi szinte végig csak ült ott mellettem csendben, szorongatta a kezem a pad alatt, vagy simogatta a karomat, nem is sztorizott vagy ilyesmi. Amikor Pisti valami apropóból elmondott egy Majakovszkij-verset, akkor csatlakozott hozzá nagy lelkesen egy sorral, kicsit ledöbbentem! És lecsapott a vikinges könyvre, amit Teja hozott vissza nekem, hogy majd ugye adok neki is kölcsön könyveket, hogy fejlődjön...
Később elbúcsúztunk, olyan hat körül talán, és elindultunk Csepelre. Nekem addigra már kurvára migrénem volt. Majdnem telehánytam a kocsit, nem tudtam megszólalni. Erre fel mit csinált Robi? Na, mit?? Levitt kocsival a Dunapartra, leültetett egy padra, a hátam mögé állt és huszonöt percen keresztül masszírozta a fejemet, miközben én félhalott állapotban és üveges tekintettel bámultam a Dunát meg a vadkacsákat. Nem tudom, hogy a masszírozástól vagy a víz, a fák megnyugtató látványától lettem-e jobban, vagy a ténytől, hogy valaki ennyire gondoskodik rólam, mindenesetre tompult az érgörcs, és utasítottam Robit, hogy most már üljön le mellém a padra. Annyira kócos voltam a fejmasszázstól, hogy kb. úgy nézhettem ki, mint egy idióta, aki most szökött meg a pszichiátriáról. Totál leszartam. Kezdtem feloldódni.
Egymást átölelve bámultuk tovább a Dunát és a vadkacsákat. Közben valamiről dumált, de őszintén szólva, fogalmam sincs, miről. Simogatta a kezem, aztán meg is csókolt, amiből nagyon gyorsan csókolózás lett. Ott szorongattam azokat a kurva széles és izmos vállait, és nem akartam elhinni, hogy tényleg én ülök ott a padon egy aranyos és mégis jó pasival. Időnként abbahagytuk a csókolózást és néztük tovább a Dunát, Robi beszélt valamiről. Annyira édesen tud az arcával nyomatékosítani, hogy kezdtem elcsöpögni a vonzódástól, ezért gyorsan elrendeltem, hogy kezdjen esni az eső.
Az eső elől a közeli étterembe sétáltunk, már amúgy is éhesek voltunk. Nagyon ízléses, kulturált hely volt, a fedett teraszra ültünk ki. Mivel bazi szélesek voltak az asztalok, nem egymással szemben, hanem egymás mellé ültünk le, de Robi rögtön felém fordult és a kezemet szorongatta. Többször is csak úgy néztünk egymás szemébe percekig, némán. Komolyan, ha ezt filmen látom, röhögök... Így is majdnem röhögtem, mert eszembe jutott, hogy ennek biztos kurva szívás lesz a vége. Robi iszonyú aranyos volt, egyszerűen nem értem, miért. Olyan rajongó tekintettel nézett rám, hogy szinte éreztem, ahogy beszippant magába a lénye. Egy dugásért nem kellene ennyi és ilyen energiát befektetni, ráadásul nagyon is ösztönösnek és őszintének tűntek a mozdulatai, az arcjátéka, meg minden. Tökre tetszett, hogy pl. ahogy ült ott felém fordulva, én egyszer csak megfogtam a jobb kezemmel az ő jobb karját és odahajtottam a fejem a vállára. De még le sem hajtottam a fejem, ő már fordult is el úgy, hogy nekem a lehető legkényelmesebb fekvés essen a vállán, és odafészkelődött hozzám. Hát ezt már tényleg nem hiszem el, hogy ennyire, ilyen félmozdulatból érezte, tudta, mit szeretnék, és még örömmel játszótárs is volt benne. Szóval kezdtem feloldódni.
Egyszer becsúsztattam az inge ujja alá a kezemet a vastag karjára, erre befeszítette a bicepszét. Jaj, csak ezt ne! Mondtam, hogy ez nem szép látvány egy nőnek, de kérte, hogy fogjam meg, hát a kedvéért megtapogattam a kősziklákat. De nekem jobban tetszik egy férfi kar úgy natúre, és nemigen vagyok oda az ilyen macsós megnyilvánulásokért, hogy izmot ugrasztani. Kétségtelenül kurva izmos, és szereti is ezt mutogatni, ez nekem nem annyira bejövős. Mesélt történeteket olyan helyzetekről, amikor a puszta megjelenésével meghunyászkodásra késztetett egy háromfős társaságot, akik meg akarták verni a barátját. Ezen egy cseppet sem csodálkoztam, már ahogy elmutogatta azt a mozdulatot, hogy lendült a banda felé, hát abban annyi erő volt, hogy én is beszartam volna. Csak vajon mennyire lehet agresszív a hétköznapokban? A lobbanékony természete nem keveri-e zűrös helyzetekbe, és nem üt-e túl hirtelen, ha felbosszantják? Rákérdeztem, de azt mondta, hogy már régen verekedett, és igyekszik csillapítani az indulatain, már nem olyan hirtelen. Nem igazán nyugodtam meg!
Egyszerűen nem is tudom összeegyeztetni a macsós megnyilvánulásait azzal az ábrándos rajongással, ahogyan velem foglalkozik. Bármit mondtam, azonnal katonásan engedelmeskedett és a kedvemben járt, zokszó nélkül, készségesen, mégsem pitizve vagy papucs módon.
Amikor kihozták a vacsorát, kérte, hogy hadd üljön szembe velem az asztalhoz, amíg eszik. Így messze került tőlem, de legalább láthattam. És szép látvány volt. Olyan élvezettel evett, olyan elragadtatással, ahogyan csókol is, és szemernyi kétségem sincs felőle, hogy igazat mondott, amikor azt állította csütörtökön, hogy abszolút nem aggódik, hogy majd gond lenne a szexszel, ha eljutunk addig. Csak néztem és totál vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt nagyon jól éreztem magam, fürödtem a figyelmében, a szeretetteljes tekintetében, a gondoskodó, szerető mozdulataiban, élveztem a gyönyörű látványt, amelyet nyújtott ő maga, istenem,egy igazi, férfias férfi, akiből majd kirobban a tesztoszteron, hátborzongató... Másrészt végtelenül szomorú lettem, hogy sajnos kurvára nagy szívás lesz vele, mert tuti beleszeretek, és ha ő nem, akkor mi lesz? Nem akarok SOHA TÖBBET annyi fájdalmat, mint amiket átéltem B mint Bajnokkal és Marcival.
Robi viszont nem hülye, és ahogy így evés közben néha rajta maradt a tekintetem, egyszer csak azt mondta: "én is". Hát tudod, inkább nem kérdeztem meg, mit ő is :)
Vacsora után visszaült mellém, kicsit még beszélgettünk, jobban mondva ő beszélt, mert én olyan fáradt voltam, hogy meg sem tudtam mukkanni. Mondott mindenféléket, hogy milyen szuper, hogy ennyire szelíd vagyok - itt azért megjegyeztem, hogy abszolúte nem, csak kimerült -, és hogy mennyire kell ez neki, ez a tekintet, ahogy ránézek... és a megnyugtató hangom. Meg abból a kevésből, amit magamról elmondtam, meg a megjelenésemből látszik, mennyire temperamentumos vagyok, és húh, ebből mi lesz, ha két ilyen lendületes ember összejön... Mármint milyen jó lesz. Az én ízlésemnek egy kicsit túl sokat beszél arról, hogy mi lesz velünk, meg hogy ő mennyire komolyan gondolja, én inkább hagynám, hogy történjenek a dolgok, aztán meglátjuk, mi lesz. És szerinte az is milyen klassz, hogy olyan sokat tud tőlem tanulni, mert milyen okos vagyok, és az is fontos neki, hogy ilyen hiper-szuper kategóriás nő vagyok, mármint kinézetre - itt azért szerényen elmosolyodtam, mert ez nyilván túlzás, de azért nem tiltakoztam, gondoljon, amit akar :) És hogy nem tudja ezt elhinni, túl szép, hogy igaz legyen. Hát, Robi, tudnék erről mesélni.... De nem meséltem.
Olyan tíz óra körül visszamentünk a kocsijához, a kavicsos út közepén megálltunk csókolózni, miközben legalább 500 béka giccsesen kuruttyolt a hátunk mögött. Ezúttal valamivel hevesebbre sikeredett a smárolás, és Robi belehörögte a fülembe, hogy menjünk el egy kicsit hozzá. Na, hát rögtön ki is bontakoztam az ölelésből, és megróttam, hogy ne legyen már hülye. Erre megint olyan édes pofákat vágva bocsánatot kért. Kicsit nem lehet szexelni, csak nagyon, rohadtul, és majd ha úgy jön ki a lépés, ki is szipolyozom, az hétszentség. Most migrénem volt, kimerült voltam, nyűgös is, ráadásul úgy éreztem, hogy annyira jó volt ez a nap, hogy szeretném ezt az érzést, ezeket a pillanatokat, ízeket, grimaszokat, tekinteteket egy kicsit ízlelgetni magamban, mielőtt továbblépünk.
Beletörődött, de azért egyikünk sem tudta megállni, hogy ne ölelkezzünk, csókolózzunk még egy kicsit, pedig már esett az eső is. Végül már csak hozzábújva álltam ott, csak úgy, hogy szívjam magamba a lényét, az érzést, hogy most jó vele, és elfelejtsem a fenntartásaimat, hogy nem is akarok szeretni, nem szabad, nem akarok!! És ekkor Robi azt mondta rekedten: "Pedig szeretni fogsz. És én is téged."
Faszomba már, hogy az embernek egy nyugodt kételkedő szabad gondolata sem lehet :)
2012. június 9., szombat
Lehangolva
Ma du. kettőtől egész nap és este Robival leszek, és nekem ABSZOLÚT semmi kedvem az egészhez. Egyszerűen nem értem.
Annyira temperamentumos a pasi, annyira már azt tervezgeti, mi lesz velünk, és nekem ez most túl gyors, túl hirtelen, túl sok, túl fárasztó. Pedig Robi nagyon tetszik, ezzel nincs gond. Én, aki egyébként olyan energikus és pörgős vagyok, és mindig mások táplálkoznak a derűmből és erőmből, most legszívesebben csak egyedül lennék, jó nagy csenddel körülvéve.
Milyen randi lesz ez így, hogy ennyire le vagyok hangolva?
Annyira temperamentumos a pasi, annyira már azt tervezgeti, mi lesz velünk, és nekem ez most túl gyors, túl hirtelen, túl sok, túl fárasztó. Pedig Robi nagyon tetszik, ezzel nincs gond. Én, aki egyébként olyan energikus és pörgős vagyok, és mindig mások táplálkoznak a derűmből és erőmből, most legszívesebben csak egyedül lennék, jó nagy csenddel körülvéve.
Milyen randi lesz ez így, hogy ennyire le vagyok hangolva?
2012. június 8., péntek
Leltár
Gondoltam, egy kicsit áttekintem magamban, milyen pasikkal is volt, lett volna lehetőségem az utóbbi időben összejönni. Adódott néhány randi, tényleg nem sok, mert annyira nincs kedvem ehhez az egészhez. Rohadt fárasztó.
Em ugye jó megjelenésű, 2 méter magas, helyes, aranyos pasi volt. Csak sajnos a nyomozati állás szerint szélhámos. De legalább löketet adott februárban, hogy szakítsak a férjemmel és véget érjen az a szörnyű állapot, amely eluralkodott már a házasságomban. Most Marcival nagyon jó a kapcsolatunk, gyengéd érzelmekkel viseltetünk egymást iránt, és bármikor eltöltenék vele szívesen egy kis időt, társaságban, ágyban, ha úgy adódik. Jobb lett nekünk így, hogy nem élünk együtt. Hiányzik nagyon. Marci rettentő jófej, és életem legjobb szexuális partnere volt, a minőséget tekintve. Mint a blogból kiderült, a mennyiséggel volt gond, de azzal nagyon.
Aztán ott volt Ater, a paleolit pasi, akinek az életmódja és a mentalitása hátborzongatóan rideg, érzéketlen. Legnagyobb sajnálatomra. Mivel az egyetlen alkalom, amikor szexeltem vele, az kurva jó volt, kb. életem harmadik legjobb szeretkezése. A második legjobb B. mint Bajnok, szerelmem, aki Marci mellett volt a pasim a zűrös időkben, és akihez majdnem feleségül mentem, de Marcit választottam. Illetve nem is tudnék dönteni, hogy melyikükkel volt jobb a szex, Marcival vagy Bajnokkal, legyen inkább megosztott első hely. Visszatérve Aterre, magas, vékony, de izmos férfi, nem az esetem ez a testalkat, de benne rémesen vonzott valami, mármint testileg. Kajakozik, biciklizik, szóval az állóképessége remek. Helyes arc, amelynek összképén rettentő sokat ront a félhosszú haj, melyet hiúságból hord, hogy leplezze homloktáji kopaszodását. Pedig ha nem takargatná, sokkal helyesebb lenne, mert szép, férfias vonásai vannak, a szája pedig egyenesen érzéki. Ater viszont nem perspektíva, mert tökéletesen ridegen hagyják az érzelmek, annak dacára, hogy nagyon bejöttem neki és tudott erről áradozni, de kb. olyan lecsengése volt nálam, mintha egy szoborról tartott volna műelemzést. Rejtély számomra a pasi, akit nem akarok, akartam boncolgatni, mert a szex jó lett volna még vele, de agybajt kaptam volna a tőzegfűtési elemzéseitől. Azt is éreztem viszont, hogy sajnos lehet hogy túlságosan kötődnék hozzá... Mert valóban érzéketlen, viszont volt benne valami megkapó, amikor mégis vette a poénjaimat vagy ő viccelődött, szóval mintha oldódott volna fel, és kezdtem érezni, hogy a józan eszem ellenére mégis akarnék együtt lenni vele. Viszont semmiképpen sem akartam, nem akarok belebonyolódni olyan férfiba, akivel tutira összeegyeztethetetlen az életvitelünk. Elég volt ilyenből egy Marci és tíz év lecke.
Az elmúlt hetekben randiztam kétszer Dezsővel, az egyetemi tanárral, akivel a kolléganőm akart összeboronálni. Külsőleg abszolút nem vagyunk egy súlycsoportban, szóval olyan nyomorékul néz ki. Tokás áll, sötét haj, elhízott, slampos megjelenés. Fogalmam sincs, miért randiztam vele, talán esélyt akartam adni, hogy hátha. El nem tudtam képzelni, hogy tudnám megcsókolni, olyan igénytelenül nézett ki, grrr. Amúgy aranyos volt, élénk, fel volt villanyozódva tőlem, amit nem csodálok, mert egy szűk fehér gatyában mentem az első randira és a kedvenc halványlila pólómban, ami szép cicit csinál (nem dekoltált). A hapi viszont komplett idióta. Lehet hogy azért, mert még mindig gyászolja a feleségét, ő meg túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, nem tudom. Már eleve az első randi úgy volt, hogy elhívott szombat estére egy szambás házibuliba. Már indultam volna itthonról a Moszkvára, a dögi kis táncikálós ruhámban, amikor Dezső felhívott, hogy nagyon szégyelli magát, de a házigazda most mondta neki, hogy ez most kivételesen zárt körű buli, mert egyik barátjukat búcsúztatják, aki visszamegy Kairóba. És egy meglepetés buli, nem szeretnének idegeneket. Kicsit lepetéztem, de hát úrinő vagyok és nagyvonalúan nem haragudtam. Azt mondta Dezső, hogy a buli előtt igyunk meg együtt valamit, mert mindenképpen szeretne velem találkozni. Jó, hát akkor gyorsan átöltöztem a fehér gatyámba. A Moszkván ültünk le a tetőteraszon, végül is jót dumáltunk, mondjuk kiakadtam, hogy a bal nadrágszára zsírpecsétes volt, és nem volt nála semmi. Mármint nem vitt semmit a buliba. OK., ez nem rám tartozik. Pár nap múlva megbeszéltük, hogy suli után nem megyek haza, hanem összefutunk a Vígszínháznál, mert ő fotóz valamit másodállásban, és van ott egy jó kis étterem, a barátjáé, ebédeljünk együtt. Oda is mentem, rácsörögtem, hogy itt vagyok, most leszálljak a Jászainál, vagy ne, mert azt beszéltük meg, hogy majd menet közben kiderül, ki hogy végez a munkájával. Persze, szálljak le, tíz perc múlva ott lesz.
Jön is Dezső, széles csíkos lebegő pólóban, hózentrógliban... Törölgette a száját, éppen rágott valamit. Számomra érthetetlen módon előadta, hogy a barátját is fotózza most, akit elhagyott a nője,és akar profi fotókat most a face-re, és közben az éttermet is fényképezi egy prospektushoz, és kölcsönadta a hiper-szuper fotófelszerelését a nem tudom kinek, és közben meghívták őket ebédre. Abszolút nem vágtam le az egészből semmit, csak azt, hogy negyed óra múlva tudna jönni, haragszom-e? Javasolta, hogy üljek be itt a környéken egy étterembe, mindjárt jön utánam, és mutogatta, hogy ott az állványok után van egy olcsó magyaros étterem. Hát én majdnem hazamentem. Jó hát mégsem mentem haza, mert ilyen birkatürelmű vagyok. Helyet foglaltam a Vígszínház közelében lévő olasz étteremben, mert nem vettem észre, hogy olasz étterem, mert ugye fordítva volt a molinó, én meg csak a piros-fehér-zöldet érzékeltem. Utálom az olasz kaját. Mi a faszt csináljak? Már kikértem a gyömbéremet, mire elém tették az étlapot, és rájöttem, hogy olasz étteremben vagyok és ká drága hely, mármint az én fizetésemhez. Elmenjek és mégse rendeljek? Nem lett volna ciki, meg amúgy is leszarom, de már rohadt éhes voltam, ugye nem ebédeltem, mert arra számítottam, hogy Dezsővel kajálunk. Le is voltam rohadva a nagy hőségtől. Mindegy, kiválasztottam egy olyan ételt, amelynek az árában benne volt a köret is, bár utálom a száraz kajákat, ez is valami csirkemell-tekercs volt. Fogalmam sem volt, hogy akkor most ez hogy lesz, ki fog fizetni, hiszen elvileg Dezső hívott meg ebédelni, de Dezső a barátjával ebédel abban az étteremben, ahová engem akart vinni. Akkor nem is esett le, mekkora tahó. Na, mindegy. Tíz perc múlva jött a hózentróglis egyetemi tanár a barátjával. Leültek, jön a pincér is, de hát ők nem kérnek semmit, Dezső nagyot fújtat, veregeti a nagy hasát, hogy ő most ette tele magát. Anyádat. Inni sem kérnek, köszönik, mert kaptak egy csomó koktélt a fotózáshoz, és azt mind meg is itták. Apádat. A barátja aztán elköszönt, nekem kihozták a kajámat, Dezső dumált, én hallgattam. Végül is jót beszélgettünk, bár az piszkosul nem tetszett, amikor diktatórikusan közölte, mennyire rosszul gondolkozom, hogy a 17 éves Míra lányomnak nincs jogsija. Mert nem baj, hogy nincs kocsink, de sose lehet tudni, mert az ő barátjának a lánya is milyen jó hogy lejogsizott, mert aztán lett a Volvójuk, és most tud vezetni. Abszolút nem válaszoltam semmi, mit mondhatnék egy ilyen korlátolt embernek, aki nem fogja fel, hogy egyedül nevelem a két kislányomat, tanári fizetésből, gyerektartás nulla, és nem tudok egy értelmetlen százezres kiadást megengedni magamnak a kislányom jogsijára, amikor még kocsink sincs. Itt fogalmazódott meg bennem először az a jelző, hogy idióta.
Mondtam neki, hogy szerintem menjünk, kikérte a számlát, pincérnő kihozta, letette elé, erre Dezső nagy nehezen, ilyen kínos húzóckodással nyúlna a zsebébe, na ez nekem már sok volt és elvettem előle a blokkos tárcát, és mondtam, hogy hagyjad, úgyis csak én ettem. Hagyta. Füstölt az orrom, a fülem a dühtől, 3200 forintot kellett fizetnem. Magamtól kurva élet, hogy nem ülök be egy étterembe, főleg nem olaszba, mert rohadtul le vagyok égve anyagilag. Simán kajálhattam volna egy kifőzdében. Ő hívott meg ebédelni, helyette a barátjával ebédelt, engem előreküldött egy étterembe, ahol aztán ő semmit nem fogyasztott.
Ennyi kábé elég volt nekem Dezsőből, még ha jópasi lett volna, ez már akkor is sok lett volna. Elköszönéskor mondta, hogy pénteken elmehetnénk valahová, persze, majd hívjál, hagytam rá. Másnap telefonál este, boldog névnapot kívánni. Kérdezte, nem hív-e rosszkor. Mondom, nem, itthon vagyok már. Erre beleharsogja a telefonba, hogy HOGYHOGY nem egy kocsmában ünneplek a barátaimmal??!! Hát nem szoktunk a barátaimmal névnapozni, feleltem meglepetten. PEDIG AZT KELL! - jelenti ki határozottan. Erre szó szerint belém fagyott a levegő meg a szó, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy emberek ne értenék meg, amit mondok. Hogy nem szoktunk a barátaimmal piálni névnapon, nem értem, mi ezen olyan felfoghatatlan. Jó sokáig kínos csend, mert ugye én nem reagáltam abszolút semmit a köcsögnek, mire hebegve-habogva jó estét kívánt, éreztem a hangján, hogy totál ki van akadva, amiért nem bulizok a névnapomon. Hál istennek aztán pénteken nem jelentkezett, sem azóta, én meg csak úgy elgondolkodtam, hogy lehet egy egyetemi tanár ilyen igénytelen paraszt.
Ja, még előtte volt egy fiatal srác, aki csak szexre kellett, mert már majdnem becsavarodtam. Ígéretesnek tűnt András, jó kis ruganyos test, istenem, hát még csak alig múlt harminc. Jól is nézett ki, kulturált, finom megjelenés, olyan igazi úrifiú. Doktori fokozat, valami ügyvéd. Hallottam olyan pletykákat, hogy a zsidó fiúknak nagy farkuk van, és kétlem, hogy ez általánosan igaz lenne, de neki mindenesetre hál istennek tényleg az volt. Éppen egy kellemes meleg tavaszi napon mentünk el hozzá, a Rózsadombra, Bimbó utcai szerény kis budai hegyekre nyíló kilátású hajlékába, ahol meztelenül cigiztünk a hatalmas teraszon és élveztük a panorámát. Nem volt rossz vele, de olyan nagyon jó sem volt, azt hiszem, ott döntöttem el, hogy nem igazán fogok többet fiatal srácokkal szexelni, mert valami hiányzik nekem, fogalmam sincs, hogy mi. András keresett még utána, de inkább nemet mondtam, főleg mert közben Aterrel is szexeltem, ami kurva jó volt, és rájöttem, hogy nekem a szexben a negyvenes pasik jönnek be igazán.
Ja, és március elején randiztam a jegesmacival, kellemes, tehetős úriember, picit fiatalabb nálam, hat évvel. Később elhívott wellnessezni is egy vidéki wellnesshotelbe, ott is töltöttük az éjszakát, de nem volt semmi érdekes. A pasi nagyon aranyos, nagyon intelligens, meg minden, de kicsit tohonya, és nem is bírta állóképességgel a dolgot, és én ugyan szeretek magam is aktív lenni, de az azért lelohasztó, ha a másik tíz perc után már szuszog, izzad és nem a kéjtől, hanem a fizikai megerőltetéstől. Jegesmaci ennek dacára jó haverom maradt, szex, meg ilyen társas dolgok kizárva, viszont ajánlott fel állást a cégénél, amelyet erősen fontolgatok még mindig, hogy elfogadom...
Most vasárnap randiztam a tatai kutyás pasival, akiről írtam a napokban, nem ismétlem magam. Sajnálom, mert nagyon bejött nekem külsőre, aranyos is volt, de ami balhét hétfőn este levágott, amiért nem tudott elérni a telefonon... (ki voltam egész nap kapcsolva) azonnal kiadtam az útját. Isten őrizzen egy hisztis pasitól, grrr.
És akkor most itt van Robi, 45 éves, azaz egy évvel idősebb nálam, akivel szerintem nem sok minden lesz. Kicsit túl jó pasi. Eleve, hogy jéghokizott, ugye ettől a testalkata is iszonyú férfias. Majdnem 190 magas, izmos, aranyos, helyes, rettentő udvarias és előzékeny, és tudatában van, mennyire ragadnak rá a nők. Oké, el van ájulva tőlem a saját bevallása szerint, de ki tudja, tényleg így van-e. Majd kiderül. Elvileg holnap találkozunk, de még nem beszéltünk meg semmit, és látom, hogy a társkeresőn, ahol megismerkedtünk, iszonyú élénk az érdeklődés irányában. Tehát semmi lelkesedés nincs bennem egyelőre. Sőt, tiszta nyomott a hangulatom. Tartok tőle, hogy még egy találkozás, még egy ilyen klassz délután, mint tegnap volt, azzal az odafigyelésével, kedvességével, temperamentumával és azzal az iszonyúan vonzó férfias megjelenésével, a nagy mancsával, ahogy át tudta ölelni séta közben a derekamat, a finom, de nem tolakodó udvarlásával és bele fogok szeretni... Akkor pedig meghülyülök, féltékeny leszek, sóvárogni fogok, aggódni, és mindent kurvára elrontani.
Közben már hetek óta levelezek egy magánnyomozóval, olyan igazi rockeres beütés kinézetileg, nem túl magas a pasi, de testes, kopasz. És bőrcuccokat hord, meg ilyesmi, szóval impozáns, na. Most egyelőre nem randizok vele, amíg Robival ki nem derül, hogy lehet-e ebből valami, vagy nem...
Szóval ez a nagy helyzet, és én most totál ki vagyok ettől merülve, rohadtul unom az egész projektet.
Em ugye jó megjelenésű, 2 méter magas, helyes, aranyos pasi volt. Csak sajnos a nyomozati állás szerint szélhámos. De legalább löketet adott februárban, hogy szakítsak a férjemmel és véget érjen az a szörnyű állapot, amely eluralkodott már a házasságomban. Most Marcival nagyon jó a kapcsolatunk, gyengéd érzelmekkel viseltetünk egymást iránt, és bármikor eltöltenék vele szívesen egy kis időt, társaságban, ágyban, ha úgy adódik. Jobb lett nekünk így, hogy nem élünk együtt. Hiányzik nagyon. Marci rettentő jófej, és életem legjobb szexuális partnere volt, a minőséget tekintve. Mint a blogból kiderült, a mennyiséggel volt gond, de azzal nagyon.
Aztán ott volt Ater, a paleolit pasi, akinek az életmódja és a mentalitása hátborzongatóan rideg, érzéketlen. Legnagyobb sajnálatomra. Mivel az egyetlen alkalom, amikor szexeltem vele, az kurva jó volt, kb. életem harmadik legjobb szeretkezése. A második legjobb B. mint Bajnok, szerelmem, aki Marci mellett volt a pasim a zűrös időkben, és akihez majdnem feleségül mentem, de Marcit választottam. Illetve nem is tudnék dönteni, hogy melyikükkel volt jobb a szex, Marcival vagy Bajnokkal, legyen inkább megosztott első hely. Visszatérve Aterre, magas, vékony, de izmos férfi, nem az esetem ez a testalkat, de benne rémesen vonzott valami, mármint testileg. Kajakozik, biciklizik, szóval az állóképessége remek. Helyes arc, amelynek összképén rettentő sokat ront a félhosszú haj, melyet hiúságból hord, hogy leplezze homloktáji kopaszodását. Pedig ha nem takargatná, sokkal helyesebb lenne, mert szép, férfias vonásai vannak, a szája pedig egyenesen érzéki. Ater viszont nem perspektíva, mert tökéletesen ridegen hagyják az érzelmek, annak dacára, hogy nagyon bejöttem neki és tudott erről áradozni, de kb. olyan lecsengése volt nálam, mintha egy szoborról tartott volna műelemzést. Rejtély számomra a pasi, akit nem akarok, akartam boncolgatni, mert a szex jó lett volna még vele, de agybajt kaptam volna a tőzegfűtési elemzéseitől. Azt is éreztem viszont, hogy sajnos lehet hogy túlságosan kötődnék hozzá... Mert valóban érzéketlen, viszont volt benne valami megkapó, amikor mégis vette a poénjaimat vagy ő viccelődött, szóval mintha oldódott volna fel, és kezdtem érezni, hogy a józan eszem ellenére mégis akarnék együtt lenni vele. Viszont semmiképpen sem akartam, nem akarok belebonyolódni olyan férfiba, akivel tutira összeegyeztethetetlen az életvitelünk. Elég volt ilyenből egy Marci és tíz év lecke.
Az elmúlt hetekben randiztam kétszer Dezsővel, az egyetemi tanárral, akivel a kolléganőm akart összeboronálni. Külsőleg abszolút nem vagyunk egy súlycsoportban, szóval olyan nyomorékul néz ki. Tokás áll, sötét haj, elhízott, slampos megjelenés. Fogalmam sincs, miért randiztam vele, talán esélyt akartam adni, hogy hátha. El nem tudtam képzelni, hogy tudnám megcsókolni, olyan igénytelenül nézett ki, grrr. Amúgy aranyos volt, élénk, fel volt villanyozódva tőlem, amit nem csodálok, mert egy szűk fehér gatyában mentem az első randira és a kedvenc halványlila pólómban, ami szép cicit csinál (nem dekoltált). A hapi viszont komplett idióta. Lehet hogy azért, mert még mindig gyászolja a feleségét, ő meg túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, nem tudom. Már eleve az első randi úgy volt, hogy elhívott szombat estére egy szambás házibuliba. Már indultam volna itthonról a Moszkvára, a dögi kis táncikálós ruhámban, amikor Dezső felhívott, hogy nagyon szégyelli magát, de a házigazda most mondta neki, hogy ez most kivételesen zárt körű buli, mert egyik barátjukat búcsúztatják, aki visszamegy Kairóba. És egy meglepetés buli, nem szeretnének idegeneket. Kicsit lepetéztem, de hát úrinő vagyok és nagyvonalúan nem haragudtam. Azt mondta Dezső, hogy a buli előtt igyunk meg együtt valamit, mert mindenképpen szeretne velem találkozni. Jó, hát akkor gyorsan átöltöztem a fehér gatyámba. A Moszkván ültünk le a tetőteraszon, végül is jót dumáltunk, mondjuk kiakadtam, hogy a bal nadrágszára zsírpecsétes volt, és nem volt nála semmi. Mármint nem vitt semmit a buliba. OK., ez nem rám tartozik. Pár nap múlva megbeszéltük, hogy suli után nem megyek haza, hanem összefutunk a Vígszínháznál, mert ő fotóz valamit másodállásban, és van ott egy jó kis étterem, a barátjáé, ebédeljünk együtt. Oda is mentem, rácsörögtem, hogy itt vagyok, most leszálljak a Jászainál, vagy ne, mert azt beszéltük meg, hogy majd menet közben kiderül, ki hogy végez a munkájával. Persze, szálljak le, tíz perc múlva ott lesz.
Jön is Dezső, széles csíkos lebegő pólóban, hózentrógliban... Törölgette a száját, éppen rágott valamit. Számomra érthetetlen módon előadta, hogy a barátját is fotózza most, akit elhagyott a nője,és akar profi fotókat most a face-re, és közben az éttermet is fényképezi egy prospektushoz, és kölcsönadta a hiper-szuper fotófelszerelését a nem tudom kinek, és közben meghívták őket ebédre. Abszolút nem vágtam le az egészből semmit, csak azt, hogy negyed óra múlva tudna jönni, haragszom-e? Javasolta, hogy üljek be itt a környéken egy étterembe, mindjárt jön utánam, és mutogatta, hogy ott az állványok után van egy olcsó magyaros étterem. Hát én majdnem hazamentem. Jó hát mégsem mentem haza, mert ilyen birkatürelmű vagyok. Helyet foglaltam a Vígszínház közelében lévő olasz étteremben, mert nem vettem észre, hogy olasz étterem, mert ugye fordítva volt a molinó, én meg csak a piros-fehér-zöldet érzékeltem. Utálom az olasz kaját. Mi a faszt csináljak? Már kikértem a gyömbéremet, mire elém tették az étlapot, és rájöttem, hogy olasz étteremben vagyok és ká drága hely, mármint az én fizetésemhez. Elmenjek és mégse rendeljek? Nem lett volna ciki, meg amúgy is leszarom, de már rohadt éhes voltam, ugye nem ebédeltem, mert arra számítottam, hogy Dezsővel kajálunk. Le is voltam rohadva a nagy hőségtől. Mindegy, kiválasztottam egy olyan ételt, amelynek az árában benne volt a köret is, bár utálom a száraz kajákat, ez is valami csirkemell-tekercs volt. Fogalmam sem volt, hogy akkor most ez hogy lesz, ki fog fizetni, hiszen elvileg Dezső hívott meg ebédelni, de Dezső a barátjával ebédel abban az étteremben, ahová engem akart vinni. Akkor nem is esett le, mekkora tahó. Na, mindegy. Tíz perc múlva jött a hózentróglis egyetemi tanár a barátjával. Leültek, jön a pincér is, de hát ők nem kérnek semmit, Dezső nagyot fújtat, veregeti a nagy hasát, hogy ő most ette tele magát. Anyádat. Inni sem kérnek, köszönik, mert kaptak egy csomó koktélt a fotózáshoz, és azt mind meg is itták. Apádat. A barátja aztán elköszönt, nekem kihozták a kajámat, Dezső dumált, én hallgattam. Végül is jót beszélgettünk, bár az piszkosul nem tetszett, amikor diktatórikusan közölte, mennyire rosszul gondolkozom, hogy a 17 éves Míra lányomnak nincs jogsija. Mert nem baj, hogy nincs kocsink, de sose lehet tudni, mert az ő barátjának a lánya is milyen jó hogy lejogsizott, mert aztán lett a Volvójuk, és most tud vezetni. Abszolút nem válaszoltam semmi, mit mondhatnék egy ilyen korlátolt embernek, aki nem fogja fel, hogy egyedül nevelem a két kislányomat, tanári fizetésből, gyerektartás nulla, és nem tudok egy értelmetlen százezres kiadást megengedni magamnak a kislányom jogsijára, amikor még kocsink sincs. Itt fogalmazódott meg bennem először az a jelző, hogy idióta.
Mondtam neki, hogy szerintem menjünk, kikérte a számlát, pincérnő kihozta, letette elé, erre Dezső nagy nehezen, ilyen kínos húzóckodással nyúlna a zsebébe, na ez nekem már sok volt és elvettem előle a blokkos tárcát, és mondtam, hogy hagyjad, úgyis csak én ettem. Hagyta. Füstölt az orrom, a fülem a dühtől, 3200 forintot kellett fizetnem. Magamtól kurva élet, hogy nem ülök be egy étterembe, főleg nem olaszba, mert rohadtul le vagyok égve anyagilag. Simán kajálhattam volna egy kifőzdében. Ő hívott meg ebédelni, helyette a barátjával ebédelt, engem előreküldött egy étterembe, ahol aztán ő semmit nem fogyasztott.
Ennyi kábé elég volt nekem Dezsőből, még ha jópasi lett volna, ez már akkor is sok lett volna. Elköszönéskor mondta, hogy pénteken elmehetnénk valahová, persze, majd hívjál, hagytam rá. Másnap telefonál este, boldog névnapot kívánni. Kérdezte, nem hív-e rosszkor. Mondom, nem, itthon vagyok már. Erre beleharsogja a telefonba, hogy HOGYHOGY nem egy kocsmában ünneplek a barátaimmal??!! Hát nem szoktunk a barátaimmal névnapozni, feleltem meglepetten. PEDIG AZT KELL! - jelenti ki határozottan. Erre szó szerint belém fagyott a levegő meg a szó, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy emberek ne értenék meg, amit mondok. Hogy nem szoktunk a barátaimmal piálni névnapon, nem értem, mi ezen olyan felfoghatatlan. Jó sokáig kínos csend, mert ugye én nem reagáltam abszolút semmit a köcsögnek, mire hebegve-habogva jó estét kívánt, éreztem a hangján, hogy totál ki van akadva, amiért nem bulizok a névnapomon. Hál istennek aztán pénteken nem jelentkezett, sem azóta, én meg csak úgy elgondolkodtam, hogy lehet egy egyetemi tanár ilyen igénytelen paraszt.
Ja, még előtte volt egy fiatal srác, aki csak szexre kellett, mert már majdnem becsavarodtam. Ígéretesnek tűnt András, jó kis ruganyos test, istenem, hát még csak alig múlt harminc. Jól is nézett ki, kulturált, finom megjelenés, olyan igazi úrifiú. Doktori fokozat, valami ügyvéd. Hallottam olyan pletykákat, hogy a zsidó fiúknak nagy farkuk van, és kétlem, hogy ez általánosan igaz lenne, de neki mindenesetre hál istennek tényleg az volt. Éppen egy kellemes meleg tavaszi napon mentünk el hozzá, a Rózsadombra, Bimbó utcai szerény kis budai hegyekre nyíló kilátású hajlékába, ahol meztelenül cigiztünk a hatalmas teraszon és élveztük a panorámát. Nem volt rossz vele, de olyan nagyon jó sem volt, azt hiszem, ott döntöttem el, hogy nem igazán fogok többet fiatal srácokkal szexelni, mert valami hiányzik nekem, fogalmam sincs, hogy mi. András keresett még utána, de inkább nemet mondtam, főleg mert közben Aterrel is szexeltem, ami kurva jó volt, és rájöttem, hogy nekem a szexben a negyvenes pasik jönnek be igazán.
Ja, és március elején randiztam a jegesmacival, kellemes, tehetős úriember, picit fiatalabb nálam, hat évvel. Később elhívott wellnessezni is egy vidéki wellnesshotelbe, ott is töltöttük az éjszakát, de nem volt semmi érdekes. A pasi nagyon aranyos, nagyon intelligens, meg minden, de kicsit tohonya, és nem is bírta állóképességgel a dolgot, és én ugyan szeretek magam is aktív lenni, de az azért lelohasztó, ha a másik tíz perc után már szuszog, izzad és nem a kéjtől, hanem a fizikai megerőltetéstől. Jegesmaci ennek dacára jó haverom maradt, szex, meg ilyen társas dolgok kizárva, viszont ajánlott fel állást a cégénél, amelyet erősen fontolgatok még mindig, hogy elfogadom...
Most vasárnap randiztam a tatai kutyás pasival, akiről írtam a napokban, nem ismétlem magam. Sajnálom, mert nagyon bejött nekem külsőre, aranyos is volt, de ami balhét hétfőn este levágott, amiért nem tudott elérni a telefonon... (ki voltam egész nap kapcsolva) azonnal kiadtam az útját. Isten őrizzen egy hisztis pasitól, grrr.
És akkor most itt van Robi, 45 éves, azaz egy évvel idősebb nálam, akivel szerintem nem sok minden lesz. Kicsit túl jó pasi. Eleve, hogy jéghokizott, ugye ettől a testalkata is iszonyú férfias. Majdnem 190 magas, izmos, aranyos, helyes, rettentő udvarias és előzékeny, és tudatában van, mennyire ragadnak rá a nők. Oké, el van ájulva tőlem a saját bevallása szerint, de ki tudja, tényleg így van-e. Majd kiderül. Elvileg holnap találkozunk, de még nem beszéltünk meg semmit, és látom, hogy a társkeresőn, ahol megismerkedtünk, iszonyú élénk az érdeklődés irányában. Tehát semmi lelkesedés nincs bennem egyelőre. Sőt, tiszta nyomott a hangulatom. Tartok tőle, hogy még egy találkozás, még egy ilyen klassz délután, mint tegnap volt, azzal az odafigyelésével, kedvességével, temperamentumával és azzal az iszonyúan vonzó férfias megjelenésével, a nagy mancsával, ahogy át tudta ölelni séta közben a derekamat, a finom, de nem tolakodó udvarlásával és bele fogok szeretni... Akkor pedig meghülyülök, féltékeny leszek, sóvárogni fogok, aggódni, és mindent kurvára elrontani.
Közben már hetek óta levelezek egy magánnyomozóval, olyan igazi rockeres beütés kinézetileg, nem túl magas a pasi, de testes, kopasz. És bőrcuccokat hord, meg ilyesmi, szóval impozáns, na. Most egyelőre nem randizok vele, amíg Robival ki nem derül, hogy lehet-e ebből valami, vagy nem...
Szóval ez a nagy helyzet, és én most totál ki vagyok ettől merülve, rohadtul unom az egész projektet.
2012. június 7., csütörtök
Még egy randi
Jellemző, mennyire nem tartottam fontosnak a mai randit, még a hajamat sem mostam meg. Nem is kellett volna, majd csak holnap lesz aktuális, de azért randi előtt külön meg szoktam mosni, azért már mégis csak...
Igazából le is akartam mondani. Tetszett a pasi külsőre, olyan férfi férfi, szép szál ember, izom mindenhol, szőke fej, enyhén kopaszodó, ami a gyengém, valószínűleg az erős potencia ígérete miatt. Na, de amit levágott levelezés során... Kb. 150 levelet váltottunk, és totál lefárasztott a pasi. Minden mondata mögött 2-3 felkiáltójel, olyan hektikusnak éreztem. Voltaképpen csak azért mentem el, mert rohadt kíváncsi voltam, hogy élőben is olyan idegbeteg-e. És amit nem szoktam első randira: direkt egy rettentően mély dekoltázsú trikót vettem fel, hogy provokáljam.
Kurva nagy fagyikelyhet ettem, és a fél West End a cicimet nézte, csak pont Robi nem. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de egyszer sem nézett oda.
Viszont az egész lényével csak velem foglalkozott. Most lekopogom alulról háromszor, mert... túl jó az egész! Iszonyú aranyos, mosolygós, magával ragadó pasi. És édes istenem, élőben még férfibb, mint a képeken. Egy igazi, hús-vér, nagydarab, izmos férfi, aki egész idő alatt rajongva nézett a szemembe, testtartásával, testbeszédével is egyedül rám koncentrált. Minden B meg C tervemet kidobtam a viharba az első 1 percben, mert ugye egy rendes nőnek minden randira van menekülési vészterve. A West Endet is azért választottam, hogy bármelyik irányba is menne ő, én tudjak egy ellenkezőt választani.
De egyáltalán nem akartam elmenekülni. Megnevettetett, jót beszélgettünk. Fagyizás után kicsit sétáltunk kint a dög melegben, leültünk egy padra, és nekem már nagyon rá kellett gyújtanom. Robi nem cigizik. De nevetve kért egy slukkot, hogy hadd legyen neki is cigiízű a szája és miután kiköhögte magát, megcsókolt... :) Talán csak fél percig csókolóztunk, túl forgalmas helyen voltunk, meg azért mégis csak első randi... De szívesen folytattam volna még, ebből gondolható, hogy elégedett voltam vele.
Kézenfogva sétáltunk el a villamosmegállóig, iszonyú nagy mancsa van. Ment dolgozni, éjszakás műszakba, én meg haza. Mondtam neki, hogy ha ő is egy szélhámos, akkor egy darabig biztos nem foglalkozom férfiakkal. De magához szorongatott, és azt mondta, hogy ha összebarátkozunk, akkor rögtön megmutatja, hol lakik és ad kulcsot a házához, bemutat a barátainak, nincs semmi titkolnivalója. Összebarátkozunk :) Székelyföldről származik, talán onnan hozta ezt a szép kifejezést arra, hogy ha "együtt leszünk".
Nos, szkeptikus vagyok. Nem gyanús semmi, nincs rossz előérzetem, mint Emnél volt az első pillanatban. Egy kicsit jó érzés, hogy egy ilyen kurva jó pasinak tetszem. Több lelkesedést meg beleélést egyelőre nem engedhetek meg magamnak, mert nagyon megviseltek az utóbbi idő történései, és rohadtul nem akarok megint pofára esni. Illetve ha pofára esek, akkor legalább ne üssem be magam nagyon.
Amikor elköszöntünk, megkérdezte, este felhívhat-e a szolgálatból, igent mondtam. És lazán elbeszélgettem vele egy óra húsz percet, pedig utálok telefonon csak úgy csevegni!
Irtó kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
Igazából le is akartam mondani. Tetszett a pasi külsőre, olyan férfi férfi, szép szál ember, izom mindenhol, szőke fej, enyhén kopaszodó, ami a gyengém, valószínűleg az erős potencia ígérete miatt. Na, de amit levágott levelezés során... Kb. 150 levelet váltottunk, és totál lefárasztott a pasi. Minden mondata mögött 2-3 felkiáltójel, olyan hektikusnak éreztem. Voltaképpen csak azért mentem el, mert rohadt kíváncsi voltam, hogy élőben is olyan idegbeteg-e. És amit nem szoktam első randira: direkt egy rettentően mély dekoltázsú trikót vettem fel, hogy provokáljam.
Kurva nagy fagyikelyhet ettem, és a fél West End a cicimet nézte, csak pont Robi nem. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de egyszer sem nézett oda.
Viszont az egész lényével csak velem foglalkozott. Most lekopogom alulról háromszor, mert... túl jó az egész! Iszonyú aranyos, mosolygós, magával ragadó pasi. És édes istenem, élőben még férfibb, mint a képeken. Egy igazi, hús-vér, nagydarab, izmos férfi, aki egész idő alatt rajongva nézett a szemembe, testtartásával, testbeszédével is egyedül rám koncentrált. Minden B meg C tervemet kidobtam a viharba az első 1 percben, mert ugye egy rendes nőnek minden randira van menekülési vészterve. A West Endet is azért választottam, hogy bármelyik irányba is menne ő, én tudjak egy ellenkezőt választani.
De egyáltalán nem akartam elmenekülni. Megnevettetett, jót beszélgettünk. Fagyizás után kicsit sétáltunk kint a dög melegben, leültünk egy padra, és nekem már nagyon rá kellett gyújtanom. Robi nem cigizik. De nevetve kért egy slukkot, hogy hadd legyen neki is cigiízű a szája és miután kiköhögte magát, megcsókolt... :) Talán csak fél percig csókolóztunk, túl forgalmas helyen voltunk, meg azért mégis csak első randi... De szívesen folytattam volna még, ebből gondolható, hogy elégedett voltam vele.
Kézenfogva sétáltunk el a villamosmegállóig, iszonyú nagy mancsa van. Ment dolgozni, éjszakás műszakba, én meg haza. Mondtam neki, hogy ha ő is egy szélhámos, akkor egy darabig biztos nem foglalkozom férfiakkal. De magához szorongatott, és azt mondta, hogy ha összebarátkozunk, akkor rögtön megmutatja, hol lakik és ad kulcsot a házához, bemutat a barátainak, nincs semmi titkolnivalója. Összebarátkozunk :) Székelyföldről származik, talán onnan hozta ezt a szép kifejezést arra, hogy ha "együtt leszünk".
Nos, szkeptikus vagyok. Nem gyanús semmi, nincs rossz előérzetem, mint Emnél volt az első pillanatban. Egy kicsit jó érzés, hogy egy ilyen kurva jó pasinak tetszem. Több lelkesedést meg beleélést egyelőre nem engedhetek meg magamnak, mert nagyon megviseltek az utóbbi idő történései, és rohadtul nem akarok megint pofára esni. Illetve ha pofára esek, akkor legalább ne üssem be magam nagyon.
Amikor elköszöntünk, megkérdezte, este felhívhat-e a szolgálatból, igent mondtam. És lazán elbeszélgettem vele egy óra húsz percet, pedig utálok telefonon csak úgy csevegni!
Irtó kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.
2012. június 5., kedd
Önkritika?
Tudom, irtó csúnya dolog másokon élcelődni, de ettől kész lettem...
"életkor: 49 éves
testalkat: 178/sportos"
Fájok a röhögéstől :)
"életkor: 49 éves
testalkat: 178/sportos"
Fájok a röhögéstől :)
2012. június 4., hétfő
Tipli!
Úgy látszik, nekem semmi nem jó.
A tegnap délutánomat kutyasétáltatással töltöttem. Én! Nem is volt olyan rossz. Ittam citromos Gössert és ettem sajtos-tejfölös lángost, heverésztem a fűben. A pasi sem volt rossz. Sőt, kábé az a fazon, aki nagyon bejön nekem. Szőke haj, testes, de sportos alkat, aranyos pofi, érdeklődő, rajongó tekintet.
Túlságosan is rajongó. Basszer, alig búcsúztam el tőle, még a buszon ültem, már hívott telefonon, hogy hiányzom a kutyájának. Ennyire megszeretett a dög négy óra alatt. Aztán még estig háromszor hívott, pl. hogy most ért haza (Tatára), aztán hogy mindjárt jön ám online beszélgetni, elnézést, de még el kellett szaladnia a boltba vacsiért, meg elültetni a palántákat!
Érted, én még ki sem fújtam magam a randi után, kicsit csak úgy el akartam lenni, emésztgetni, gondolkodni, élvezni a pillanatokat... Na jó, akkor bejelentkezett az oldalon, váltottunk pár levelet, ő rögtön löki nekem, hogy szeretné elkötelezni magát mellettem a következő évtizedekre. Édesem, lassítsunk mááááááár! Nem bírom ezt a tempót. Ráadásul nekem ezen rágódnom kell még egy kicsit, hogy mit kezdjek egy vidéki emberrel. Mármint, hogyan oldjuk meg a találkozásokat, van-e ennek jövője? Még azt sem tudom, milyen az ágyban! Csókolózni rossz volt vele, ez lelohasztott. De abban talán még tanítható, alakítható, formálható. De akarok-e én valakit formálgatni, aki már 47 éves?
Szóval millió kérdés, és én most nem akarok rágódni! Majd kialakul. Úgyhogy el is köszöntem tőle, hogy megyek aludni. Kikapcsoltam a telefonomat. Az ömlesztettet. (Ez a gyűjtőtelefonom, ezt a számot adom meg ügynököknek meg pasiknak az első körben).
Reggel kapcsolom be, hát mit látok?? Hogy éjjel 11 után 3-szor hívott a szerencsétlen! Normális??? Miután mondtam, hogy fáradt vagyok, megyek aludni, ő még hívogatott. Aztán reggel is, na ezt már nem vettem fel, és újra kikapcsoltam a telefont. Ki a bánat tud normálisan elbeszélgetni kora reggel?? Amikor még megszólalni sem tudok, legalábbis a világ jobban jár, ha nem szólalok meg! Mindezt úgy, hogy konkrétan elmondtam neki, hogy UTÁLOK telefonozni.
Tökre helyes, aranyos, jóképű, tényleg olyan, aki a zsánerem, erre ilyen nyomulást levág, ez nekem sok!
Ah, a poén, hogy amikor indultam volna a randira, hát ki hívott? Na, ki? Hát a szélhámos Em. Hónapok után! Nyilván kinyomtam a hívást.
A tegnap délutánomat kutyasétáltatással töltöttem. Én! Nem is volt olyan rossz. Ittam citromos Gössert és ettem sajtos-tejfölös lángost, heverésztem a fűben. A pasi sem volt rossz. Sőt, kábé az a fazon, aki nagyon bejön nekem. Szőke haj, testes, de sportos alkat, aranyos pofi, érdeklődő, rajongó tekintet.
Túlságosan is rajongó. Basszer, alig búcsúztam el tőle, még a buszon ültem, már hívott telefonon, hogy hiányzom a kutyájának. Ennyire megszeretett a dög négy óra alatt. Aztán még estig háromszor hívott, pl. hogy most ért haza (Tatára), aztán hogy mindjárt jön ám online beszélgetni, elnézést, de még el kellett szaladnia a boltba vacsiért, meg elültetni a palántákat!
Érted, én még ki sem fújtam magam a randi után, kicsit csak úgy el akartam lenni, emésztgetni, gondolkodni, élvezni a pillanatokat... Na jó, akkor bejelentkezett az oldalon, váltottunk pár levelet, ő rögtön löki nekem, hogy szeretné elkötelezni magát mellettem a következő évtizedekre. Édesem, lassítsunk mááááááár! Nem bírom ezt a tempót. Ráadásul nekem ezen rágódnom kell még egy kicsit, hogy mit kezdjek egy vidéki emberrel. Mármint, hogyan oldjuk meg a találkozásokat, van-e ennek jövője? Még azt sem tudom, milyen az ágyban! Csókolózni rossz volt vele, ez lelohasztott. De abban talán még tanítható, alakítható, formálható. De akarok-e én valakit formálgatni, aki már 47 éves?
Szóval millió kérdés, és én most nem akarok rágódni! Majd kialakul. Úgyhogy el is köszöntem tőle, hogy megyek aludni. Kikapcsoltam a telefonomat. Az ömlesztettet. (Ez a gyűjtőtelefonom, ezt a számot adom meg ügynököknek meg pasiknak az első körben).
Reggel kapcsolom be, hát mit látok?? Hogy éjjel 11 után 3-szor hívott a szerencsétlen! Normális??? Miután mondtam, hogy fáradt vagyok, megyek aludni, ő még hívogatott. Aztán reggel is, na ezt már nem vettem fel, és újra kikapcsoltam a telefont. Ki a bánat tud normálisan elbeszélgetni kora reggel?? Amikor még megszólalni sem tudok, legalábbis a világ jobban jár, ha nem szólalok meg! Mindezt úgy, hogy konkrétan elmondtam neki, hogy UTÁLOK telefonozni.
Tökre helyes, aranyos, jóképű, tényleg olyan, aki a zsánerem, erre ilyen nyomulást levág, ez nekem sok!
Ah, a poén, hogy amikor indultam volna a randira, hát ki hívott? Na, ki? Hát a szélhámos Em. Hónapok után! Nyilván kinyomtam a hívást.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)