Nyiff

Spoiler! Lelkizés jön, aki nem bírja, nézzen be később.

Lencsi ballagásáról kijövet hangosan létszámellenőrzést tartottam: 1 tesó, 2 tesó, 3 tesó, első volt férj, második volt férj, első anyós, második anyós... Sógorom meg is jegyezte nevetve, hogy tudok élni, minden ballagásra plusz egy volt férj. Míra jövőre ballag a gimiből, na, addig nem akarok még egy harmadik exférjet. Ja, az is vicces volt, amikor mindkét exanyósom itt ült a szobámban, és mindegyiket anyukának szólítottam :) Nagyon szerencsés vagyok, hogy mindegyik anyósom csodálatos ember.

Én meg annyira fel voltam pörögve egész nap az előkészületektől, meg hogy minden rendben legyen, még öt percre sem ültem le reggel óta. És amikor megjött az első volt férjem, a másodikkal éppen a konyhában beszélgettem, és be akartam mutatni őket egymásnak: "Ti ismeritek már egymást?" Mindketten két másodpercig elhűlten néztek rám, aztán szakadtak a nevetéstől, de folyt a könnyük is. Hát kb. 10 éve ismerik egymást, és évente többször is találkoztak eddig is... Na, ennyire hülye és zaklatott voltam, hogy a két exemet most akartam összeismertetni. Már csak Robi hiányzott a brancsból, de őt még nem akartam ekkora családi összejövetelre elhívni, ízléstelen is lett volna Marcival, és az anyukájával szemben is, akit nagyon megviselt, hogy szétmentünk. Most is annyira megölelt és a könnyeivel küszködött, hogy nem vagyunk már együtt a fiával, és azt mondta, reméli, hogy még, majd lesz ez másképp...

És én is sajnálom. Minden héten találkozom Marcival, amikor jön fel Pestre, és most is, hogy itt voltak, együtt a családommal, nagyon fájt a szívem, hogy nem tudunk mi együtt létezni. Kár értünk! Marci nagyon különleges, csodálatos ember, kár hogy nem lehet vele együtt élni (anyukája ezt ugyanúgy tudja és "megsínyli"). Na, mindegy, és természetesen valószínűleg én is eléggé nehéz természet vagyok a lobbanékonyságommal. Marcival most már mindig is ilyen meghitt és szeretetteljes lesz a kapcsolatunk, és jó megölelni, összeölelkezni találkozáskor, búcsúzáskor, meg csak úgy beszélgetés közben. Nem szexuális célzattal, hanem barátként, illetve nem is barátként, annál ez több, olyan két emberként, akik nagyon szeretik egymást, rettentő sok mindent megcsináltak és végigcsináltak együtt, ismerik a másik minden ezredmilliméternyi mozdulatait... soha senki nem fog olyan közel kerülni hozzám, mint Marci. Most már például a válásunkon is tudunk viccelődni, ez elég pikáns, viszont nagyon szívmelengető érzés, hogy annyira egymásban tudunk létezni lelkileg, érzelmileg. Késő este aztán fel is hívott, miután visszaértek vidékre, mert aggódott értem, látta, milyen hajszolt vagyok, elég sokat fogytam, és azt mondta, hogy olyan jó nő vagyok, ne rontsam el (azzal, hogy nem eszem rendesen és cigizek). Igaza van teljesen - múltkori fotómon, pont Robival, valami iszonyú vékony a karom, még én is elborzadok, ha nézem.

Nem tudom, most miért érzékenyültem el ennyire. Talán, mert Robinál nem érzek ilyen jellegű lelki kapcsolódást. Talán túl korán jött ez az egész... Azt hiszem, nem nagyon rokkannék bele, ha most mégsem jönne össze vele. Mindamellett Robi fantasztikus ember, fizikailag, külsőre nagyon bejön nekem, a pozitív életszemlélete kifejezetten üdítő most számomra és közelít az enyémhez, a dolgossága, tenni akarása és tenni tudása pedig minden tiszteletemet kivívja. De... De nem tudom, valami hiányzik. Lehet hogy semmi, illetve nem belőle hiányzik, hanem nekem kell most egy kicsit ellazítanom és hagyni, hogy hadd szeressen, és akkor majd én is feloldódom és tudom őt szeretni. Igen, az hiányzik, hogy tudjak úgy szeretni, mint Marcit és B. mint Bajnokot. Az hiányzik, hogy úgy megborzongjon a mellkasom, vér toluljon a fülembe, vigyorogjak, mint egy idióta, amikor meglátom, hogy sms-t küldött, vagy üzenetet írt, vagy telefonon hív, szóval ha csak megjelenik az a karaktersorozat bármilyen kijelzőmön, hogy "Robi", vagy meglátom jönni felém... De egyelőre semmi.

Ma is beszaladt szolgálat után hozzám, de csak egy órát "engedélyeztem" neki a társaságomban eltölteni, mert nagyon kell dolgoznom, és inkább most húzok bele, hogy holnap este elmehessek hozzá, nála maradjak reggelig és együtt aludhassunk el. Ez az ő kívánsága, én most abszolút nem vágyom ilyesmikre. De azért jólesett, hogy itt volt a mosolygós természetével, azzal az édes odafigyelésével és beszélgettünk kicsit, meg csókolóztunk sokat. Rádumált, hogy vigyem a munkámat magammal holnap, és vasárnap dolgozzam ott nála a fordításon, és ő is elfoglalja magát, csinálja a kerítést, meg füvet nyír, ilyesmi.

Mivel továbbra is lehangolt vagyok, Robi még mindig azt hiszi, hogy egy szelíd, halk szavú teremtéssel hozta össze a sors. De az is lehet különben, hogy pont azért vagyok olyan nyugodt vele, mert nem érzem a tétjét a dolognak, és nem igazán izgat, hogy mi lesz, illetve jó hatással van rám, jólesik Robi derűje és rajongása. Már azt is elintézte, hogy júliusban szabit kapjon azon a héten, amikor megyek Lencsivel kempingezni a barátaim közé, és ő is jön velünk.